Farsang van!

Lépjünk be egy olyan világba, ahol nem gondolunk a kalóriákra, a porcukor sem az ellenségünk, a lekvár pedig lefolyik az állunkon.

Vegyünk fel álarcot, és tegyünk úgy, mintha nem is mi lennénk azok, akik rosszat tesznek és fánkot esznek... Mert farsang van, amikor az égvilágon mindent, de mindent megtehetünk.

Farsang után beköszönt a böjt

A farsang és a böjt ellentétét festette meg egy 16. századi flamand festő, Pieter Bruegel (az idősebb). A farsang és böjt harca című festmény rengeteg apró részletével szinte orvosi látleletnek hat.

Érdemes szemügyre venni a festményen szereplő alakokat: némelyikük olyan kövér, hogy a hasa elmenne dobnak, vannak, akik szerencsekockával játszanak, mások táncolnak, egy fura emberke méhkaptárt visel a fején, és az egyik ablakból éppen kirókázik valaki...

Aztán ott vannak a földön kúszó koldusok, akik torz kín nyomait viselik az arcukon. Bruegel szinte az „orvos szemével” ábrázolta az embereket – erről a látásmódjáról ma már tanulmányok sora szól. A Farsang megtestesítője a kóros elhízás (adipositas) példája, ellentéte, Böjt asszonyság az anorexia mentális nyomait viseli, a csonka lábú és karú fiatalember pedig érbetegségben szenved, és így tovább. Nyomasztó a festmény kettőssége. Ha túl sokáig szemléljük, akkor lassan mindenütt csak csúnyát és rosszat fogunk látni, és a farsang önfeledtsége a saját ellentétébe fullad...

Inkább tehát térjünk vissza a torkossághoz: a képen láthatunk perecet, kenyeret, mindenféle sült húst, kagylót, sőt, még gofrit is! Furcsa belegondolni, hogy a gofri már 1559-ben is ugyanúgy nézett ki, ahogy ma, hiszen a flamand cukrászok voltak azok, akik a maradék tésztát rácsos vaslapok közé öntötték, és megsütötték.