Mióta megjelent a dióburok-fúrólégy, a dió értékes terményünk lett. A fáma eddig arról szólt, hogy a diófát nem magának ülteti az ember. Magyarics Szilvia és párja, Rigó István mégis gyönyörű dióligetet hoztak létre Füssön. Családi házuk szomszédságába 4600 diófát telepítettek: hét éve kezdték az ültetést. A fák első harmadának termése mára tonnákban mérhető. Mit jelent ma dióligetet tartani? – erre a kérdésre kerestük náluk a választ.
Diófát az ember elsősorban nem magának ültet, inkább a gyerekeinek, unokáinak – legalábbis régen így volt. A magról kikelt diófa ugyanis leghamarabb 10-12 év után fordul termőre. Ma már azonban az oltványtelepítés előnyeit tapasztaljuk, a csemeték a 3-4. évben már teremnek. Így a dióoltványokat már nem az unokák számára ültetjük. Ám sok mezőgazdász azért gondol a jövőre: így a komáromfüssi Bionut Kft. tulajdonosai, Szilvia és István is. Tekintélyes dióültetvényük ma a régió legszebb dióligete!
Hogyan kezdődött, avagy miként csábultak el?
– Tizenkét évvel ezelőtt megszületett az első kislányunk; a férjem dolgozott, én pedig a tévét nézve szoptattam. Egy műsorban éppen Klapka György beszélt a dióról, mutatták is a dióültetvényét, a tisztító- és feldolgozósort. Kiderült, hogy a meggy után a dió a második legjobban fizető termény. Ám míg a meggyet szedés után azonnal el kell adni, addig a dió hosszan eláll. Vagyis nem kell az első ajánlatra ráugrani – mesél Szilvia a kezdetekről.
– Úgy döntöttünk hát, hogy diófát ültetünk, a termést pedig eladjuk. Gond egy szál se! – mosolyog. – Majd az évek tapasztalatai megmutatták, hogy ez mégsem ilyen egyszerű. Azelőtt is foglalkoztunk mezőgazdasággal, kertek felszántását vállaltunk a faluban, persze csak másodállásban. Ám valami másra vágytunk, valami különlegeset szerettünk volna csinálni. Így jött a képbe a dió!
„Aztán beindult a gondolkodás, hogy kivel tudnánk földet cserélni, hogyan tudjuk a közelünkben összehozni a ligetet. Szerencsénk volt, ennél közelebb nem is lehetne a diós. Az első faültetés után már tudtuk, hogy lesz második kiültetés is, mert a 100 fa kevés volt egy hektárra. Újabb adagot rendeltünk hát, ám egy évet várni kellett rá” – meséli Magyarics Szilvia. És amikor a második, komolyabb telepítés megtörtént, akkor jött létre a Bionut Kft.
Első lépésben tehát földeket, telkeket cseréltek, hogy mégiscsak egy helyen legyenek az ültetvények. Mára a házukkal szemben terül el a csodás dióligetük. Majd el kellett telnie 3-5 évnek, mire elkezdhettek fákat telepíteni. Először 100 darabot ültettek, mert először csak egy hektárban gondolkodtak. Aztán jött hozzá még egy hektár meg még egy és így tovább... Így lett a ligetük 20 hektáros.
De hogyan szerez be az ember 100 diófát? Hát felmegy a világhálóra, és megrendeli: ma már ilyen egyszerű. Elsőként amerikai – Mars, Jupiter és Lake – fajtákat vásároltak egy cseh cégtől. Nem néztek aprólékosan utána, hogy mit vesznek…
Szilvia és István egy nem mindennapi vállalkozásba fogott bele, de bebizonyították: lelkesedéssel, kellő kitartással igenis elérheti az ember, amit akar.
Miheztartás végett: Szilviának és Istvánnak is van civil foglalkozása, a dióbirtok pedig afféle szívszerelem. Mindketten a fővárosban dolgoznak, Szilvia egy számítástechnikai vállalatnál, István pedig adminisztrációs munkát végez.
– Tovább már nem szeretnénk terjeszkedni. Ennyi elég is nekünk, több fát egyelőre nem tervezünk ültetni – mondják Szilviáék. – Ez még éppen családi vállalkozás. Nincs alkalmazottunk, a szülők besegítenek, így a „munkások” átlagéletkora 60 év felett van – nevetnek mindketten.
