Folytatódik sorozatunk, amely a családon belüli erőszakot térképezi fel. Mi történik a gyerekkel, aki látja, hogy apja rendszeresen „kiakad”, és odavág egyet-kettőt az anyjának.
A 70-es években születtem, nem vagyok már mai gyerek. Van egy öt és egy másfél éves kislányom. Néha azon kapom magam, hogy elgondolkodom, hányadik születésnapomat fogom ünnepelni. Aztán eszembe jut: maholnap 46 éves leszek…
Flórát gyerekkorom óta ismerem. Üvegburokban élt. Ez a burok sokáig védelmezte, de aztán széttörött. Azóta keresi az elvesztett édent. „Keresem az apám” – mondja.
Az anyák és lányaik kapcsolatáról valahogy többet beszélünk, mint a fiúkról és az apáikról. Vajon milyen ma a viszony az apák és a fiúk között? Miért tűnik el olyan sok apa a családi életből?
A bolognai típusú rendszer bevezetésével minden megváltozott. Ma tömegképzés folyik, a hallgatói létszám is jócskán megnőtt. Nem titok, hogy ez a minőség rovására megy, a diákok tudása között is nagy az eltérés. Hogy ez mit jelent?
A társadalom boldog, jó teherbírású anyákat szeretne látni – pedig a valóság sokszor nem ilyen egyszerű. Noha a szülés utáni depresszió témája egyre gyakrabban terítékre kerül, máig szégyenérzet tapad hozzá az érintett nőknél.
A mai egy gondoskodó apanemzedék. Határozottan nem olyan apák a maiak, mint a régiek, mikor is a férfiak leparkoltak a focipályán vagy a söröskioszk mellett, és nem törődtek a gyerekeikkel. Persze, ma sem minden apa jó apa...
Mert nyerni a szülők szeretnek. Sok szülő robotot nevel a gyerekéből. Egyest hozol haza, gólt lősz – jutalmat kapsz. Apa szeret, mert gólt lőttem. A gyerek nem nyerni akar, hanem játszani. Nyerni a szülők szeretnek.
