Az elmúlt évben a Covid–19 mellett kétségtelenül az LMBT a leggyakrabban emlegetett új mozaikszó. S mivel nálunk is várható az eddig rejtőzködésben, elszigeteltségben élt LMBT-személyek előbújása (coming out) és másságuk felvállalása, érdemes – legalább dióhéjban – összefoglalni e mozaikszóhoz kapcsolódó ismereteket.
A mozaikszó három első betűje a szexuális (nemi) orientációval, a T betű a nemi identitással van összefüggésben. A szexuális orientáció a személyiség irányultsága, mely szerint eltérő (hetero-), azonos (homoszexuális, azaz Leszbikus vagy Meleg), vagy mindkét nemmel (Biszexuális) képes nemi kapcsolatot kialakítani. A nemi identitás viszont egy belső meggyőződés, énkép, amely a személy tudatában áll össze – ennek nyomán alakítja nemi életvitelét, azaz lesz Transznemű, transzszexuális: a születéskor kijelölt nemtől eltérő, a legtöbbször ellentétes nemi közérzettel élő személy.
Megkülönböztetünk „nőből férfi” (female to male, FtM) és férfiből nő (male to female, MtF) transzneműeket. Bonyolítja a dolgot, hogy e transzneműség független a szexuális orientációtól – magyarán a transznemű is lehet hetero-, homo- vagy biszexuális. Legújabban a transzneműség helyett a „nemi inkongruencia” (össze nem illőség) megnevezés használatos.
A Szakmai Világszervezet a Transzneműek Egészségéért szerint a traszneműség nem betegség, csupán „a kulturális sokféleség emberi megnyilvánulása”, és ezért a transznemű egyének viselkedését nem lehet eleve rossznak, kórosnak minősíteni.
A társadalmi elfogadásnak, a polgárjogi mozgalmak erősödésének hatására az LMBT-személyek száma – különösen a fiatalok körében – egyre nő.
Ez önmagában nem probléma, hiszen az eddig rejtőzködve élők a környezet részéről feltételezhető stigmatizáció (megbélyegzés) miatt a folyamatos stressz állapotában éltek. Az Egészségügyi Világszervezet szakemberei figyelmeztetnek arra, hogy az LMBT-személyek az átlagnépességhez képest „egészségi többletkockázattal” élnek (AIDS, szexuális úton terjedő betegségek, az azokból eredő daganatok, depresszió, szorongás, fokozott öngyilkossági hajlam, drog- és alkoholfüggőség).
E rizikókat fokozza az orvosi ellátáshoz való fordulás gátoltsága, a felismeréstől, a meg nem értéstől való félelem. Amikor tehát hetekig, hónapokig tartó tépelődés után az LMBT-személy végre rászánja magát, hogy – egyéb problémái (depresszió, fogyás, magas vérnyomás, cukorbaj gyanúja) miatt – orvoshoz forduljon, fontos, hogy az orvosban, a nővérben empátiás (együttérző) személyre akadjon.
Nagyon fontos, hogy már az első orvos-beteg találkozáskor „merje” beavatni orvosát szexuális orientációjába. Ez nagy mértékben csökkentheti az előbújás okozta stresszt, ill. megkönnyítheti a szóban forgó – a szexualitással látszólag össze nem függő – panaszok, tünetek hátterének kiderítését is. Azon melegeknél és leszbikusoknál, akik elrejtik érzéseiket, és nincsen társas támogatásuk sem, fokozott a szorongás, a depresszió, az öngyilkossági gondolatok megjelenések veszélye.
Másrészt pedig ugyancsak fontos, hogy az orvos (nővér) megerősítse az LMBT-személyt szexuális orientációjának, érzéseinek elfogadásában és szakmai tanácsaival képes legyen csökkenteni az előbújás, önvállalás okozta stresszt.