– Én lélekben mezőgazdász vagyok – mondja vendéglátónk, Rigó István. – Sokáig gabonát termesztettünk. Én ebben nőttem fel, hatévesen már kukoricát arattam. A föld szeretete a véremben van. Korábban is jártam a falut, kerteket szántottam, tárcsáztam, hengereztem. A felszerelésem adott volt a földműveléshez, de ezeknek a kisebb munkáknak nem sok értelmük volt. Ezért azt gondoltuk a párommal: használjuk a gépeket valami olyanra, aminek értelme is van! A dióligetet a párom találta ki...
A kártevők
Az elején azt gondolták, milyen jó, hogy a diófák mindent kibírnak; kártevőik sincsenek, csak el kell őket ültetni, majd jöhet a szüret. Hamar kiderült, hogy a diónak bizony vannak kártevői!
– Itt van mindjárt a gnomónia, az a bizonyos gombabetegség. Vagy a Xanthomonas foltok: ez a baktériumos betegség egynéhány évvel ezelőtt jött elő. Ezenkívül problémát okoz még a gaz, ezért is van szükség a folyamatos talajművelésre. Nemrégiben aztán tájainkon is felbukkant az új kártevő, a dióburok-fúrólégy. Enyhébb az éghajlat, így Itáliából hozzánk is elért. A diók elkezdtek feketedni, az emberek egyre-másra vágták ki a diófájukat... A légy lárvái a földben kelnek ki, így mi a szorgos talajműveléssel próbálunk ellene védekezni. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, mert a legyek lárváit is irtjuk, illetve a gazt, ami a gombabetegségek okozója lehet, ha nagyra nő – magyarázza István. Komáromfüssön szerencsére még nem pusztított a légy olyan mértékben, ahogy a máshonnan érkező hírek sejteni engedik.
Nagyon sok diótól esett el a piac a dióburok-fúrólégy miatt. Régen az utak mentén található fákról az emberek hosszú husángokkal rázták le a diót, majd zsákokba gyűjtötték. Most nagyon kevés a termés ezeken a helyeken, ezért is megy fel a dió ára. A behozatal zöme ez idáig Ukrajnából érkezett – ott a házaknál még megterem a dió... Kérdéses, hogy ez hogyan lesz idén a háború miatt. Vajon lesz elég dió a karácsonyi bejglihez?
A csallóközi víz esete a diófával
Sokan ódzkodnak a gyümölcsfától, merthogy öntözni kell. Nekik egyelőre nincs szükségük öntözőrendszerre, mert a csallóközi földdel szerencséje van itt a mezőgazdásznak. A talajvíz elég magasan van ahhoz, hogy ellássa a fákat, gyökerükkel képesek elég folyadékot felvenni a talajból. A száraz és tikkasztó nyári napokon, mikor a fák alatt száraz a föld, a felszínt megkapargatva hamar rájöhetünk, hogy tíz centiméter mélyen már nedvesebb. (Persze, a rendszeres talajművelés is hozzátesz a kedvező vízháztartáshoz.) Így a tulajdonosok a kiszáradástól nem tartanak. Jobban aggasztja őket a fagykár, amit tavalyelőtt májusban például nagyon megsínylettek a fáik.
„A fagyok ellen egyelőre sehogy nem tudunk védekezni. Az első évben permetezővel ködösítettünk, de nem segített. Nem tudjuk kivédeni a fagyokat. Vannak erre megoldások, de költségesek. Annyit nem hoz a termés, hogy több ezer eurót kiadjunk fűtésre” – mondja István. Kiderül, hogy a tavalyi fagykárok mégis jó irányba fordították az ültetvény sorsát. A fáknak nem kellett a termésbe nyomni az energiát, hát szépen tudtak fejlődni. Így lehetséges, hogy a következő években a termést már tonnákban lehetett mérni.
Ám nem kizárólag a betegségek, a legyek és a fagy a dió ellensége, de a rágcsálók is gondot okoznak. A fák, melyek közelebb vannak az erdősávhoz, a mókusok figyelmét élvezik. Olyan lehet ez számukra, mint a sült galamb. Milyen boldogság lehetett Mókus uraméknál, mikor értesültek a dióültetvényről? El sem tudjuk képzelni az örömmámorban úszó arcukat…
Nemcsak finom, de szép is!
