Törvényszerű, hogy gyerekeink ugyanazokat a hibákat kövessék el, amelyeket mi? Hogyan lehet kitörölni a belénk ivódott mintát?
A mindennapi kis dolgokra vonatkoztatva talán lehet tudni, hogy egyes mondataink milyen reakciót váltanak ki. „Rakodj el a szobádban, különben nem engedlek el moziba!” – mondjuk. Némi rendcsinálásban reménykedhetünk, ha csemeténk a legújabb akciófilmre akar elmenni. Ha nem látná, lenézné az egész osztály. De próbálnánk csak leszólni tizenhárom éves lányunk előtt a 9.b legnagyobb gazemberét, akit ő a legszebb és legokosabb férfinak tart! Biztosak lehetünk benne, hogy soha többet nem mondja el egyetlen titkát sem.
(© Святослав Гиндлер)
1988 tavasza: „Mind a ketten egyformán lehetetlenek, képtelenek normális hangon beszélni egymással. A testvérem meg én mintha itt se volnánk. Anyu bőg, apu az ajtót csapkodja, egyszóval szörnyű. Én soha nem leszek ilyen”– mondja lehangoltan a 15 éves Tomi.
2018 tavasza: A 35 éves Tamás kikerülgeti a szétszórt játékokat, kilép az ajtón, és jó hangosan becsapja maga mögött. Éppen most írta aláa válókeresetet. „Lehetetlen ez a nő, normálisan már beszélni se lehet vele”– mormolja dühösen. Szomorúan kuporgó négyéves fiát észre se veszi.
A családi példa
Nem nagyon használ, ha tanácsainkkal meg akarjuk óvni gyerekeinket az élet viszontagságaitól. Hiába mondjuk el nekik, hogy mire vigyázzanak, hiába mondjuk el, milyen hibákat követtünk el mi magunk, milyen jelekre figyeljenek ők, ha megismerkednek valakivel... A mi tapasztalatainkkal utódaink nem sokra mennek. Hiába mondjuk a fiunknak, hogy ne lépjen a pocsolyába, mert vizes lesz. Neki kell kipróbálnia, tapasztalatot szereznie az egészről. Ilyen az élet! Sára szent meggyőződéssel állítja:
– A férfiaknak nem lehet hinni. Csak kihasználják a nőket. A szépen induló kapcsolatokból bánat és csalódás marad.
Miért mondja ezt? Szülei házassága huszonöt évvel ezelőtt viharos válással végződött, édesanyja pedig keserűen ismételgette, hogy minden férfi gazember, és hogy a nők nagyon jól elvannak nélkülük.
Tímea harmonikus, szerető családban nőtt fel. Rendezett körülmények között éltek – szülei számára csak a család létezett, meg pár barát. Igaz, hogy a papa néha ivott. Ilyenkor az édesanyja ágyba fektette, veszekedés nélkül, másnap pedig káposztalevest főzött. Tímeára nagyon vigyáztak, hiszen annyi veszély leselkedik egy fiatal lányra! Rossz társaság, vad diszkózás, kábítószer. Elővigyázatosságból sehová sem engedték el. Az iskolából egyenesen haza kellett mennie, szabadidejét a számítógép előtt vagy a kertben töltötte. Hogy mi lett a vége? Tímea az érettségi után egy héttel összecsomagolta a holmiját, és elment. A férfi, akihez költözött, sokban hasonlított az apjára: jóval idősebb volt nála – és ivott.
Mint a szivacs
A gyerek tökéletes szivacs, sőt még a szivacsnál is jobban magába szívja környezetének eseményeit, hangulatát. Annál intenzívebben fogadja be azt, amit lát és hall, minél közelebb áll hozzá érzelmileg. Minden apróságot elraktároz. Fiaink és lányaink számára mi vagyunk a legelső – és legalaposabban megfigyelt – vizsgálati tárgy. Azokban a percekben is figyelnek minket, amikor a legkevésbé gondolnánk vagy szeretnénk. A gyerek megfigyeli, milyen hangon beszélünk vele, a férjünkkel, az ismerősökkel, mit mondunk másokról, milyen hangon mondjuk, milyen metakommunikációt használunk, hogyan gesztikulálunk, milyen a mimikánk, és pontosan érzékeli, milyen körülöttünk a hangulat: kellemes, fagyos vagy feszült...
