A kovász csak liszt és víz! Ne keverjük össze az élesztővel házasított kovásszal, mert az csak később jött be a képbe.
Ne higgyük azt, hogy bármelyik bolti zsemle, kifli, kenyér békét és jólétet hoz az otthonunkba, hisz – horribile dictu – élesztővel készült. A fanatikusok egyenesen méregről beszélnek. Ennek ellenére ma mindenki kenyeret süt otthon. Mi az igazság az élesztőről?
A cukros lötty és a gomba
Az élesztő felfedezése véletlen volt! Ugyanis lássuk be: nem sok esély volt arra, hogy valami cukros löttybe belesodorjon egy kis élesztőgombát a szél... Néhány ezer évvel ezelőtt márpedig pontosan ez történt. Mert mi is az élesztő pontosan? Semmi egyéb, mint gomba, egysejtű élesztőgombák tömege. Kevesen tudják, hogy az ipari élesztő megjelenésére egészen a huszadik század elejéig kellett várni. A nagyipari élesztő felbukkanása a harmincas évekre tehető.
Előtte a pékek élő kovásszal dolgoztak, azzal viszont az volt a baj, ha nem vigyáztak, egy idő után a kovász „megöregedett”. (Vagyis felborult a baktériumok és gombák aránya, és bizony savanykás lett a tészta.) Ám a XIX. század bécsi pékségei már sörélesztőből és friss tésztából sütötték a kenyeret. A kovász nélküli sütés édesebb ízt és fehérebb tésztát eredményezett, mint amilyen a bécsi zsemle, amelynek nem elhanyagolható alkotóeleme volt a túlzás nélkül Európa-hírű magyar liszt.
Miért nem igazi kovásszal dolgoznak a pékek? Mert ez hosszadalmas. Élesztővel két óra alatt kenyeret lehet sütni, kovásszal ez több idő. Este hétkor berakjuk a hűtőbe bedagasztva, meghajtogatva (a hajtogatás nem kis meló!), formázva, és reggelig ott kel 6 fokban.
A sörélesztő is élesztő!
A mai napig nem tudni pontosan, hol és mikor, de annyi bizonyos, az első erjesztett alkoholos italok valamikor 5-6 ezer évvel ezelőtt jelentek meg. Az ókori egyiptomiak például már javában főztek valami, leginkább sörre hasonlító furcsaságot, sőt, Krisztus előtt kétezer körül már sütéshez is használták az élesztőgombákat. Bár az erjedés nem egy bonyolult valami, az ősi pék- és sörfőzőmesterek ösztönös tehetségére is szükség volt ahhoz, hogy az élesztővel kenyeret tudjanak sütni vagy éppen sört főzni. Az élesztőgombákat a régi időkben ugyanúgy nemesítették, ahogy a haszonnövényeket. Belgiumban például minden magára valamit is adó apátsági sörfőzdének saját élesztője volt, pedig akkoriban nem sokat tudtak arról, mi fán terem az alkoholos erjedés vagy az élesztőgomba.
Amikor a régi korok sörkészítőinek különösen jól sikerült egy főzet, elég szemfülesek voltak ahhoz, hogy félretegyék az élesztőüledéket, s azzal oltsák be a következő adagot. Tették ezt persze anélkül, hogy tudták volna, mi alkotja az üledéket… Azzal, hogy ugyanazt az élesztő-tenyészetet nemzedék nemzedék után újra és újra a készülő sörbe oltotta, a benne élő gombákat leválasztották a természetes környezetükről. Igazából így kezdődött a sörélesztő háziasítása. Apropó, gomba! A Saccharomyces cerevisiae névre hallgató fajnak ezerféle törzse létezik, itala és kenyere válogatja, éppen melyikre van szükség. Egyes különleges sörök különleges élesztőgombafajt igényelnek, de a bordeaux-i testes vörösborok is más élesztőt kívánnak, mint a badacsonyi száraz fehérek…
Klasszikus és szárított élesztő
Az élesztő élőlény?
Ezek az apró kis mikroorganizmusok tulajdonképpen az egyik első „háziasított” élőlényeknek tekinthetőek. Azonban évezredek kemény munkája kellett ahhoz, hogy eljussunk az ezüstpapírba csomagolt kis élesztőkockákhoz. Valamikor a XVII. században sikerült először megfigyelni az apró gömböcskékre hasonlító gombát, de ekkor még fogalma sem volt a biológusoknak, mit is látnak tulajdonképpen.
