A magyar alapiskolák kilencven százaléka kisiskola. Az oktatásügy meg akarja szüntetni a kisiskolákat. Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.
2004-től a kisiskola nagy fejfájást tud okozni a fenntartónak, vagyis a településnek. Főleg, mióta bevezették a fejkvótarendszert. Ez egy 250 fős iskola számára ideális, viszont a magyar iskolákra – nem beszélve a kisiskolákról – pont az alacsony létszám a jellemző. Így a megmaradás sokszor a faluvezetésen múlik.
Vallomás
Egy apró faluban, Sikabonyban, osztott iskolába jártam negyedikig. Nem kerül-e hátrányba a gyerek, ha kisiskolába jár? – kérdezi ma a szülő. Én semmiféle hátrányba nem kerültem. Édesanyám kísért az iskola kapujáig, az osztályból a jó levegőre léptünk ki. Kicsi világ volt a miénk, de meleg világ. A mellettünk levő helyiségben klubterem volt, ahol színházasdit játszottunk. Osztott osztályba jártunk a nagy harmadikosokkal, akikre felnéztünk, és nagyon igyekeztünk, hogy egyszer olyanok legyünk, mint ők. Néha ők tanítottak bennünket: egy idő után olyanok voltunk, mint egy család. (Az UNESCO például ezt a kisiskolák előnyének tudja be.)
Aztán elkerültünk a városi iskolába, ahol senkit nem ismertünk. Ott megtanultam, mi az a személytelenség. Bennünket sem ismert senki, de nem is igen akart megismerni.
Mikor azt hallom, hogy az oktatáspolitika a kisiskolák nagyobbakba való összeszervezésének programján ügyködik, mindig összeszorul a szívem. Igen, az egy tanulóra jutó fajlagos költségek nagyobbak egy kisiskolában, de azokat részben úgyis a falu állja.
Miért jó a kisiskola?
Az egyik kollégám elvitte a gyerekét városra. A nagy iskolába. Az utolsó szöget verte be ezzel a lépésével a b.-i iskola koporsójába. Őt azonban nem érdekelte, felszegett fejjel vette az irányt reggelente a városi iskola felé. Azt mondta, az ő gyerekéből lesz valaki, nem marad buta falusi. S hogy mi lett a gyerekből? Elvesztette a barátait a faluból, a városiak pedig a városiakkal haverkodtak. Még tisztességes szakmát sem tanult ki, mert az anyja nem engedte, hogy traktorista legyen. Pedig ez volt a szíve vágya.
Este hétkor kispárnával az iskolába...
A csallóközkürti kisiskolában minden évben van egy kivételes nap. Ezen a napon este hét órára érkeznek a gyerekek az iskolába, hozzák magukkal a párnájukat, a takarójukat, és leheverednek az osztályokban szétrakott matracokra. Leoltják a villanyt, a fotelben ott ül a tanító néni, a kislámpa megvilágítja a könyvét: felolvas a gyerekeknek.
Mégpedig egy Andersen-mesét, ezért is viseli a rendezvény az Andersen éjszakája címet. Hangulatos kis éjszaka ez! A felolvasott mesét mindig közösen feldolgozzák: kérdéseket alkotnak, és válaszolnak is rájuk, majd megnéznek egy Andersen-mesét, utána következik a kvíz. (Lent: Illusztráció Andersen híres meséjéhez: A császár új ruhája.)
Biztosan kedves iskola ez a kürti, ha ilyen alkalmakkal örvendeztetik meg a gyerekeket. Mégis! A csallóközkürtihez hasonló kisebb iskolák az állam bácsi szerint nem „kifizetődőek”, éppen ezért Damoklész kardja lebeg a fejük felett. Ezekben az iskolákban minden évben feszülten várják a beiratkozási adatokat. Vajon lesz-e elég elsős, s ha igen, mennyi? A csallóközkürti iskolában jelenleg 33 kisdiák tanul. Igazából minden évfolyam saját osztályteremmel rendelkezik, csak a nevelési tárgyakat tartják összevonva.
A képen Boráros Ivettet, az igazgatónőt látjuk,aki harminc éve elsősöket tanít.
Ugyanakkora lelkesedéssel várja a legkisebbeket, mint a pályája elején. A statisztikai adatok szerint évről évre csökken a kisiskolák diákjainak száma. A szülők inkább a városi iskolákba viszik a gyerekeiket, mondván: ott „több a lehetőség”. Pedig pont a kisiskolákban kap több figyelmet a gyerek.
