Az anya szüli a gyereket, ő gondozza, neveli – hangzik a régi séma. Miközben minden felelősséget az anyára halmozunk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a gyereknek az apjára is szüksége van. Nagyon nagy szüksége.
A gyerekek felének van otthon papája. Az a kisgyerek, aki együtt él mind a két szülőjével, pici kora óta meg tudja különböztetni, külön tudja választani az apai és anyai szerepet és gondoskodást, és általa könnyebben eligazodik a világban. Ennek oka az, hogy az anya is, az apa is más-más készségeket fejleszt ki a gyermekben. Az édesanya simogat – az édesapa megvéd. Nagy vonalakban ezt érzi a gyermek, és isten ments attól, hogy érzékeny radarjainak más információkat szolgáltassunk. Senki sem akarja megzavarni gyermeke fejlődését.
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Sok édesanya azonban – sajnos – nemigen engedi közel az apákat a gyerekekhez. Vagy azért, mert nincs a közelben egy rendes férfi, aki ellátná az apaszerepet, vagy mert a vér szerinti apa nem mutat nagy érdeklődést a gyereke iránt. Vagy egyszerűen azért, mert az anya azt hiszi, hogy a szeme fénye nem élné túl a nyersebb apai törődést. Mind a három viselkedés sokkal károsabb a gyermekre nézve, mintsem gondolnánk. Még a lenyúzott térdnél és a sarkon kapható hotdognál is károsabb.
Édesanyák, egyet jegyezzünk meg: a nevelés szempontjából a gyereknek nemcsak anyára, hanem apára is szüksége van! Röviden: szüksége van egy barátra. Az anyákat elszomorítja, amikor azt látják, hogy az apa csak óvatosan kerülgeti-méregeti a babát. Még az is előfordulhat, hogy nem hajlandó vigyázni a gyerekre, ha anyuka le szeretne ugorni az üzletbe. (Azért, mert attól tart, valami baja fog történni.) Ne siettessük az apákat, ne várjunk el tőlük olyasvalamit, amire még nem készültek fel. Ha erőltetjük a dolgot, megtörténhet, hogy az apa-gyerek „barátság” sérül. A szemünk sarkából azért figyeljük, mikor kezd fogyni a távolság közte és csemeténk között. Lehet, hogy apuci pár nap múlva már kézbe meri venni...
A dédelgetés és becézés között kicsi a távolság, még kisebb a dédelgetés és az átcsomagolás között. Ne zavarjunk bele ebbe a szoktatásba, ne ugorjunk fel rémülten egy-egy ügyetlenebb mozdulatra, ne kapjuk ki a kicsit párunk kezéből...
Segítsük az apákat!
Az aggódással csak lelassítjuk az egész folyamatot. Ha hisszük, ha nem, még egyetlen gyerek se halt meg, nem lett belőle nyomorék, amikor az apja vigyázott rá. Pont a miénk lenne az első? Ne féljünk: ha a gyerek nem szívesen volna együtt az apjával, akkor ezt jelezné. Ha mégis úgy érezzük, hogy az együttléten „javítani kellene”, tegyük tapintatosan. Észrevétlenül igazítsuk meg a gyerek takaróját, húzzuk le az ingét, segítsük bele a kezét a szvetter ujjába... És ne korholjuk az apát! Ne mondjunk ilyeneket: „Jaj, menj innen, majd én tisztába teszem, nekem gyorsabban megy!” Ilyen szavak után ne csodálkozzunk, ha soha többet hozzá nem nyúl a gyerekhez, és maradunk mindenre magunk. Ezt akarjuk? Annyira el akarjuk venni az apa kedvét a gyerekneveléstől, hogy csak akkor fog közelíteni hozzá, amikor meg kell igazítani a táskát a gyerek hátán?
Te mi vagy nekem, apu?
A kis törpének, aki csak most tanul ülni, mászni és járni, támaszra van szüksége. A legjobb támasz az apa keze. Az anya nem győz mindent, azonkívül az apának olyan kalandillata van. Nem figyelmeztetget folyton: „Ezt nem szabad, oda ne mássz, ülj szép nyugodtan!” Hiszen a papa is mászik, azt csinálja, amit nem szabad. Amikor délután megzörren a zárban a kulcs, a gyerek számára az anya megszűnik létezni. Hiszen vele volt egész nap. Most valaki Érdekes érkezik. Ne sértődjön meg, hogy egész nap majd kitette a lelkét, mégis, mikor hazajön az apja, a mamát észre se veszi.
A kisgyerek számára az anya a biztos pont. A gyerek, bár kettőig se tud számolni, pontosan tudja, mikor mit várhat az anyától, és néha egy kicsit unatkozik vele. Azt hiszi, a gyerek nem unja a mindennapi monotóniát? Bezzeg az apa, az apa csupa izgalom! A gyerek sose tudja pontosan, mi következik, mikor megjön az apa. Lehet, hogy földobja a levegőbe, lehet, hogy kockákból házat épít, lehet, hogy mesét mond... Ne csodálkozzon, hogy elfordul, é s már csak apára figyel! Az anya is profitál ebből, hiszen végre megpihenhet. Meg aztán: bármi kis baleset történik játék közben, a gyerek a mamához fut, hogy fújja meg az ujját, mert megütötte. Tudja: ő a biztonság és állandóság.