Louis Pasteur, a híres francia tudós volt az első, aki rájött, tulajdonképpen mit is csinál az élesztő a cukrokkal, hogyan lesz a búzából tészta, az árpából sör vagy a szőlőből bor. Pasteur felfedezte, hogyan is működik az alkoholos erjedés.
Az aranyat érő kis kocka
Most jöjjön egy kis tudomány, de csak nagyon kevés! Bár az erjedésnek különböző típusai vannak (aszerint, hogy éppen milyen végterméket kapunk), a leginkább élesztőgombákra jellemző alkoholos erjedés tulajdonképpen pofonegyszerű. Oxigénszegény környezetben a gombák feldolgozzák a nekik táplálékul szolgáló cukrot – mondjuk búzalisztből, árpamalátából vagy szőlőszemből –, melléktermékként pedig szén-dioxid és alkohol keletkezik. Az előbbinek a szép mosolygósra kelt kenyér, az utóbbinak egy jó pofa sör lesz az eredménye. A szemfülesebb olvasókban felvetődik persze a kérdés: „Hová lesz az alkohol a kenyérből?” Erre a sütés adja meg a választ, hő hatására ugyanis az alkohol elpárolog a tésztából.
Miért veszélyes?
A Föld lapos, Elvis Presley él, az élesztővel pedig Hitler az orosz népet akarta kiirtani. A konteósok az élesztővel kapcsolatban is akcióba lendültek. Az összeesküvés-elméletek híveinek az élesztőről is van magyarázatuk, és ezt hajlíthatatlanul képviselik. Ez egy bizonyos ponton nagyon szórakoztató tud lenni, aztán pedig nagyon veszélyes, mert meg tudja keverni az ember fejét. Ma minden bolti kenyeret nagyipari élesztővel készítenek. Az élesztő a harmincas évek találmánya. De mit is mondanak a konteó hívei? Egy német és egy angol tudós kiválasztott az oszladozó emberi hullából olyan anyagot, amely érdekes tulajdonságokkal rendelkezett: osztódni és duzzadni kezdett.
Az élesztőt igazából tehát emberi csontokon tenyészették ki. A németek tervezett kísérleteket végeztek egy újfajta élesztővel, ami jócskán lecsökkentette a kenyér gyártási idejét. A hadsereget ugyanis nagy mennyiségű kenyérrel kellett ellátni, s a kísérletek eleinte ígéretesek voltak. A nagyipari élesztővel készült kenyér finom és tápláló volt. A német orvosok azonban hamarosan riadót fújtak: Az új kenyér gyengíti az ember immunrendszerét. Ekkor az összeesküvés-elméletek hívei szerint meghozták a döntést, és a találmányt – a termotoleráns élesztőt – titkos fegyverként használták a sütőiparban. A Szovjetunióba küldtek élesztőmintákat, s ezzel lerontották a szovjet nép egészégügyi mutatóit. Az egészből annyi igaz, hogy a nagyipari élesztőt valóban a háborúban kísérletezték ki, mert a hadsereget el kellett látni kenyérrel. Ma az élesztőt sokan kiváló egészségjavítónak tartják, jó vas- és nyomelemforrás, a cukorbetegeknek például krómmal dúsított sörélesztőt ajánlanak. A sütőiparban inkább a sok gyorsító és adalékanyag teszi veszélyessé a kenyeret. Tény viszont, hogy a vadkovásszal készült kenyér kevésbé hizlal, nem fúj fel, és kíméletes a beleknek. Ám melósabb is, és nincs hipp-hopp kész.
Kovász
Régen a kovászt sokan magukkal vitték, ha elutaztak. Hisz etetni kellett! Ma a neves gasztrobloggerek is képesek magukkal vinni, ha kimozdulnak otthonról. Igaz történet: az egyik barátnőm egyenesen Svédországból hozta haza vadkovásszal teli befőttesüveget, s a repülőn is ott működött benne a tejsavbaktérium. Mert a kovászban baktériumok dolgoznak, amik lustábbak, de kitartóbbak, mint az élesztőgombák. Lassabban emelik a tésztát, ki kell várni az idejüket, különben a kenyér gyászosan lapos lesz. Míg az ipari élesztővel készült kenyér sokszor másfél óra alatt kész (ennyi telik el az alapanyagok kimérésétől a kisült kenyérig), mindez vadkovásszal egy nap. A mai vadkovászosok tudják, mi az a türelem.
Kovász vagy vadkovász?
