Szükség van-e vallásra egy olyan korban, amikor minden tudás elfér a zsebünkben? S vajon szükség van-e Istenre egy olyan világban, ahol lassan mi, emberek félistenek módjára élünk?
Miközben egyre több helyen kacérkodnak a négynapos munkahét gondolatával, sokan a szabadidejükben is megállás nélkül robotolnak, s hirdetik a kemény munka mindenhatóságát, mígnem teljesen kiégnek. Valóban ez lenne a boldog és sikeres élet titka?
A címadó mondat egy öntelt és nagyképű kijelentésnek tűnhet, ám valójában egy nagyszerű felismerés, amely egyszerre bontja le a tehetség és a zsenialitás mítoszát, illetve ösztönöz az alkotásra. Most saját tapasztalataimon keresztül igyekszem megtalálni a választ kérdésre: számít-e a tehetség?
Lassan már megszámolni sem tudom, hányszor próbáltam meg leszokni a kávéról. Volt, hogy fekete vagy zöld teával pótoltam, aztán rákattantam az eszpresszóra.
Napjaink legnagyobb paradoxona, hogy bár lépten-nyomon az elfogadást és egymás véleményének tiszteletben tartását hirdetjük, a valódi nyitottság hiánycikknek számít. Buborékban élünk, ahová nem engedünk be semmi olyat, ami akár csak egy kicsit is megrendítené a világképünket...
Olyan kort élünk, ahol az anyagias gondolkodás szinte minden felett átvette az uralmat, a mindennapjainkat pedig teljesen átszövi a materialista életszemlélet. A szomszéd fűje mindig zöldebb, az ember pedig napról napra szegényebb, mert képtelen engedni a sóvárgásból.
"Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe."