Mi leszek, ha nagy leszek? Ma már talán fel sem teszik a kérdést a gyerekek, pedig a pálya nagyon nem világos. A mai gyerek nem tudja, mit csinálnak a mezei szakmák művelői: mit csinál például egy traktorista? Nem tudja, mert azt az ő apukája nem tudja neki megmondani.
Esetleg a papája, de az ő tudása már nem érvényes, mert a nagypapa lábát még a tarló csípte, ahogy kereste az elhullott kalászt, ma pedig már számítógép vezérli a légkondicionált traktort és kombájnt. Talán az volna jó, ha a pályaválasztás előtt meghívnák az iskolákba a szakmák képviselőit, s azok elmesélnék a gyerekeknek, hogy ők mit csinálnak. Kiderülne, hogy annyi lehetőség van, mint égen a csillag, csak ezt a sok csillagot a mi gyerekeink nem látják, mert elrejti előlük a sötétség leple.
Ma már nincs elérhetetlen szakma. A lepel fellibbentésére vállalkozott a Terefere elnevezésű beszélgetés Dunaszerdahelyen, ahol a Kukkonia Art Garden díjátadója előtt a kreatív művészpalánták megismerhették a kreatív szakmák legjobbjait, és feltehették nekik a kérdéseiket. Igazán lehetek autótervező? Vagy filmes? Hogyan indulhatok el?
A helyszínen
„Kedves, melyik a te rajzod?” – köszönt széles mosollyal a hoszteszhölgy a dunaszerdahelyi Vermes-villa halljában. Kérdése kizökkent: „Sajnos, egyik sem.” Egyfelől több mint tíz éve kiöregedtem az alapiskolásoknak és középiskolásoknak meghirdetett Art Garden verseny célcsoportjából; másrészt én lennék a legboldogabb, ha ennyire ügyesen bánnék az ecsettel. Abban viszont kiegyezhetünk: ha tényleg feltörekvő művészpalánta lennék, nem is jöhettem volna inspirálóbb helyre. A mentorok – Jónás Attila autótervező, Molnár Csaba rendező, Cséfalvay Á. András fotóriporter – ugyanis hasznos tanácsokkal látták el a fiatalokat.
Mi az a Kukkonia Art Garden? Három éve azzal a céllal indították a Kukkonia Art Garden tehetségkutatót, hogy teret adjon a helyi fiataloknak az önkifejezésre és a környezetük megfigyelésére. Idén a nyertesek rajzai rákerülnek esernyőkre, táskákra, hogy magunkkal hordhassuk fiatal tehetségeink rajzait.
A rendező
Van, hogy az embert máshova hívják, mint amerre gondolná, hogy viszi majd az élet – vallja Molnár Csaba filmrendező, aki a pályája elején két dolgot fogadott meg: hogy nem lesz sorozatrendező, és hogy nem választ szlovák egyetemet. Végül a Pozsonyi Színművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett, karrierjében az áttörést pedig a Horná Dolná (magyar verziója A mi kis falunk) vígjátéksorozat hozta el. Szeptembertől az ő rendezésében láthatjuk a Pressburg című sorozatát, mely az első szlovákiai magyar sorozat. (A Szlovák Televízió 2-es csatornáján adják.) A sorozatban magyarul beszélnek és magyar hazai színészek is szerepelnek.
LAKÓTELEPI FILMESBŐL RENDEZŐ
Egy-egy stábban nemcsak színészekre, operatőrre és rendezőre van szükség: de könyvelőkre, világosítókra, öltöztetőnőkre, sofőrökre is. Nagyon széles a skála, szinte bárki megtalálja a helyét ebben a varázslatos világban! A komáromi származású Molnár Csaba 2004-ben érettségizett a Selye János Gimnáziumban, majd a Pozsonyi Színművészeti Egyetem filmrendező szakán szerzett diplomát. Számos műfajban alkotott, elsődleges profilja azonban a minőségi sorozatkészítés.
Mihez kezdhet egy komáromi kissrác a kilencvenes évek végén, ha arról álmodik, hogy filmrendező lesz? – valahogy így hangzott Molnár Csaba pályaválasztásának alapkérdése.
– Már gyerekként is kicsit álomvilágban éltem: feljátszottam magnókazettára a tévéműsorok zenéit, és amikor a G.I. Joe-figuráimmal játszottam, leengedtem háttérzenének. Később összegyűltünk a lakótelepi, színjátszókörös és más sulis haverokkal, és együtt kalandfilmeket készítettünk édesapám biztonsági kamerájával. Ekkor döbbentem rá, hogy ez nagyon jó móka, és úgy tűnt, hogy szinte bármilyen ötletet meg lehet valósítani, ha összeszedsz hozzá elég sok lelkes embert – idézte vissza Csaba a kezdeteket. – Ezután egyértelmű volt, hogy a filmművészeti egyetemen van a helyem. Budapesten próbálkoztam, de nem vettek fel. Néhány évig kommunikációt tanultam, később művészettörténetet, majd beláttam: engem tényleg a filmkészítés érdekel. Nem volt mit veszítenem, már nem féltem az idegen nyelvektől, elküldtem hát a jelentkezésemet Londonba, Prágába és Pozsonyba is, végül Pozsonyba vettek fel.
