Bár a csapból is ez folyik, nem lehet eleget beszélni a víz védelméről. Természetesnek vesszük, hogy nekünk van vizünk, ám a szárazság miatt évről évre kevesebb a talajvíz.
Tördelőnket, Pétert Pécs mellé vetette jó sorsa, ott alapított családot. Domboldalon fekvő házukból gyönyörű kilátás nyílik a villányi szőlőhegyre – arrafelé már mediterrán az éghajlat, a nyarak forrók és szárazak. Ott bizony már senki nem öntözi a pázsitot, a világ pénze sem lenne elég rá.
A víz lassan értékesebb lesz, mint a bor. Ha lefúrnak, csak homokot tudnak felhozni. Péter itt értette meg, mit jelent a mi jó csallóközi vizünk, mikor már 4-5 métert lefúrva is kiapadhatatlan forrásra lelhetünk. Péterék pincéjében van egy közel húsz méter mély kút, amelynek alján a szárazabb nyarak idején alig pár száz liter víz van, s legalább egy hétig tart, mire újra megtelik. Ez öntözésre nem elég, így náluk az esővíznek nagy a becsülete.
Bezzeg nálunk, a Csallóközben! Köztudomású, hogy alattunk található Közép-Európa legnagyobb édesvízkészlete. Ez a hatalmas alsó vízi medence Pozsonynál 7-10 méter mély, Somorjánál és Dunaszerdahelynél 200 méter, míg Gúta környékén 495 méter mélységet is mértek. Ráadásul a dunai víz Nyitra és környékének nyolcvan százalékát is ellátja!
Manapság azonban egyre többet olvasni arról, hogy Európa a vízi katasztrófa küszöbén áll, s már-már az utolsó órában vagyunk.
A szárazságra ráadásul még az ember is rátesz egy lapáttal. A nemtörődömség, a vízszennyezés könnyen katasztrófához vezethet. A témában Lukáč Zsolt vízgazdászt kérdeztük, a Pozsonyi Vízművek volt elnök-vezérigazgatóját, aki megnyugtatott: mindaddig, amíg a Duna folyni fog a régiónkban, lesz elegendő vizünk. Persze a helyzet ennél azért jóval összetettebb.
Veszélyben a Csallóköz?
Emlékezhetünk rá, hogy néhány éve a bakai, csallóköznádasdi és dercsikai ivóvízben az atrazin nevű gyomirtó szer megengedett mértékének többszörösét mutatták ki. Az is világos, hogy a vereknyei és pozsonypüspöki hulladéklerakatból származó veszélyes vegyi anyagok közvetve-közvetlenül veszélyeztetik a csallóközi vízkészletet. Az pedig már csak hab a tortán, hogy sokan még mindig olyan dolgokat ásnak el a földbe, amelyek idővel káros anyagokat szivárogtatnak a talajba, onnan pedig könnyen bekerülhetnek a vízbe.
Ezeket azonban a vizesek egyedi esetekként kezelik. Lukáč Zsolt szerint még az ehhez hasonló szennyezések sem jelentenek teljes katasztrófát, legalábbis a természet szempontjából, hiszen a talaj öntisztító mechanizmusa előbb-utóbb megoldja a dolgot.
– Nagyobb probléma a központi csatornarendszer hiánya, amely még ma is sok csallóközi települést érint. Az emberek gyakran maguk oldják meg a szennyvíz szivattyúzását, amit aztán kiengednek a földekre – mondja a szakember, hozzátéve, hogy bár törvény tiltja az ilyet, a helyi esetek kezelése már az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. (Melyek nem mindig győzik vagy nem akarják ellenőrizni polgáraikat.)
Lukáč Zsolt mérnök (Dunaszerdahely) pályafutása során volt építész, vezérigazgató az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériumban, négy évig elnök-vezérigazgató a Pozsonyi Vízműveknél, hét évig technikai igazgató, később elnökségi tag és az igazgatótanács elnöke a Nyugat-szlovákiai Vízművekben. 2021-től a Szlovák Építészmérnöki Kamara igazgatója.
– Kulcsfontosságú lenne a csatornarendszer mielőbbi bővítése, hogy a szennyvíz eljuthasson a víztisztító állomásokra, ahol aztán szakszerűen megtisztítják. Mi, vízgazdászok is próbáljuk meggyőzni a nyilvánosságot és az illetékes szerveket ennek szükségességéről, hiszen ebből a szempontból a Csallóköz kiemelt fontosságú régió. Ennélfogva országos, sőt európai érdek lenne a régió csatornázása – hangsúlyozza Lukáč Zsolt. – Ha a mindenkori kormányzat nem kezeli prioritásként a vizek védelmét, akkor, törvények ide vagy oda, baj lesz a tiszta vízzel.
Szeszélyes évszakok
Lukáč Zsolt úgy véli, a tehetetlenségünk is probléma, amely elsősorban a természet megváltoztathatatlan törvényeivel áll összefüggésben.
– Évtizedeken keresztül statisztikailag ki tudtuk számítani a Duna áradásainak valószínűsíthető idejét és nagyságát. Az elmúlt tíz-húsz évben azonban valami megváltozott. Nagyobb szakaszok váltják egymást: van, hogy két-három hónapig nem esik, aztán egyszerre zúdul le olyan nagy mennyiségű csapadék, amilyen korábban fél év alatt sem esett. Számításaink így egyre pontatlanabbak, a klímaváltozás miatt pedig át kell értékelni a stratégiánkat.
A szakember szerint nagyjából tíz évre tudunk előre gondolkodni – s ezáltal valamiféle hatással lenni a jövőre. Ehhez azonban az kell, hogy a politikusok és az illetékesek hallgassanak a vízgazdászokra, és segítsék a munkájukat.
