Augusztus 15-e Mária mennybevételének ünnepe, amelyet magyar nevén Nagyboldogasszony avagy Nagyasszony napjaként is ismerünk. Mária tisztelete nálunk jelentős, mivel a hagyomány szerint Szent István királyunk halála előtt az ő kegyelmébe ajánlotta az országot.
Szent Anna Szűz Mária édesanyja volt. Anna hosszú húsz évet élt már házasságban férjével, azonban nem született gyermekük. Megfogadta, ha egyszer gyermeke születik, azt a templom szolgálatára szenteli. Akkoriban mélyen elítélték a gyermektelenséget. Isten azonban megsegítette őket, és megszületett kislányuk, Mária.
A Szűzanya megkoronázása
A Nagyboldogasszony kifejezés már jóval a kereszténység felvétele előtt élt a magyar nyelvben. Az ősi pogány isteneket és istennőket azonosították a keresztény szentekkel, hogy az emberek könnyebben befogadják az új vallást. A már ismert pogány neveket csatolták a keresztény szentek neveihez. Így kapta meg Szűz Mária a Boldogasszony nevet. A „Nagyboldogasszony” vagy „Boldogasszony” elnevezés még az ősi pogány hitből ered, a keresztény hittérítők pedig Szent Gellért püspök tanácsára megfeleltették azt Máriának. S az új vallás már nem is tűnt annyira idegennek a magyarok számára!
Augusztus 15.
A Mária-napok közül Nagyboldogasszony napját tekintjük a legbensőségesebbnek, amelyhez számos népszokás fűződik. Elsősorban az úgynevezett Mária-virrasztás hagyományát kell megemlíteni, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt”. Virágokból összeállított Mária-koporsót is készítenek némely helyeken. A nagyboldogasszonyi virágszentelés ismert népi szokásnak számít. A megszentelt illatos füveket és virágokat a halott koporsójába tették, hogy dicsőségre jusson, avagy az épülő ház alapjába. Nagyboldogasszony napjához időjósló praktikák is tartoznak. A néphit úgy tartja, hogy ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés. A népi kalendáriumban ismeretes a „két asszony köze” elnevezés. Ez az augusztus 15. és szeptember 8. (úgynevezett Kisasszony napja) közötti időszakot fedi le, amelyet varázserejűnek tartottak.
Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, mert varázserejük ilyenkor erősebb. Továbbá az asszonyok ez idő tájt szellőztették ki ruháikat, hogy a moly beléjük ne essen. Ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy jó tojók legyenek, és az összes tojásukat kiköltsék. Úgy hitték, hogy az ekkor tojt tojások sokáig elállnak.
Ki is valójában a Nagyboldogasszony?
A Nagyboldogasszony elnevezés feltehetőleg egy ősi női istenség neve lehetett. A magyar „asszony” szavunk jelentése „nő, férjes nő”, eredetileg azonban „királyné” jelentéssel bírt. Mivel a Nagyboldogasszony a szülésnél nyújt segítséget, így Szülőboldogasszony-nak is nevezik. A néphit szerint a Nagyboldogasszony csak addig van a gyermekágyas körül, amíg meg nem történik a szülés. Ezután két angyalt küld, egyiket azért, hogy az édesanyát őrizze, a másikat pedig a kisgyermek védelmére. A magyar néphitbe belefonódtak az ezzel kapcsolatos hiedelmek: ha a kisgyermek nevet, akkor a Nagyboldogasszony által küldött angyal játszik vele. Ha a gyermek nevetgél álmában, akkor éppen „az istenasszony cirógatja”.
A magyar hagyomány többféle Boldogasszonyt ismer, a néphiedelem hetet tart számon. Az egyes Boldogasszonyok melléknevei tájegységek szerint változhatnak (pl. szülő-, gyertyaszentelő-, fájdalmas-, gyümölcsoltó-, nagy-, sarlós-, segítő Boldogasszony stb.). Mind közül legnagyobb az úgynevezett Nagyboldogasszony. Nagyboldogasszony volt pártfogója az áldott állapotban levő nőknek, továbbá a gyermekáldásra vágyakozó asszonyoknak. Az ősi istennő tehát a gyermekáldást és a szülés zökkenőmentességét biztosította. A magyarok körében továbbá a családok gondviselője is volt.
Egész sora van azoknak a babonáknak, amelyeket a magyar asszonyok hűségesen betartottak, hogy Nagyboldogasszonyuk kedvében járjanak. A keddi napon nem volt megengedett például a varrás és a mosás sem, mert a kimosott ruhában szerencsétlenség érhette volna az illetőt. A fogfájósok kedden semmiképpen se mosakodhattak, mivel fájdalmukat ezzel csak meghosszabbították volna, hasonlóképpen a kisgyermeket sem volt szabad kedden füröszteni (csak vizes ruhával megtörölni), nehogy fejfájás fogja el. Aki viszont mégis mosni merészelt volna kedden, az „forró vízbe teszi a Boldogasszony kezét”, éppen ezért érhetik kisebb-nagyobb kellemetlenségek az illetőt.
(Érdekességnek számít a hiedelem, hogy kedd volt, amikor Jézust elfogták. A hír hallatán édesanyja, Mária rohant végig az utcán, de éppen akkor mostak az asszonyok, akik kiöntötték az útra a vizet, Mária pedig elcsúszott rajta. Ekkor Mária megátkozta azt az asszonyt, aki kedden mosni mer. A történet a pogányság korára vezethető vissza, mivel Jézust nem kedden, hanem csütörtökön fogták el.) A Nagyboldogasszony más istennők vonásait is magába olvasztotta, gyógyító hatalma is előtérbe került. A kisgyerek például ekként kiabált, ha beleesett valami a szemébe: „Gaz esött a szömömbe,/Isten atta/Boldogasszony kivötte” (Szőreg). A kereszténység hatására tehát a gyermekágyas asszonyok felett őrködő és gyógyító Boldogasszony hatalma a keresztény Szűz Máriában egyesült. Így lett Mária őrző és egyben gyógyító is!
