Mi az a nagybetűs jóság? A jó érzés, a meghatódás, az elégedettség? Történeteink erről mesélnek.
Már kora reggeltől talpon volt. Együtt ébredt a téli havat pirosra és aranyszínűre festő hajnali napkoronggal. Előző este alig bírt elaludni, olyan izgatott volt, így most abban a pillanatban, ahogy felpattant szemhéja, már tervezgette is a nap eseményeit.
(Kép forrása: instagram.com/magyfotografia)
Boldog karácsonyt, gyerekek!
Először is felkelés, aztán reggeli, kávé, de nem olyan hosszan üldögélve, ahogy szokott, mert ma sok a teendő! Közben persze szólhat a rádió, a Kossuthon ilyenkor már mindig csilingelő karácsonyi zenéket adnak, ünnepivé teszi a várakozást is. Aztán rendbe hozza magát a fürdőszobában – ehh, de minek is ezeket az apró lépéseket átgondolni, hiszen épp ezekkel megy el az idő!
Nyolcvan évét meghazudtoló frissességgel pattant ki az ágyból, s ügyet sem vetett ropogó csontjaira, tiltakozó ízületeire. Gyorsan rendbe szedte magát, majd nekiállt a karácsony évek óta megszokott előkészületeinek. A porcukorral meghintett lekváros linzercsillagok halmokban álltak a tálcákon, a diós sütemény és a mákos bejgli is a spájzban pihent. Már napokkal ezelőtt bevetette hosszú évek cukrásztudását, hogy ma az igazi nagy attrakcióra, a karácsonyi vacsorára koncentrálhasson.
Évek óta nem fordult elő, hogy az egész család nála ünnepeljen: korábban valaki mindig hiányozott a bordó futós, fenyőágakkal díszített asztal mellől, tavaly pedig a pandémia húzta keresztbe a számításokat. Ma azonban eljött az ő napja!
Sorakoztak a csirkecombok, pucolódtak a halak, a tojások tízesével törtek, és a liszt úgy szálldogált a konyhában, mint a hópelyhek. A sütő megnyugtató hanggal duruzsolt, és igazi karácsonyi meleggel töltötte be a konyhát.
A nagymama háta nem fájt, ízületei nem ropogtak, és egyetlen hozzávalót sem felejtett ki a receptekből. Semmi más nem lebegett előtte, csak a családi vacsora, s ettől minden olyan fényes lett körülötte, mint amilyen már régen nem volt. Megállás nélkül végigdolgozta a napot.
Varga Virág, a jóságról szóló kis történet szerzője
Estefelé aztán helyreállt a rend, a karácsonyfán ragyogtak a díszek, a színes égősor egyetlen égője sem mondta fel a szolgálatot. Minden készen állt az ünneplésre. A gyerekek és az unokák is megérkeztek, s ő örömmel figyelte, hogy bontják ki csillogó szemmel a fényes papírba bújtatott meglepetéseket. S szinte elakadt a lélegzete, mikor asztalhoz ültek: vajon mindenkinek a kedvencét elkészítette? Ízleni fog nekik? Biztosan nem felejtett ki belőlük semmit?
A sorra kiürülő tálak azonban minden szónál többet mondtak, s a süteménynél már alaposan pihegett a család a jóllakottságtól. A nagymama csak figyelt, csöndben, ragyogó szemmel. S aztán egyszer csak – talán az egész este folyamán másodszor – megszólalt:
– Boldog karácsonyt, gyerekek!
Várakozás
Roland minden évben izgatottan várta a karácsonyt. Terveket szövögetett, hogy mivel ajándékozza majd meg a családot. Idén a kisfiúnak játékautót, a kislánynak copfos babát szánt. Szerette volna őket egy fenyőfával is meglepni, hiszen az előző évben karácsonyfa híján fenyőágakat állítottak egy vázába. Roland már akkor elhatározta: a következő évben mindenképpen fenyőfát állít!
A játékokat már korábban kiválasztotta. Egy nagy fehér lapon számolta vissza a napokat karácsonyig, és hajnalban, amikor kinyitotta a szemét, az első dolga volt, hogy az előző napot egy erőteljes X-szel áthúzza a papíron. Soha nem örült annyira az idő múlásának, mint akkor, az adventben.
Akkortájt Gizikét is gyakran meglátogatta a postán, érdeklődött, megjött-e már a pénzmag, amit annyira várt. Volt, hogy kérdeznie se kellett; Gizike már messziről intette a nemet a fejével. Egyszer csak megvirradt a nap, mikor szélesen rámosolygott, és bólintott. Roland első útja a játéküzletbe vezetett. Gyermeki izgatottság lengte körül, furcsállva is néztek rá a rohanó emberek. Határozott mozdulatokkal emelte le a játékokat a polcról – képzeletében már százszor lejátszotta ezt a jelenetet. Alig várta, hogy odahaza színes csomagolópapírba rejthesse őket.
Gondos odafigyeléssel választotta ki az árustól a fenyőt. A befutó egy közepes méretű volt, tökéletesnek látta.
Sallay Erika a karácsonyi várakozásról szóló történet szerzője
S mikor végre elérkezett a várva várt nap, átcsoszogott a szomszédos ház udvarába, és óvatosan megkocogtatta a jégvirágos ablak üvegét. Klára, az özvegy szomszédasszony először megijedt, de amikor felismerte a melegbarna szempárt, megnyugodott. Könnyes szemmel tárta ki az ajtót; némán néztek egymásra, mint oly sok éve mindig ezen a napon. Klára szeretett volna valamit mondani, hálát rebegni, de mikor meglátta a fenyőfát, hatalmassá duzzadt a gombóc a torkában. Roland pedig csak állt, és mosolygott. Nem várt cserébe semmit; adhatott, és ez volt neki a legnagyobb ajándék.
Mikor este ágyba bújt, boldog elégedettség járta át. Elképzelte a gyerekek arcát, mikor másnap megpillantják a karácsonyfát az ajándékokkal. Széles kézfejével elmorzsolt pár könnycseppet az arcán, majd szelíd mosollyal az ajkán jóleső álomba zuhant. Álmában gyerekhangok kacagtak, villák csörögtek, fényfűzérek világítottak...