– Emlékezhetünk rá, hogy 2013 tavaszán nagy áradások voltak a régióban. Pozsonyban körülbelül 2 milliárd eurós kár keletkezett volna, ha a várost nem védi az az árvízvédelmi rendszer, amelynek kiépítését sokan kritizálták, feleslegesnek tartották – mondja Lukáč Zsolt. Arról is egyre többet olvasni, hogy a Kárpát-medence egyes régióit hosszabb távon elsivatagosodás fenyegeti, az Alföldön pedig már most problémát okoz a szárazság. Szlovákiában két vidék veszélyeztetett, bár egészen más okokból. Az erdőháti részen (Záhorie – a szerk. megj.) nagyon sok kémiai anyag rakódott le, ezért tizenöt-húsz éven belül valószínűleg nem lesz jó minőségű az ottani alsó víz, s akár még öntözésre sem lesz alkalmas. A jövőben komoly kihívás lesz a régió vízellátása. A másik veszélyeztetett vidék Kassa és környéke, ahol már most sem az alsó vizek, hanem jobbára a víztározók látják el a lakosságot.
Valahol Európában
Közel tíz éve egy spanyolországi tanulmányi kiránduláson tapasztaltam meg először, hogy mit jelent a víz nálunk – és mit más nemzeteknél. Soria városában nem volt túl jó a csapvíz, az ebédlőasztalon vigyázzban álltak a műanyag palackok, s az üzletekben nagyobb kiszerelésben is lehetett vizet vásárolni. Nekem, aki olykor a kerti csapról engedek vizet, igencsak furcsa volt látni mindezt. Később aztán megértettem, hogy Európa más részein korántsem annyira fényes a helyzet, mint nálunk. A híreket olvasva (vízhiány, klímaválság, szárazság) pedig egyre kevésbé tűnik közhelyesnek az a fikciós forgatókönyv, mely szerint a távoli jövő háborúit már nem a kőolajért, hanem az ivóvízkészletekért vívják majd. Persze ne szaladjunk ennyire előre.
A Csallóköz a Duna, a Kis-Duna és a Vág által körülölelt folyami sziget...
– Elsősorban a déli részek, így Spanyolország, Olaszország vagy épp Görögország azok, amelyek vízellátás szempontjából veszélyeztetve vannak – mondja Lukáč Zsolt. S ha már az öreg kontinensről van szó, nem kerülhetjük meg Németországot, ahol tavaly nyáron negyven régióban hirdettek vészhelyzetet akut vízhiány miatt. A helyzet komolyságát tükrözte, hogy akit 25 fok feletti időben virágöntözésen kaptak, arra akár ötvenezer eurós pénzbírságot is kiszabhattak.
A szakember szerint ugyanakkor nem kell félteni a németeket, hiszen fejlett ipari hatalom lévén számos olyan technológia áll a rendelkezésükre, amelyek nálunk még csak gondolati síkon léteznek. Az ipari központoknál már a sokadik szinten járnak abban a típusú víztisztításban, amely során a szennyvízből teremtenek elő ivóvizet.
– Közép-Európában a környező országok határokon átnyúló távvezetékekkel meg tudnák oldani, hogy ne legyen nagyobb vízhiány – fejezi be szakemberünk. – Ehhez azonban a V4-es együttműködés nem elég, hiszen nincs közös nemzetközi politika, valamiképp az Európai Unión belüli összefogással kellene ezt tető alá hozni.
Ne pazaroljunk!
Ahogy az elején elhangzott: amíg a Duna folyni fog, addig a Csallóköz és Szlovákia (dél)nyugati felét nem fenyegeti vízhiány. S bár látszólag egy kiapadhatatlan vízforrás felett ülünk, érdemes felelősségteljesen gazdálkodni, mert a víz nincs ingyen. Még akkor sem, amikor egyébként papíron az: a kúti víz ugyanis saját, otthoni felhasználásra teljesen díjmentes, ám a szivattyúhoz áram is szükséges. (Persze ha van rá lehetőség, még mindig használhatjuk a két kezünket.) Lukáč Zsolt elmondása szerint az elmúlt években behoztuk a környező országokat a víz lakossági árát tekintve, noha korábban nálunk volt az egyik legalacsonyabb egész Európában.
– Ez összefügg a regionális vízművek működésével, az új technológiák bevezetésével, valamint az energiafelhasználással, hiszen ezeket valamiből finanszíroznia kell az államnak – magyarázza a szakember.
A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön – szól a híres mondás, amelyet hol az indiánoknak, hol egy környezetvédelmi aktivistának tulajdonítanak. Mondanivalója azonban világos, mint a nap: vigyáznunk kell a környezetünkre, s óvnunk kell vízkészleteinket. Hiszen víz nélkül nincs élet.
Szippantás feketén avagy miért baj, hogy nem teljes a csallóközi csatornázás
A Csallóköz alatt fekszik Közép-Európa legnagyobb vízkészlete. Egy normális országban itt épült volna ki elsőként a csatornahálózat, hogy elvezesse a szennyvizet a tisztítóállomásokra. Mert a szennyvíz akkor is elfolyik a háztól, ha nincs csatorna – csak az udvaron az emésztőgödörbe, amely ha megtelik (és hamar megtelik), szippantós kocsit kell hívni nem kevés pénzért.
A községek küszködnek, mert a lakosok zúgolódnak. Vagy sok helyütt egyszerűen megoldják „okosba”: nincs hivatalosság, kenőpénzért a szippantós a falu határába engedi ki a terhét. S aki kifuvaroztatja a szennyet, azt a vizet issza, azt a zöldet eszi, amit a szennyezett föld ad. Vagyis magát is mérgezi.
