Tüzelt a fény, csillékben száguldott a szén, ontotta akna, tárna... Vajon mivel teltek a bányászfeleségek napjai, míg férjük a tárnák sötétségében tette kockára életét? Tudnivaló, hogy a szocializmusban a bányászok kerestek a legjobban. A férj pénzt hozott haza, sok koronát. Nagy volt az öröm, egy-két hét után meg a bánat. Mert az asszony elköltötte, széthányta a pénzt csacsiságokra, avokádóra. A férj meg keserűségében a kocsmapultot támogatta.
Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete... Ezzel a két sorral kezdődik a bányászhimnusz, s nem véletlenül. „Jó szerencsét!” – mondták egymásnak a gömöri bányászok is, mielőtt alászálltak volna a tárnák sötétjébe. Szükségük is volt a jó szerencsére, mert nem csupán dolgozni jártak le a bányába, hanem az életüket is kockára tették. Az Ilosvai Néptáncegyüttes darabjának címe Jó szerencsét! – a bemutató pedig nem véletlenül volt Rozsnyón: ezzel is a város bányászmúltjára szerették volna ráirányítani a figyelmet. Kupec Zsófiát, a darab egyik rendező-koreográfusát kérdeztük.
– Honnan jött az előadás ötlete?
– Édesanyám görgői, a község Gömör szomszédságában fekszik. Gömörben a bányászat-kohászat ősrégi foglalkozás volt. Édesanyámtól jött az ötlet, hogy vigyük színpadra a bányászok életét. A bányászok mindig fellendülést hoztak a térségbe, ezért tisztelet övezete őket. Még nemrégiben is sok bányász élt Gömörben.
– Milyen üzenetet szerettetek volna átadni a darabbal?
– A zárt, összetartó közösségek erejét szerettük volna bemutatni a tánc segítségével. Ma már csüng az aknakötél, a bányagépeket rozsda marja – üzenetük viszont erős, gondolkodásra késztet. Az összetartó közösségek nagy értékeket képesek létrehozni, aminek szép példája a gömöri bányászati hagyomány. Darabunkban a közelmúltat szerettük volna bemutatni, hogy mi történt a férfiakkal a bányában, hogyan éltek a feleségek, akik fent maradtak, de akik soha nem tudhatták, visszatér-e a párjuk az aknából. Patetikusan szerettünk volna indítani, olyasmivel, hogy a nők fent imádkoznak a bányában dolgozó férfiakért. Ám miután jobban utánajártunk, módosítottunk, mert semmi nem úgy volt, mint ahogyan mi azt elképzeltük.
A szocializmusban vagyunk, ahol mindenki egyformán élt: s nem mindegyik bányászfeleség tudott disztingválni. Sokan nem tudták kezelni a feszültséget, hogy körülöttük mindenki szűkösen él, az ő férjük viszont sok pénzt keres. A bányászfeleségek egyszerű asszonyok voltak, akik nem tudtak mit kezdeni a pénzzel.
– Ezt hogyan jelenítitek meg a darabban?
– „Fiús” jelenettel kezdünk a bányában, utána pedig a nőket és a lányokat mutatjuk, akik fent unatkoznak, intrikákat szőnek. Kikezdik egymást, ferde szemmel néznek egymásra, viszont egymásra vannak utalva. Aztán megszólal a klopacska – ez egy fadarab, amit magyarul lármafának mondanánk –, s központi eleme lesz a darabnak. A fából készült lapot fakalapáccsal üti a klopacskás, ezzel jelzi, hogy a fiúk úton vannak hazafelé a bányából. Ütötték a klopacskát akkor is, ha beomlott a bánya, esetleg haláleset történt! Ennek persze más ritmusa volt, amiből az egész falu tudta, hogy valami szörnyűség történt a bányában. A rozsnyói bányásztársulattól kaptunk kölcsönbe egy igazi régi bányászkabátot, amit a klopacskás viselt a színpadon. Van egy másik jelenet, amikor lármázni kezd a műszak végét jelző klopacska – de nem jönnek a férfiak. A nők a keresésünkre indulnak, és a kocsmában találják meg őket. Egy másik alkalommal pedig a férfiak odaadják a nőknek a keresetüket, s nekik azontúl megszűnik a világ, elfeledkeznek a gyerekeikről, már csak a pénzzel törődnek.
– Reflektáltok a darabban a bányászok mai helyzetére is?