A fák többsége Milotai 10-es fajtájú, melynek termése szép gömbölyű, és egyszerű törni, mert szinte papírhéja van. Az emberek pedig ezt szeretik. Az Alsószentiváni 117-es termése kicsit göcsörtösebb és csúcsosabb, úgy néz ki, mint az amerikai focilabda, és vastagabb a héja. Igazából csak Milotait szerettek volna ültetni, de sajnos nem volt belőle elég csemete. Így mással kellett pótolni.
A mókusok nyomait a lehullott, lyukas diók őrzik. Mókus uramék okoznak ugyan némi kárt, de az nem annyira számottevő. Igazából az a bosszantó, amikor az ember a sokadik dióért hajol le a földre, és újra meg újra lyukasat vesz fel. Amit pedig nem a mókusok szednek össze, azért a patkányok jönnek el...
– A Milotainál a dióburok-fúrólégy később jelenik meg, amikor már megérett a dió bele. Az amerikai fajták már korábban érnek, így azokat támadják inkább. Járt nálunk egy professzor, aki azt mondta: lehetséges, hogy az amerikai fajta jobban ízlik nekik... – meséli István. – Mire azt elpusztítják, addigra már a Milotai fajta gyümölcse beérik: így a légy lárvái nem tudnak kárt tenni benne...
Ez-az a szüretről
A szüret 2-3 hétig tart, de minden az időjárástól függ. Esős időben nem lehet diót szedni, olyankor annyival húzódik a szüret. Ha szép idő van három hétig, akkor már betakarítható a dió (mind a 20 hektáron).
A kistraktort, amit először észreveszünk az udvaron, már ide, a diósba vették: pályázaton nyertek támogatást a megvásárlására. A régi ugyanis mindig elromlott. A jármű utánfutóján található meg a mai szüretek elmaradhatatlan találmánya, a rázókar és a kihúzható ponyva. A rázókar úgy megrázza a fát, hogy na! – s máris földön terem a termés. Így kevesebb munkaerőre van szükség. (Nem mintha tolonganának a szüretre jelentkezők.) Ma mindenki zölden akar élni, csak a zöldben nem akar dolgozni.
Istvánéknak tisztítógépük is van: ez egy henger alakú masina, melybe beleöntik a diót, csurog bele a víz, egy késes lap forog alul, miközben a henger szélén lévő rácsozat is hántja le a dió zöld héját. A gépet nem vásárolták, István maga készítette. Csodálkozó tekintetemre csak annyit mond: „Az interneten mindent megtalál az ember.” Három óra alatt két és fél ládányi diónak hántja le a héját, azaz 700 kilót pucol meg a gép.
Vendéglátóink dióültetvénye magáért beszél. A diófák iránti tiszteletüket nehéz szavakba önteni, de nekünk ezen már nem is kell törni a fejünket, hiszen Bálint gazda már korábban megtette ezt mindenki helyett. Szavai kellőképpen lezárják a történetet:
„A diófáról nem lehet lelkesedés nélkül írni. Ő a kert nesztora, szeniora, bölcs, öreg uralkodója. Magas és szélesen elterülő koronája sok helyet követel. Mégsem sajnálom tőle, mert a diófa kínálja a legszebb, legillatosabb lombsátrat; az ő árnyékában otthon érzi magát a kertész, mert az ide állított ülőalkalmatosságon a legkellemesebb tavasztól őszig reggelizni, olvasgatni, délután egy jóízűt szunyókálni, vagy barátokkal egy pohár pincehideg bort, forró, illatos kávét elfogyasztani, esetleg egy izgalmas ultipartit lejátszani. És persze a frissen szedett, feltört, meghámozott dió se utolsó dolog, különösen, ha néhány szem édes szőlőt is nyújt hozzá a kert.”
Értékesítés!
A diót nálunk pucolva szereti a vevő – hiába, mára elkényelmesedtünk. Ezzel ellentétben Olaszországban, Németországban megveszik héjasan is, majd este a tévé előtt az egész család azt pucolja. Mint mi a tökmagot, a mogyorót vagy a pisztáciát. Mi itt már nem szoktuk meg a pucolást, hiszen az öregek mindig megpucolták a fiataloknak. (Sőt, sokszor nem is magát a diót kapjuk, inkább a belőle készült kalácsot, a karácsonyi bejglit vagy a diós süteményt.)