Szinte valamennyi serdülő megveti a szüleit, és pontosan tudja, ő maga mit fog másképp tenni, ha felnőtt lesz. Ennek ellenére az otthoni környezet olyan erősen hat rá, hogy évekkel később rémülten fedezi fel, hogy ugyanazokat a szavakat mondja a saját gyerekének, ugyanazzal a hangsúllyal, amit annak idején annyira gyűlölt. A pszichológusok gyakran elmondják: azok a gyerekek, akik családon belüli erőszakkal találkoztak, gyakran maguk is elkövetők lesznek – automatikusan a konfliktusmegoldás eme módját választják.
Csakhogy a harmonikus család se mindig olyan ideális, mint amilyennek látszik. Gondoljunk csak arra, ha a szülők minden konfliktust a gyerektől elzárva oldanak meg. Ezzel megfosztják őt a helyes megoldási modellek megismerésétől. Egyszerűbben fogalmazva: ha a gyerek soha nem lát „egészséges” családi veszekedést, amikor a szülők kiadják magukból, ami a szívüket nyomja, és tudnak kompromisszumot kötni – ilyen tapasztalatok nélkül a gyerekek nehezen tanulják meg a konfliktusok előremutató megoldását. S ha majd később konfliktusba kerülnek, azt fogják hinni, hogy vége a világnak.
Az életstílus
– Sosincs rám ideje, már szinte sehová se megyünk együtt, úgy viselkedik, mintha húszéves házasok volnánk – panaszkodik Blanka, aki három éve él együtt a barátjával. Csakhogy ez a férfi nem úgy viselkedik, mint egy régen nős ember, hanem úgy, mint az a gyerek, aki két magányos felnőtt mellett nőtt fel. Ha visszagondol a gyerekkorára, édesanyja mindig maga utazott haza a szüleihez a hétvégeken, szabadságra is egyedül járt a szülőfalujába, ahol rengeteg barátja volt. Ő szervezte a mulatságokat, ő varrta a népviseleti ruhákat a tánckör számára. Édesapja pedig volt iskolatársaival járt el – télen síelni, nyáron a vízpartra. Blanka otthon azt szokta meg, hogy a szülei együtt töltötték a szabadidejüket, és közös barátaik voltak. Amikor az édesanyja fürdőbe utazott, természetes volt, hogy az édesapja a hétvégeken utánament.
Klára férje – szemben Blanka élettársával – ugyanolyan családban nőtt fel, mint Klára, ezért teljesen természetesnek tartotta, hogy a barátait összeismertette Klára barátaival, együtt mentek szabadságra, és a gyerekeik is együtt nőttek fel. Ma minden második házasság válással végződik. A leggyakoribb válóok az, hogy a házasfeleknek nem egyezik a természetük, a világlátásuk, az érdeklődési körük. Persze ellenpéldák is vannak: Blanka barátjának a szülei évek óta házasok, és életmódjuk tökéletesen megfelel nekik.
Gyerekeinkben sokszor nem tudatosul, mit is várnak el leendő élettársuktól. Egy normális fiú soha nem választ olyan lányt, mint amilyen az édesanyja, tudat alatt azonban sokszor hasonló tulajdonságokat keres benne. Édesanyák, nem kell gyűlölni fiuk választottját! Nagyon valószínű, hogy a mama drága kisfia hasonlóan nagyszerű lányt választott, mint a kedves mama!
Hogyan könnyíthetjük meg gyerekeink párválasztását?
- Ne neveljünk belőlük üvegházi virágokat. Engedjük meg nekik, hogy minél több barátjuk és barátnőjük legyen.
- Legyen időnk a gyerekeinkre. Hallgassuk meg őket, és soha ne mondjuk, hogy problémájuk semmiség!
- Beszéljünk velük a szexről, mondjuk el a védekezési lehetőségeket, de ne ijesztgessük őket, hogy mi minden történhet velük.
- Ha a házaspár el akar válni, üljenek le mind a ketten a gyerekekkel, és közösen beszéljék meg, mi fog történni. Ne felejtsék megmondani nekik: őket ezután is mind a ketten ugyanúgy fogják szeretni, mint addig. S még valami: figyelmeztessék a gyerekeiket, hogy nem ők tehetnek arról, hogy a szülők elválnak.
