A szokásos hőmérséklet-eloszlás, miszerint a hegyekben hidegebb van, itt megfordul, idegen szóval invertálódik.
Fent süt a nap, s lent van hidegebb, a nedvességből pedig köd képződik. Ezért aztán semmit nem látunk a lenti világból... (Fotó: Dömötör Ede)
Fordított világ
A Kovácspataki-hegyekben bóklászunk. Igazi magashegységben, egy amúgy sík vidéken. Alattunk a Duna nagy kanyart ír le, fenséges látvány.
Az egyik legszebb, mit ember láthat, mert mi lehet szebb, mint egy alattunk szendergő város (ez volna Párkány), vagy túloldalról az esztergomi Bazilika, amit királyi perspektívából vizslathatunk...
Ám momentán semmit nem látunk, mert alattunk köd gomolyog. Megfordult a világ, mi itt fent arcunkat a felkelő nap fényében fürdetjük, alattunk meg felhők vannak.
A jelenséget inverziónak hívják, s kora reggel következik be tiszta időben, amikor a földfelszín erősen lehűl, a nagyobb magasságokban, a hegyekben pedig süt a nap. Fent megáll a felhőképződés, a lenti nedvesség pedig köd formájában látható alattunk...
Hajnalban keltünk, s órákat utaztunk, hogy részünk legyen ebben a kora reggeli csodában.
Romanyik György mérnök, főerdész a kísérőnk, aki buzgón mutogatja, mit nem látunk az alattunk gomolygó ködben: az ott a Börzsöny, az ott lenne a párkányi papírgyár...
Romanyik György zergetollas kiskalapban: 1993-tól dolgozik az erdészetnél, fő területe az erdőnevelés. Helembán nőtt fel, az erdő alatt, úgy ismeri a rábízott gazdaságot, mint a tenyerét. Amikor elkóborolt turisták felhívják (hogy egy vastag fát látnak a kis kerítés mellett), azonnal tudja, merre lehetnek...
Az erdő legyen veled!
Szeressük a fákat és az erdőket, mert egy nagy lombos fa képes annyi oxigént termelni egy évszakban, amennyit 10 ember belélegez egy év alatt. Bemutatunk egy ritka szép vegyes erdőt a Dóna-patak völgyéből...
Kis fák és nagy fák
Helembáról indulva a Dóna-patak partján kezdjük a bejárást.
– Ha azt mondjuk, erdő, sokan elképzelik a szép nagy fákat, alattuk zöld fű, s az állatok ott szaladgálnak. Ámde ez egy igen idealizált kép az erdőről – mondja kísérőnk, Romanyik György.
Egy szép bükkfa a sok gyertyán között
Az erdő él, lélegzik, pusztul, elindulhatnak benne rossz folyamatok, ezért az erdőt felügyelni kell. Ez az erdész dolga, s a tevékenységet erdőgazdálkodásnak nevezzük.
Az erdő olyan, mint egy falu. Vannak benne ovisok – ezek a kiscsemeték, a kis fák. Az iskolások a már megnőtt fák, és vannak középkorúak, nyugdíjasok és vénemberek is. És ha ez a struktúra felbomlik, bizony az erdő is kihalhat, mint a falu.
Négyezer hektár!
Kísérőnk négyezer hektárt felügyel: pontosabban ő és a négy erdésze.
– Tízévenként írják újra az erdőgazdasági tervet, tehát mi, erdészek tíz évben gondolkodunk – mondja. A szakemberek bejárják a területet, légi felvételek készülnek. Kor, fajták, dimenziók szerint – milyen vastagok és magasak – tartják számon a fákat. Ez alapján meghatározzák, mennyi fát ildomos kivágni; s ezt a mennyiséget nem szabad túllépni.
– Ebbe beleszámoljuk a viharkárokat is. A kár nem jelentős, de azért az erdőben is tarol a vihar. Érvényes, hogy egy-egy csapadékosabb hónap után a szél könnyebben megbirkózik a fákkal.
Asszonyok az erdőben
A szocializmus alatt sok asszony dolgozott az erdőben. Miért? Régen a fanevelés módja az volt, hogy csemetét neveltek; s ezeket az asszonyok ültették ki. Akkoriban egy négyzetméterre egy fa esett. Bizony volt, hogy ötven asszony is dolgozott a fakiültetésben, szezonális munkának számított. (Az erdő is jól járt, meg ők is jól jártak, mert így egész évben volt munkájuk; az év másik részében meg a csemetekertben dolgoztak.)
Természetes újítás – poytyog a mag
A mostani természetes időkben azonban már a természetesebb újítási módot alkalmazzák; ehhez nincs szükség munkásokra. Magyarán: kihasználják azt, hogy a mag lehull a földre.
– Ez jobb módszer. Régen egy négyzetméterre egy csemetét ültettünk. Most, ha a területre tíz mag pottyan, abból akár öt is megmaradhat. Ha pedig valami nem újul fel természetesen, akkor besegítünk – mondja főerdészünk.
