Miért kell ennyit foglalkozni a szexualitással? Méghozzá ezzel a kikötözős, bilincses, ostorozós szadomazo játszadozással! Most ez normális, vagy nem? Vagy addig normális, míg csak álmodoznak róla?
Hunčík Péter pszichiátert kérdeztük meg a témával kapcsolatban.
– Miért annyira fontos korunk emberének a tabuk döntögetése?
– Minél többet tud az ember, annál több kérdőjel jelenik meg előtte. És minél többet tudunk, annál aktívabbak vagyunk a továbbiak megfejtésében. Azt hiszem, a 21. század embere már tudja, hogy mit keres. Úgy érzi, hogy nincsenek tilalomfák, és hogy mindenhez joga van.
– Mi van az alá- és fölérendelt szexuális játékok lelki hátterében?
– Az alapvető nemi megnyilvánulásunk van benne. Az, hogy a férfi az, aki hódít, és nő az, aki elcsábul. A férfi az, aki aktív, megy, keres, a nő az, akit megkeresnek. Ez aztán tökéletesen leképeződik a továbbiakban.
– Aberráció-e a szadizmus és a mazochizmus?
– A normális szexualitásban ott van a fájdalom, a kíntól a gyönyör. Kár lenne tagadni. A kín átmehet gyönyörbe, az egyik könnyen átmehet a másikba. Az emberek nem egyszer megpróbálják a gyönyört fájdalommal saját maguk előidézni, mert a gyönyörérzetük akkor nagyobb. A női orgazmussal együtt járó apnoikus pauzát nagyon sokan megpróbálják előidézni úgy, hogy – kölcsönös megegyezéssel – kimondottan fulladásközeli állapotot idéznek elő. Azt a határt meghúzni, ameddig ez még elfogadható, csak esetről esetre lehetne megtenni. Nem lehet hozni egy általános szabályt.
Hunčík Péter pszichiáter (© Fotó: Dennik N / Tomas Benedikovic)
– Milyen csapdákat rejt egy ilyen kapcsolat?
– Az ember egy bizonyos idő után rájön arra, hogy fájdalom nélkül nincs nála gyönyör. Ha magát vagy a partnerét kritikusan nézi, akkor rá fog döbbenni, hogy esetleg eleve arról van nála szó, hogy fájdalmat éljen át – vagy fájdalmat okozzon. Azt, hogy a jelenség mennyire jelen van, jelzik a különféle szexshopokban vásárolható eszközök, az ostortól kezdve a szögekkel kirakott ruhákig. Itt megint nagyon nehéz eldönteni általánosságban, meddig normális ez a viselkedés. Egyet tudni kell: nincs külön szadista, és nincs külön mazochista. A szadomazochizmus annyit jelent, hogy egy emberben megvan a késztetés arra is, hogy fájdalmat okozzon, és arra is, hogy fájdalmat elviseljen. Ez partnerfüggő: ha valaki erősebb partnerrel találkozik, akitől hajlandó elfogadni a fájdalmat, akkor átmegy mazochista, passzív szerepbe, és szenved. Aztán találkozik egy gyengébbel, és akkor ő lesz az, aki szadista módon viselkedik.
– Nagy erőkkel küzdünk a családon belüli erőszak ellen, miközben ezek szerint van, aki kifejezetten az erőszakot igényli. Meg lehet-e állapítani, hogy valaki szerencsétlen elszenvedő-e vagy aktív mazochista?
– A családon belüli erőszak az a fajta veszélyes viselkedés, amikor a férfi, kihasználva testi erejét, nekimegy a feleségének, és erőszakoskodik vele, vagy lelkileg terrorizálja. Ennek az is lehet a vége, hogy szexuális aktusra kényszeríti.
Mert a harc és a szexualitás igenis össze vannak fonódva: a háborúban a nyertesek mindig megerőszakolják a legyőzöttek nőit. A családon belüli erőszak nem szexnek indul, hanem kemény verésnek.
– Létezhet-e férfi és nő viszonyában valódi egymás mellé rendelődés?
– Ami az egyik félnek szabad, az a másik félnek tilos. Míg egy férfi büszkén, kakasként vállalja, hogy mennyi nővel volt – addig egy nőnél ezt elítélik. Hosszú évszázadokon keresztül elképzelhetetlennek tartották, hogy egy nő arról beszéljen: neki is vannak szexuális igényei. A viktoriánus korban az asztalok, székek lábára is nadrágot húztak, hogy ne legyen meztelen. És volt időszak, amikor a nő az asztalnál nem ehetett és nem ihatott, mert ebben benne volt az, hogy ha eszik és iszik, akkor utána pisilnia és kakilnia is kell. Lehetetlenség volt elképzelni, hogy egy nőnek ilyen funkciói is lehetnek. A trubadúr korszakban csodálatos elképzelés élt a földöntúli hölgyről és a szerelemről. A régi korokban a nő általában csak alárendelt lehetett. Ő az, aki elszenvedi a szexet, ami kötelessége is, hisz ő a családanya, neki szülnie kell. A hetérák, a prostituáltak pénzért adták a gyönyört, tehát ők sem élvezték. Kialakult egy igaztalan kép! A nőben benne van a „felnézek rádfizikailag is, intellektuálisan is” – és a szexualitásban is benne van, hogy „vezess!“, mint a táncban. A nő csodálatos teljesítményre képes a táncban, ha van egy jó partnere. Ez ugyanígy vonatkozik a szexualitásra is. Ha a nő megtanul táncolni, és megtanulja a szexualitást, akkor természetes igénye lesz, hogy néha ő vezessen. S ha tud táncolni, akkor miért ne vezessen?
– Miért nem tud a ma embere nyíltan beszélni a szexualitásról?
– Ez kicsit intelligencia kérdése is. Ha megkérdezek tíz mai nőt, hogy bizonyos dolgokat nevezzenek nevén (hüvely, hímvessző), akkor fura válaszokat fogok kapni: nyunyuskát, lulukát. Tényleg csak ezeket az infantilis neveket tudjuk adni? Magyarul: hogy kommunikáljak valamiről, ha nem tudom nevén nevezni a dolgot?! Irtózatosan felületes ismereteink vannak a szexusról, pedig azok bárhol hozzáférhetők. Nagyfokú sekélyesedés állt be a társadalomban. Ma mindenki hozzájut az információkhoz, de sokkal sekélyesebb formában. Casanova, aki a mai napig a szexuális teljesítmény férfiideálja, vagy Sade márki, akiről a szadizmust nevezték el, rendkívül intelligens emberek voltak. A szexualitást tanulni kell. A magasabb szinteket mindig tanulással sajátítom el. Beszélgetek róla, látok róla, hallok róla, olvasok róla, kipróbálom. Ha ebből kimarad a középső rész, és azt mondom, hogy csak kipróbálom – azzal gond lesz.