Hagyja, hogy a gyermek tanuljon az apja társaságában. Az etetőszékben ülve figyelheti, hogy a papa hogyan „készíti ” a vacsorát. Egy óra is eltelhet ezzel. Jobban fog ízleni a gyereknek az étel, mintha híres vendéglőben vacsorázna. Az apának nem kell tökéletesnek lennie. Elég, ha kiskorától kezdve foglalkozik a gyerekkel, ha szereti, ha a nyakába ülteti, a térdén lovagoltatja, ha végigcsinál vele mindent, amit ővele tett az apja annak idején. Ha ugyanolyan barátja lesz a gyerekének, amilyen neki volt az ő édesapja.
Gyakorlati szabályok
Az apa szavai nem csak nevelnek. Egy kicsit mindig másak, mint az anya szavai, a gyermeknek tehát oda kell figyelnie, meg kell értenie. Az apák általában nem gügyögnek, nem selypítenek, mint a nagymamák és nagynénik, tehát a gyerek kiskorától kezdve gyarapítják a szókincsét, a gyerekek „felnőttszavakat” tanulnak tőlük (persze nem káromkodást). A férfibeszéd hanglejtése is más, a férfihang önmagában is tekintélyt parancsol, akkor is, ha az apa nem kiabál. Az apai nevelés szórakozás, az anyai nevelés kötelesség. Ha az apa fel tudja kelteni a gyerek érdeklődését, ez mindössze azt jelenti, hogy a családban minden úgy működik, ahogy kell.
A gyereknek minél előbb meg kell tanulnia, hogy másképpen viselkedik az anyjával bevásárlás közben (ekkor lovagias!), és másképpen, ha az apával játszik a kertben. A gyerekek végtelenül találékonyak, ezért az anya készüljön fel rá, hogy a gyerek mindig úgy akarja majd alakítani a dolgot, hogy neki minél jobb legyen. Az anya egyezzen meg az apával a játékszabályokban, és ezekhez tartsák magukat.
Az anya ne mondja azt, hogy a gyerek még túl kicsi a hajóhintához, és egyelőre az állatkertben sincs mit keresnie. Engedje el az apával, meglátja, épen és egészben fognak hazajönni. Ne rontsa el az örömüket. Ha valami nem tetszett, tárgyalja meg az apával este, amikor a kicsi már alszik.
A kislányok életében az apa az első férfi. Eljövendő kedveseit az apához fogja hasonlítani. Ha az apa azt akarja, hogy lánya a szadistákat keresse, akkor csak viselkedjen úgy. Ha azt akarja, hogy a nyugodt, gondolkodó férfi legyen az ideálja, akkor mutasson példát. Higgye el, semmi sem fogja olyan boldoggá tenni, mint a lánya, amikor az ölébe ül, kis karjával átfogja a nyakát, és azt súgja a fülébe, hogy a papához fog feleségül menni. A serdülőkorban ez megváltozik, de az apa addig is élvezze ezt a boldog időszakot, lánya határtalan szeretetét és csodálatát.
Titkos szövetség
A kisfiúnak egészen más az apához való viszonya. A kommunikációra rányomja bélyegét a férfias elvárás. Az anyával ellentétben az apa megmutatja, hogyan kell megvédeni a mamát és a lánytestvért. A fiúgyermeknek szüksége van rá, hogy az apa megsimogassa a fejét, és kimondja, hogy ő jó és rendes gyerek. Éreznie kell, hogy erős apja jelenti a biztonságot az életében. Édesapák, hagyjátok a munkahelyen a gondjaitokat. Amikor hazamentek, foglalkozzatok a gyerekeitekkel. Hiszen olyan rövid az az idő, amelyet a gyerekek hajlandók a szülővel eltölteni. Kár lenne kihasználatlanul hagyni egyetlen percet is.
Kedves Anyuka!
Hagyja az apát, hadd boldoguljon egyedül. Csodálkozni fog, milyen remekül tudja masszírozni a kicsi hasát, mikor a szelek bántják, milyen szép meséket mesél neki este, milyen kedvesen simogatja a hátát... S amíg apa a gyerekre vigyáz, anya nyugodtan lezuhanyozhat! Ha nem engedi az apát a gyerekhez, lassan semmire sem lesz ideje. És arról se feledkezzen el, hogy a gyereknek játszótársra van szüksége! Marad ideje a háztartás mellett arra, hogy bunkert építsen, legózzon a gyerekével, vagy megtanulja az összes őslény nevét? Bizony nem. A veszekedő gyerekekkel se bánik el olyan jól, mint az apjuk, ezért hát hagyja az apát, hadd legyen velük. (Nem beszélve arról, hogy az apa lélekben még mindig gyerek, ezért szereti még most is annyira. Nem igaz?)
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Apa, igyekezz!
Egy ideig stagnál azoknak a férfiaknak a karrierje, akik rendszeresen foglalkoznak a gyerekeikkel. Egy ideig. Személyiségük viszont fejlődik. Türelmesebbé, megértőbbé válnak, ügyesebben tárgyalnak. Finomodik a humorérzékük. Végre megértik saját szüleiket. Javul a gyerek-apa viszonyuk. Fontos, hogy a gyerek abban a tudatban nőjön fel, hogy őt az édesapja képes megvédeni minden rossztól. Nagy jelentősége van ennek a serdülőkorban. Hiszen tudjuk: kis gyerek kis gond...
Hány percet szánjon az apa a gyerekére?
Hét perc édeskevés. A statisztikák szerint egy átlagos férfi 7 percet foglalkozik a gyerekével, 16 percet tölt öltözködéssel, 19 percet telefonál, 145 percet nézi a tévét. Uraim, változtassanak a fontossági sorrenden! (Tegyék a kezüket a szívükre: Van más alkalom is, hogy újra gyereknek érezzék magukat?)
