A mitológia abban is segít, hogy megértsük: nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Előttünk is éltek nők, akik hasonló gondokkal küzdöttek, vagy akiknek hasonlók voltak az örömeik. S ez ad egy megnyugvást.
Polgár Anikó a tanítóm volt az egyetemen. Mindig is csodálattal néztünk rá, a mindentudó tanárnőre – de a végső elképedés akkor jött, mikor egyszer hosszú latin mondatokat vetítettek ki a táblára. Ő pedig szemrebbenés nélkül lefordította a holt nyelven íródott szöveget... Ezért nem tudom nem megkérdezni tőle, hogy miért a latin–magyar szakpárosítást választotta. Hisz nem tipikusan női irány.
(© Wikimedia Commons)
– Sok Jókait és Szabó Magdát olvastam – mondja mosolyogva. – Ők még tanultak latint és görögöt, ami nagyobb horizontot, másfajta műveltséget biztosított számukra. Olvasmányaim során hamar rájöttem, hogy én ebből ki vagyok rekesztve. Amikor megláttam egy Rubens-képet, nem tudtam, Parisz kinek adja az almát. Ám tudni akartam, hiszen ez az európai kultúra alapozója.
A latin mára szakkörök szintjére szorult, szerencsére a galántai gimiben – ahova jártam – mi még tanultunk latint. Hamar rányílt a szemem erre a másik világra. Később szereztem egy klasszika-filológiai ógörög diplomát is.
– A nő helye az ókori görög világban: tudjuk, hogy ezzel is szeret foglalkozni...
– A görög mitológia mélyén ott van egy anyaközpontú világ – vegyük csak a Földanya, Gaia kultuszát. A görög tragédiák gyakran nőközpontúak, sőt, a görögöknek voltak kimondottan női ünnepeik. Démétérnek, a földművelés és termékenység istennőjének volt olyan ünnepe, amin csak nők vehettek részt. A férfiakat szigorúan kizárták: miközben Athénban társadalmilag elnyomott pozícióban voltak a nők. És nem véletlenül szerepel férfiszülés a görög mítoszokban. Zeusz tudott szülni, Dionüszoszt például bevarrta a combjába, és ott hordta ki, Athéné pedig a fejéből pattant ki... Ebben van némi irigység a nők felé. Később a mitológia összekombinálódott a kereszténységgel, az antikvitás nem felejtődött el a középkorban. A Szűz Mária kultuszban is benne van a Nagy Anya kultusza.
Polgár Anikó
– Honnan ered a női irodalom iránti érdeklődése? Összefügg azzal, hogy főleg lányokat tanít az egyetemen?
– Igen, sok diáklányt tanítok; és úgy tűnt, érdekli őket a mitológia női rétege. Kerényi Károly vallástörténész szerint akkor beszélünk mítoszról – és nem meséről –, ha belefolyik az élet is.
Én is azt kértem a tanítványaimtól, hogy próbálják beleképzelni magukat valamilyen mitológiai alak, istennő vagy heroina képébe.
– Ez Önnél is működött? Van olyan archetípus, akivel azonosulni tud?
– Amikor az anyaságot megéltem, akkor az anyaistennőkkel tudtam azonosulni. Beleképzeltem magam a féltő Démétér helyzetébe, akinek Hádész elrabolta a lányát. Vagy a csínytevő Hermész édesanyja foglalkoztatott, akinek fia pár napos korában kiszökött a bölcsőből. Egy fiatal édesanyában felmerül néha, hogy szándékos csínytevő-e a gyermeke; például, ha a baba épp akkor sír fel, amikor ő elalszik. A mítosz szerint Héraklész a szoptatás közben megharapja Héra mellét. Ezzel a történettel is eljátszottam fiatal édesanyaként. Idő kell, hogy a nő beleszokjon a szoptatásba: nagyon szép dolog, de először fáj...
