A családom kimondottan szeret csókolgatni. Nagy élvezettel puszilgatjuk a kisbabák arcocskáját és a nagymamákét is. Egészen kiskorom óta természetesnek tartom ezt, és azt is, hogy a puszik után a ruhám ujjával titokban letörlöm a nyomokat.
Figyelmes olvasóink, lehet, hogy észrevették, hogy munkatársnőnk, Janković Nóra neve az elmúlt hónapokban nem szerepelt a lapban. Szerzői szabadságon volt, aminek az eredménye egy komáromi interjúkötet, amely Találkozások címmel jelent meg.
A szülést évszázadokon keresztül női dolognak tartották. A nők hosszú ideig otthon szültek, a bábaasszony segítségével. Biztos csodálkoztak volna, ha a mai trendet látják, hogy a nők kórházban szülnek – vagy hogy a férfiak is ott leselkednek a szülőszobában.
Fekete, fényes és kemény. Vagy selymes, sima és lágy. Esetleg fehér. Egy a közös mindegyikben: finom. Most elmondjuk, minek alapján lehet megtalálni az igazán jó csokit.
Régen a nőnek nem volt joga az orgazmushoz! Meghökkentő a téma, de bizony régen még meghökkentőbb volt. A nő nem juthatott el a csúcsra, mert a kielégülést hisztérikus állapotnak tekintették.
Sok mindent mondanak az egykékről. Hogy el vannak kényeztetve, önzők, nem tudják beleélni magukat mások bőrébe, nem képesek megosztozni. Mi a valóság? Hogyan kell nevelni az egykét?
Minden nő szívesen álmodozik az anyaság szépségeiről. Romantikus képzeletünk rózsaszín világában járunk, pedig nem érdemes áltatni magunkat. A valóság egészen más.
Elég, ha csak a testünk jeleire hallgatunk, és azon nyomban felismerjük őket. Ha a közelünkben vannak, elkezd fájni a fejünk, felfordul a gyomrunk, a legszívesebben elmenekülnénk a teremből.
"A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz."