Tisztelt Szerkesztőség! A levelem elolvasása után bizonyára sokan gondolják majd, hogy csak egy elkényeztetett feleségecske vagyok, aki jó dolgában már nem tudja, mihez kezdjen magával. Ennek ellenére úgy érzem, meg kell osztanom Önökkel a történetemet, hátha akad, aki megért.
Még húszéves se voltam, mikor tíz évvel ezelőtt teherbe estem, így gyorsan összeházasodtunk a párommal. Az esküvőt követően azonban elvetéltem. Akkor nem bánkódtunk nagyon, úgy gondoltuk, a Jóisten rendezte így, mivel túl fiatalok vagyunk.
Azonban a baba azóta is várat magára. Az orvosok mindent rendben találtak nálam is, a férjemnél is, mégsem akar összejönni. Azt mondják, az ok a lelkiekben keresendő. Ugyanis már évek óta nem érzem jól magam a bőrömben. A férjem nagyon sokat dolgozik, csak esténként jár haza, és amikor otthon van, pihenni szeretne. Én azonban teljes munkaidőben, főként számítógép előtt ülve, otthonról dolgozom, így egész nap benn vagyok, és esténként nagyon jólesne, ha kimozdulhatnék egy kicsit.
A férjem azonban hallani sem akar arról, hogy moziba, társaságba vagy koncertre menjünk, így ez az utóbbi időben egyre nagyobb veszekedésekhez vezet. Tisztában vagyok vele, hogy fáradt, és másnap munkába kell mennie, így nem is kívánok tőle éjszakába nyúló mulatozásokat. Hétköznapokon egy félórás közös sétálással vagy biciklizéssel is beérném. És azt sem kéne mindennap.
Úgy érzem, hogy a négy fal között megőrülök és elkopok. Nem szórakoztat a tévé és mostanában már a könyvek sem. Az is gond, hogy egy kis faluban élünk, és mindenért sokat kell utazni.
Tudom, hogy mehetnék akár egyedül is, de én a férjemmel vágyom közös programra. Vele szeretném a szabadidőmet megosztani, de nem úgy, hogy a tévében bugyuta sorozatokat bámulunk.
Jólesne beszélgetni, megosztani a napi élményeket, de ő egyre hallgatagabb, és úgy érzem, a számítógépe fontosabb, mint én. Az eltérő igényeink megmérgezik a kapcsolatunkat: ha eljön is velem valahová, csak feszeng, és nem tud feloldódni. Olyan sok dolgot végigcsináltunk már együtt, és nem szeretném, hogy épp ez jelentsen legyőzhetetlen akadályt.
Andi
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