Behívtak Londonba is szóbelire, de el sem mentem, mert megtetszett a VŠMU atmoszférája. Kedvesek voltak velem, pedig annyira rossz volt a szlovákom, hogy tolmáccsal felvételiztem! – tette hozzá nevetve.
Csaba az egyetem alatt nemcsak vizsgafilmeket forgatott, de segédmunkásként is dolgozott különféle nagyobb volumenű filmes produkcióknál. Diplomája megszerzése után azonban várnia kellett az áttörésre.
Olvass tovább: Lakótelepi filmesből rendező
AUTÓTERVEZŐ BALÁZSFÁRÓL
Sose lehettem teljesen biztos abban, hogy a döntéseim elvezetnek a céljaimhoz... Így kezdte a bemutatkozást Jónás Attila autótervező, aki Svédországból kapcsolódott be a beszélgetésbe. Jónás Attila Balázsfáról származik, a gimnáziumot Kassán végezte, majd a budapesti MOME-n szerzett formatervező művészi diplomát. Jelenleg a svéd Geely Lynk & Co autógyártó tervezőstúdiójában dolgozik: ötletei a márka számos autóján visszaköszönnek
Versenybe szállni a világ tehetségeivel: ez a jelszó vezényelte Jónás Attilát, mikor még kisgyerekként a jövőjéről gondolkodott.
– Gyerekkorom óta tudtam, hogy autótervező szeretnék lenni, csak a hogyanja nem volt előttem. Ha valaki presztízsszakmát választ, fontos, hogy előre felkészüljön: az út göröngyös lesz. Engem az első pofon akkor ért, amikor sehová nem vettek fel, hiába voltam a legjobbak közt a gimiben. Pályaválasztáskor az ember egy ország tehetségeivel versenyez; később, az álláspiacon pedig a világ legjobbjaival méri össze magát. Korán rá kellett jönnöm, hogy a sikerhez göröngyös út vezet – mesélte.
Attila karrierútja végül pozitív irányt vett: vörös diplomával végzett a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, s egy olyan prominens dizájnközpontban teljesített szakmai gyakorlatot, mint a Mercedes-Benz.
– Három évig terméktervezést tanultam, majd az utolsó félévben sikerült átkéredzkednem a járműtervezők közé, ahol a Mercedes-Benz projektjén dolgoztak. Majd jött a mesterképzés, az első szemeszter után a Mercedes-Benz ajánlott nekem gyakorlatot. Fél évig a sindelfingeni főtervező stúdióban a gyártósorra terveztünk autókat, majd további hét hónapot Affalterbachban tölthettem, a cég dizájnközpontjában. Később dolgoztam Torinóban az Icona járműtervező stúdióban, itt a kínai piacra terveztünk autókat, majd az Aufeer járműtervező céghez kerültem Csehországba – ők szponzorálták a diplomamunkámat. Utána beütött a Covid, a világ leállt, szerencsére másfél év után ajánlatot kaptam Svédországból. Azóta itt dolgozom.
Olvass tovább: Autótervező Balázsfáról
KÜLÖNLEGES EMBEREK KÜLÖNLEGES SZEMMEL
Fekete-fehér fotók ma már nemigen készülnek. Cséfalvay Á. András legismertebb képe a kutyaterápia. Egyszerre felkavaró és megható. A szenci nefelejcs házban készült, főszereplője egy kislány, aki nem képes kommunikálni a környezetével. Cséfalvay Á. András fotográfus Dunaszerdahelyen született. Nyitrán zene-rajz szakon pedagógusi, Pozsonyban formatervezői diplomát szerzett; végül beleszeretett a sajtófotózás világába. Vivien című dokumentarista sorozatát az év legjobb fotóriportjának választották Szlovákiában; Kutyaterápia c. fotóját pedig Budapesten beválogatták az elmúlt 40 év legjobb magyar sajtófotói közé.
Cséfalvay Á. András munkásságát az Új Nőnél jól ismerjük, hiszen András zseniális fotóriportokat készít magazinunknak. Még mi sem tudtuk róla, hogy egykor autótervezői ambíciói voltak, s hogy egy formatervezői diplomát is magáénak tudhat.
Cséfalvay Á. András
– Bizonyára ismeritek az érzést, amikor lefekvés után hirtelen annyi ötlet jut eszetekbe, hogy vissza kell ülnötök az íróasztalhoz rajzolni. Én sem voltam ezzel másként: gyerekként autótervező szerettem volna lenni – kezdte András.
A fényképészet az egyetemen tetszett meg. Annyira, hogy ugyan lediplomáztam, de akkor már tudtam: mégis fotóriporter szeretnék inkább lenni.
András vallja, hogy a jó témáért nem kell országhatárokon túlra utazni: az igazán fontos történetek előttünk hevernek. Ágnesék című fotóriportjában például egy ipolyszalkai testvérpár szerény mindennapjait örökítette meg. Hangya József az életét fogyatékkal élő testvére gondozásának szenteli, Ágnes sem beszélni, sem járni nem tud; s gyermekkora óta ugyanabban a babakocsiban tölti napjait.
Olvass tovább: Különleges emberek különleges szemmel