Hideg oldal, meleg oldal
Erdőnk déli fekvésű, tölgyeseket lehet itt találni gyertyánnal keverve. Sőt, ez a legdélibb hely, ahol természetes módon jelenik meg a bükkfa. Az erdőben van meleg oldal, ahová egész nap odasüt a nap: télen és ősszel a vad ide jár napozni.
Nyáron már a hideg oldalt kedveli, mert ott meg hűsölni lehet. Ez a rész mindig árnyékosabb, nedvesebb, több itt a gomba, a moha. A meleg oldal a szárazabb. Itt nem olyan vastagok a fák, mert kevesebb tápanyaghoz jutnak, s víz sincs annyi, mint a másik félen.
Balra, a hideg oldalon duglászfenyőket láthatunk. Telepítésük egy kísérlet volt. A duglászfenyő egy észak-amerikai fenyőfaj. A 70-es években nálunk is próbálták meghonosítani. Szép fa, gyorsan is nő, csak sok vele a munka, hogy ne legyen csomós a törzse. Hogy feldolgozáskor olyan szép sima legyen, mint az öntisztuló lucfenyő...
Tűzifa lesz belőle!
Az erdő nem csupán szép, hasznot is hajt az embernek. Az ember hálából gondozza és telepíti. A jól gondozott erdő kitermelés szempontjából nagy potenciált képvisel. Hisz kell a tűzifa, a papír, a fabútor, és még sok minden más, aminek az alapanyaga a fa. Erről szól az erdőgazdaság.
A fakitermelés kéz a kézben jár a faneveléssel és erdőneveléssel. S hogy néz ki ez a mindennapokban? Egy példa: a lehullott mag kihajt, de a magonc védtelen a vaddisznóval szemben. Ezért az erdész, hogy az állat ne túrja ki, egy ideig kerítéssel védi a vadkárral szemben.
Régen minden egyszerű volt, de nehéz. A legrégebbi időkben még ló húzta ki az erdőből a kivágott fát... Ma már a modern fakitermelést nagy gépek végzik. A fát négyméteres darabokra vágják, gépből irányítanak mindent. Két joystick bevetésével, négy pedállal a klimatizált kabinban ülve el lehet végezni mindent. De! Némelyik erdőben, ahogy itt is, még hagyományos módon is kitermelik a fát; bár ezt a technikát csak kevesen használják. Már nem lehet embert találni a munkára.
Traktorral húzzák ki a fát, majd méteres darabokra vágják, s tűzifának eladják. Veszik is, mint a cukrot!
A legjobb tűzifa a gyertyán. Sima a kérge, égés közben nem pattog, csak pislákol kékes lánggal. Nedves állapotban kell feldolgozni, mert ha kiszárad, már elhasítani sem lehet, olyan kemény.
A körzetben az évi fakitermelés 23 ezer köbméter, ennek nagyjából az egyharmadát hasznosítják tűzifaként. A nagyobbik rész eladásra megy. És vannak rönkfák is.
Amúgy a téli vágású fa a jobb. Aki fával dolgozik, a télen kitermelt fát szereti megvenni, mivel annak a víztartalma kisebb, és nem hasad olyan nagyon. Jó bútort lehet készíteni belőle. És mi az a hagyásfa? Hektáronként öt fát meghagynak a madaraknak, hogy legyen hol pihenniük.
Párából táplálkoznak...
Túránk során felfelé haladva, 300 méter tengerszint feletti magasságban van egy kilátó. Igazi mediterrán hangulatú oldal. Itt még októberben is zöldek a fák. Érdekesség, hogy a sziklákon mindössze 5-10 centiméter vastag földréteg van. Ez felmelegszik: és a fák nem a földből, hanem a párán keresztül táplálkoznak. A fokozottan védett terület vizuálisan nem olyan szemet gyönyörködtető. Itt sorsára hagyják az erdőt, hogy magától éljen. Nem avatkoznak bele. Itt bizony van korhadt fa, és vannak rendezetlenebb részek is.
Vadgazdálkodás
Kovácspatakra háromszor telepítették a muflont, mert ez az állatfaj itt nem őshonos. Az állomány frissítésére azért van szükség, hogy ne legyen beltenyészet. Itt élnek az újonnan hozott muflonok.
A fiatal muflonokat egy-két évesen engedik ki, kapnak fülbilincset, hogy az erdészek tudják követni, merre járnak.
Érdekesmód a muflonok nem mennek át más területekre, például a Börzsönybe, mint más vad. A három folyó – a Duna, a Garam és az Ipoly – bekeríti őket. S mivel nem vándorolnak, kell a frissítés, amit új telepítéssel tudnak megoldani.
Lent vadbefogót láthatunk. Fokozottan védett területen található, ezért már nem használják.
Régebben még befogtak egy-egy állatot, hogy aztán elcserélhessék más erdészettel, így megújítva a vad génállományát.
Árvalányhaj
A perjefélék családjába tartozik. A legkisebb szellőre is lágyan ringatózó, selymes virágzatú díszfű, májusban a legszebb.
A hosszú szár végén található a magja, amelyet elfúj a szél.