„És akkor most jöhet a kovász: belekeverjük a lisztbe a felfuttatott élesztőt” – ezen a ponton kiáltanak nagyot a kovászolók. A kovász ugyanis nem élesztő, és nem futtatjuk, hanem etetjük. Majdnem minden nap. Éppen ezen macera miatt tudott elterjedni az élesztő, mert az élesztővel készített kovásszal könnyebb volt dolgozni, s lerövidült a sütési idő. Jól emlékszem, gyerekkoromban mi még otthon dagasztottuk a kenyeret, s a szomszéd faluba, Nemeshodosba hordtuk, ahol a pék kiborította a kosárból, és szépen megsütötte. Nem sok mindent vettünk a helyi kisboltban, de élesztőt mindig: ma is emlékszem a barna zsírpapírra és a jellegzetes szagú élesztőkockára. Anyukámnak már esze ágában sem volt a kovásszal bajlódni (bár mesélt róla időnként), örült, hogy az élesztő mennyire leegyszerűsítette a munkáját.
Így felejtettük el szép lassan, hogy a kovász nem más, mint liszt és víz. Ha ma azt mondjuk, kovász, mindenki egyből az élesztőre gondol. Ezért kezdték a mai modern kovászolók – a kovászos kenyér újraélesztésével – vadkovásznak nevezni nagyanyáink kovászát, hogy megkülönböztessék a „nemszeretem” élesztős kovásztól.
A vadkovász élettana
A környezetünkben élő baktériumok és mikroorganizmusok segítik a liszt és a víz keverékét masszából kovásszá alakítani. Miután a lisztet a vízzel összekevertük, a mikroorganizmusok, baktériumok és gombák megkezdik a liszt anyagának a lebontását: ezáltal beindul az erjedéses folyamat, és gázok képződnek. A „kovászpalántát” rendszeresen etetni kell, mert megéhezik. Azaz további lisztet és vizet kell hozzá adni. Amíg el nem készül az anyakovászunk – azaz nyolc napig – naponta szükséges az etetése, utána már ritkábban. Ha egy darabig nem sütünk belőle, akkor betehetjük a hűtőszekrénybe. Ha a kovászra újból szükségünk van, kivesszük a hűtőből, megetetjük (ezzel aktivizálja magát), és négy óra múlva felhasználható.
Tény, hogy a kovászos kenyér még a glutént is megszelídíti – hisz hosszú ideig kel, tizenkét órát legalább, és nem tartalmaz gyorsítókat, mint az ipari kenyér. Ezért akinek fontos az egészsége, vagy érzékenyebb a gluténre, az ma kovászos kenyeret süt. A magyarázat: Azért hosszadalmasabb a kovászos kenyér készítése, mert idő kell, hogy a kovász lebontsa a liszt szénhidrát és fehérje összetevőit, legfőképp a glutént. A glutén nem mindenkire van jó hatással, sokan gluténérzékenyek. Miután a glutén bekerül az emésztőrendszerbe, az eritrociták megnyílnak és különböző gyulladásos folyamatokat hozhatnak létre.
Na de! A kovászos kenyérben a már említett mikroorganizmusok, baktériumok és gombák tejsavas erjedéssel feldolgozzák a glutént. Ezért a valódi kovászos kenyér nem okoz emésztési problémákat. Sőt! Jóval könnyebb megemészteni, ráadásul a szervezetünk a kovásznak köszönhetően a gabona ásványianyag-tartalmához is könnyebben hozzájut. „Száz évvel ezelőtt az emberek ötször annyi kenyeret fogyasztottak, mégsem voltak annyian gluténérzékenyek. Bezzeg most!” – mondják a kovászolók. Persze, azért illik hozzátenni, hogy a lisztek is mások voltak, mint most.
Sok szakértő kizárólag fehér lisztet ajánl a sütéshez, mert a teljes kiőrlésű liszttel az emésztőrendszer nehezebben birkózik meg. A teljes kiőrlésű lisztben benne van a búzakorpa, a búzacsíra és a magbelső is. A búzakorpa alkalmatlan emberi fogyasztásra. Nagy része cellulóz, amiben nincs tápanyag és az emésztőrendszerben lévő mikroorganizmusok sem tudják lebontani. (Ezenkívül különböző szennyeződéseket, vegyszermaradványokat is tartalmazhat.) Ha biológiailag ellenőrzött gazdálkodásból való, akkor tartalmazhat gombatoxinokat. A búzacsíra lektint tartalmaz, ami egy szénhidrátburokban lévő fehérje, a glikoprotein. Az emésztőrendszerünk számára teljesen alkalmatlan, nem tudja feldolgozni, viszont okozhat elváltozásokat, a szivárgó bél szindrómának is az egyik oka lehet. Ha a kenyeret tápláléknak szánjuk, akkor se a csírát, se a korpát ne használjuk fel – ajánlják ma a szakemberek.
