Pár napja Pozsonyban ismét felelevenítették a régi magyar királyi koronázásokat... Tudnivaló, hogy a fővárosban tíz Habsburg királyt, hét királynét és egy királynőt koronáztak meg. A királynő Mária Terézia volt, akinek uralkodása alatt példátlan fellendülést élt meg a város.
A fényes ünnepséget ma már ugyanolyan fénnyel és ceremóniával nem tudják megismételni – mondhatnánk, szegény hozzá az eklézsia, vagyis a város. Bár a Szent Márton-székesegyház csúcsán levő híres aranykorona, amelyik a koronázásoknak állít emléket, ugyanolyan fényességgel ragyog, s hirdeti Pozsony koronázó múltját. Még mindig állnak azok a házak, s megvannak a terek, melyek tanúi voltak a koronázási ceremóniának: ezért is tudtak az utóbbi időben minden évben újrakoronázni egyet az itt megkoronázott uralkodók közül...
Díszebéd a Prímási palotában
A menet útvonalát egyébként bronzkorona jelzi a belvárosi utcák burkolatán; a forgatókönyvet pedig (melynek megszerkesztésében az Új Nő utazásainak idegenvezetője, Brogyányi Mihály is részt vett) latin és magyar forrásanyagok felhasználásával állították össze.
Ám a mai ünnepségnek már nem sok köze van az eredeti elgondoláshoz, miszerint Pozsony lakóihoz ezzel közelebb hoznák a város igazi történelmét; egy kommersz vonulás lett belőle, afféle turistalátványosság.
Az első rendezvényre még meghívták a magyar koronázóvárosok, Esztergom, Székesfehérvár és Budapest képviselőit, de az évek során ez is elmaradt.
A ceremónia
Tudnivaló, hogy először 1536-ban koronáztak itt királyt. Ekkoriban a török dúlta Magyarországot, elfoglalta Székesfehérvárt, a korábbi koronázóhelyszínt, ezért az országgyűlés Pozsonyt nyilvánította Magyarország fővárosává. Biztonságos menedéknek számított, arról nem is szólva, hogy közel feküdt Bécshez, a császári székhelyhez.
A koronázási szertartás mindig pontos terv szerint zajlott: a Szent Márton-dómban az esztergomi érsek átadta a szent koronát és a koronázási ékszereket – ezeket később már a pozsonyi vár tornyában őrizték – a leendő királynak.
Koronázás a Szent Márton-székesegyházban
Az újonnan megkoronázott király utána lovaggá ütötte az aranysarkantyús lovagokat, és letette a koronázási esküt. Végül pedig lován felügetett az alacsony koronázási dombra, melyet a vármegyék földjéből hordtak össze, és kardját a négy égtáj felé lendítette... S mint képeink is mutatják, előtte, közben és utána volt sok fényes fogadás, eszem-iszom, gyönyörűség.
A Duna-parti koronázási domb avagy királydomb arról nevezetes, hogy arra a magyar király koronázási díszben mindig föllovagolt, s a tetején a négy égtáj felé napvágást tett Szent István kardjával. Ez azt jelképezte, hogy a hazát a bármely oldalról támadó ellenség támadásától megvédi...
Litográfiák
A koronázás eseményeit részletesen elénk tárják a Pálffy család hagyatékából a közelmúltban előkerült litográfiák. Ezek Eduard Gurk udvari festő alkotásai, az utolsó pozsonyi koronázást ábrázolják 1830 szeptemberéből, mikor is a 37 éves Ferdinánd főherceget koronázták magyar királlyá, még apja életében. A koronát és a koronázási ékszereket hatlovas hintón hozták a koronaőrök, két káplán és tizenkét katona őrizetében.
Ferdinándnak 50 ezer forintot ajánlott fel az országgyűlés, amit ő szétosztott az ország nélkülözői között, de a Magyar Tudományos Akadémiának is jutott belőle. A rossz idő miatt a koronázást pár nappal elhalasztották, de a bankettet azért megtartották a Vigadóban...
Bankett a Vigadóban „díszmagyarban”
Ekkorra vált széles körben elterjedtté a romantikus „díszmagyar” viselete, ahogy az a képeken is látszik. Reggel hét órakor indult a Prímás-palotából a menet a koronázótemplomba, útvonalát deszkákkal, vörös és nemzetiszín posztóval és drapériákkal borították. Később az ünneplők ezeket hazavihették, osztozkodás közben bizony össze is vesztek rajta...
Kardvágás a koronázási dombon (A koronázás eseményeit részletesen elénk tárják a Pálffy család hagyatékából a közelmúltban előkerült litográfiák.)
A koronázás pillanatát ágyúdörgés tudatta az utcával. Érdekesség még, hogy az érsekek palotájában, vagyis a Prímási palotában tartott díszebéden Ferdinánd magyarul is tartott üdvözlőbeszédet. Az asztalra abból az ökörből is került hús Ferdinándnak, amelyet a népnek sütöttek...
Nemsokára ugyanis kezdetét vette a népünnepély, amely több napig tartott: két óriási hordót is elhelyeztek az utcán a nép fiainak, melyekből egész nap folyt a bor, az ünneplők pedig vedreket – vagy épp a csizmájukat – tartották alá...
Mária Terézia, Pozsony „nagy fejlesztője” 300 éve született. A kép a királynő pozsonyi koronázásáról festett legszebb ábrázolásciklus egyik festménye, a Kardvágás a koronázási dombon címet viseli. A koronázásra különben 1741-ben került sor. Annak idején a királynő környezete nagyon jól kommunikált a néppel, hogy népszerűsítse az uralkodót: mai kifejezéssel élve Mária Terézia a kor „médiasztárja” volt.
Uralkodói címei közül pedig a magyar királyi titulus volt a legjelentősebb. Negyvenéves uralkodása alatt Mária Terézia a pozsonyi várat barokk királyi rezidenciává építtette át, s lebontatta a falak egy részét, hogy terjeszkedhessen a város...
Utána Pozsony módos várossá nőtte ki magát, a letelepedett magyar, osztrák vagy olasz polgárság és nemesség pompás palotákat húzott. A városban 72 céh működött, a Dunán csak úgy siklottak a nagy hajók, vitték az árut mindenfelé...