– Igen, utalunk arra, hogy a szakma kihalófélben van. Szokás volt a bányászavatás: a darab elején három fiatal fiút avatnak bányásszá, a végén pedig már csak kettőt. Egyébként a darabban szerepel egy jelképes bányaomlás is, szerencsére mindenki túléli. Jönnek a lányok, keresik a férfiakat, s közben felmondják a bányászhimnusz versszakait. Ez a jelenet nagy sikert aratott, de akkor is nagy volt a taps, amikor az apa viszi a fiát a bányászmesterhez, s kezdetét veszi az avatás.
A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesnevét a Fölszállott a páva tévés vetélkedőből is ismerhetjük. (Nagyida a keleti végeken fekszik.) Az Ilosvai mára rangos helyet vívott ki magának a népi együttesek világban. Rengeteg kitüntetés birtokosai. Céljuk a hazai magyar néptánc hiteles képviselete. Ma a tánckar vezetője Kupec Andrea, a művészeti vezetők Kupec Zsófia és Kupec Mihály.
– Apropó. Hogyan zajlott az avatás?
– A fiúk felálltak egy söröshordóra, ott meg kellett inniuk egy korsó sört, majd pedig átugrották a két idősebb bányász által kifeszített bőr fenékvédőt, az úgynevezett farbőrt (ez a bányászfelszerelés része). A hordót a színpadon vödrökkel helyettesítettük, s az avatott a lányok által tartott kendőt ugrotta át.
– Ejtsünk szót a kosztümökről is...
– Kétféle ruhánk van, az egyik egy ünnepi viselet, amit például a darab elején, illetve a végén viselünk a bányabálon.
A másik munkaruha: ezeket a fiúk a bányában viselik, a lányok meg a mindennapokban. A ruhák nem bonyolultak, hogy ne tereljék el a figyelmet a mondanivalóról.
– Neked melyik rész a kedvenced?
– A női jelenetek, mikor a zene és a tánc is tökéletes összhangban van. A fiúk jelenete is telitalálat lent a bányában. Ez a kettő áll a legközelebb a szívemhez. Külön tetszik a klopacskás motívum, ami egybefogja, összeszervezi a darabot. A darab végén ismét felbukkan a klopacskás: ezzel azt szerettünk volna megmutatni, hogy a lármás klopacska szervezte, irányította az egész bányászközösséget.
– Kikkel dolgoztatok együtt a darabon?
– Előző műsorunknál, a Trianonnál ifjabb Csoóri Sándor volt a zenei szerkesztő, Nagy Orsolya pedig a dramaturg. Velük folytattuk tovább. Táncoktatókat újakat hívtunk, mégpedig Bacsó Lillát és Módos Mátét, illetve apukámmal és az öcsémmel készítettük a koreográfiát.
Jó szerencsét!
Az Ilosvai Néptáncegyüttest Nagyidán, a Schell-kastély előtt kapta lencsevégre Németi Róbert. (Az együttes gyakran fellép az itteni szabadtéri színpadon.) A Néptáncegyüttes Ilosvai Selymes Péter énekszerző nevét viseli, aki 1548-ban iskolamester volt Nagyidán: ő verselt először Toldi Miklósról.
A Testvériség Gömöri Bányásztestület ott bábáskodott a bányászdarab születésénél. Nem csupán tanácsokkal, de kellékekkel is ellátták az Ilosvai táncosait. A testület a mai napig aktív, rendszeresen találkoznak, szervezik a rozsnyói bányásznapokat... Mellesleg Rozsnyón, a Bányászati Múzeumban kiállítás várja a látogatókat a gömöri bányászatról és kohászatról – és bányavonat is közlekedik! A vonatban ülőket vaksötétség, zaj és lárma fogadja a tárnában.
Hogyan éltek a bányászfeleségek?
Ezt is felkutatták a nagyidai Ilosvai táncosai, akik zenés-táncos darabjukat hiteles szüzsé alapján szerették volna színpadra állítani.
A klopacska hangja
A klopacska tornyából fakalapácsos kopogtatással jelezték, hogy kezdődik a munka a bányában. Ez az ébresztő kopogás a város minden szegletében hallható volt. A klopacskát a bányásztemetéseken is megszólaltatták, a harangzúgás után lassú gyászütemben.
A selmeci Klopacska 1681-ben épült, s évszázadokon át hívta a bányászokat a munkára. Hangjára kigyúltak a hegyoldalakon az apró bányászházacskák ablakai, majd elindult a völgy irányába sok apró bányamécs...
