Vannak férfi hobbik és női hobbik. A horgászásban váltás van, már a nők is kiülnek a víz mellé. Gaál Ilona (62, Egyházgelle) azt mondja, neki többször van halszaga, mint parfümillata.
Gaál Ilona 62 éves, nyugdíjas dédnagymama, egy ideig ruhaüzlete volt, majd a szüleit gondozta. Szereti belakni a világot, vagy épp különböző tevékenységei által megfejteni annak titkait. Régebben festett, most az üvegdíszítésben kamatoztatja kézügyességét. Ezenkívül a kertjét gondozza, és minden héten kovászos kenyeret süt. S ha kedve tartja, horgászik. Mégpedig sokat; víz nélkül már nem tudná elképzelni az életét.
Gaál Ilona
– Korábban tudtam horgászni, mint járni – nevet Ilona. – Édesapám halász volt, akkor még táplizni jártak. Táplinak a hálót hívták, de apukám nekem is tört egy botot, a végét ónozta, gombostűt szúrt bele. Akkor még nem arról szólt a horgászat, hogy etetjük a halakat, utána drága, damilszálas bottal kifogjuk őket. Mi kukacot akasztottunk a bot végére, és azzal fogtunk halat.
– Patonyréten, a Kis-Duna mellett kaptuk lencsevégre. Itt nőtt fel?
– Alsóhatár mellett, egy tanyán éltünk, Úrrétnek hívták, maga volt a paradicsom. Csodálatos volt a természet ölén felnőni. A testvérem csak később született meg, akkor én már kilencéves voltam, s mindig horgásztam. Nem emlékszem olyan időszakra az életemből, mikor nem horgásztam volna.
– A gyerekek mit szóltak ahhoz, hogy anyuka horgászik?
– Amit az apjuknak szóltak volna! (Nevet.) A gyerekeimet is hordtam magammal, de egyik sem lett szenvedélyes horgász, betelhettek vele. Sőt, a lányom mindig szól, hogy halat ne hozzak haza, nem szereti a halszagot. Akkor megyek folyóvízre, valamelyik Duna-ágra, ha fogni akarok valamit. Van olyan is, hogy nem szeretnék, ilyenkor a tó a jó.
De a kitisztított magántavak nem érdekelnek, nem adják meg azt az természetélményt, mint a szúrós bokros partok.
– Milyen gyakran jár ki?
– Hetente kétszer-háromszor biztosan. Általában délután, öt óra körül. Fogok valamit vagy nem, mindegy, aztán maradok a csillagokat nézni. Én így pihenek. A férjem kamionvezető, úgyhogy kevés időt tölt itthon. Előfordul, hogy csak útközben, a kereszteződésnél döntöm el, hogy aznap hová megyek. Hajnalban egyszer voltam horgászni, akkor is csak azért, mert szerettem volna látni a napkeltét.
– A horgászok ismerik egymást. A női horgászok is?
– Engem mindenki ismer. Mivel egyedül vagyok női horgász a környéken, tudják, ki vagyok. A közelmúltban találkoztam egy másik hölgy horgásszal, meg is örültem neki, nagyot beszélgettünk. Aztán ment ki-ki a saját horgászhelyére.
– Milyen fajta halakra horgászik szívesen?
– Kedvenc időszakom az ősz, mert akkor lehet csukát fogni. A leghosszabb egyméteres volt, pontyból nyolcvan centiméter a rekordom. A súlyát egyiknek sem tudom, mivel nincs is nálam kint mérleg, de nem is tartom fontosnak. Ha pedig halat eszem, akkor az csuka, süllő, sügér vagy kis kárász. Az utóbbit akkor szeretem, amikor alig tíz centi, és ropogósra sütöm. Pirospaprikát nem teszek rá, csak sót és lisztet. Esetleg fokhagymát. Nem vagyok nagy halevő, ezért szívesen ajándékozok halat.
Sokszor szólnak az ismerősök, hogy kellene hal a halászlébe. A csukafogást meg úgy időzítem, hogy akkor fogjam ki, mikor a férjem otthon van. Ő feldolgozza helyettem, mert halat pucolni nemigen szeretek.
– A nagyobb halakat hogyan készíti el? Hogyan szereti a család?
– A csukát pucolás után felszeletelem, besózom, és egész éjjel állni hagyom. Másnap megmosom, picit megint megsózom, majd kisütöm. A halászlét nem igazán szereti a család, ezért csak akkor készítem, ha megkívánom. Többféle hal kerül bele, apróhalak és pontyszeletek. A nagyobbik fiam csatlakozik hozzám, nem egyedül fogyasztom.
– Ma sok horgász visszadobja a kifogott halat, mert sajnálja. Milyen érzés ez?
– Ha nincs meg a hal mérete, akkor én is visszadobom. A pontyot meg kis ártatlan jószágnak látom, azért sem vagyok nagy pontyfogó. A csuka az más! Az vad és brutális, a saját kölykét is megeszi. Ezért nem sajnálom kifogni. Harcsát is fogtam már, 98 és 87 centiset. Régen, este már nem voltak csukák, ilyenkor merészen előbújt a többi halfajta. Ma ez már nincs. Érdekesek ezek a változások a vízi világban.
– Milyen horgászbottal horgászik?
– Hát van egy match típusú botom, egy feeder, az fenekezésre jó, de én azt nem annyira szeretem. Én úsztató horgász vagyok. A fenékhorgászásnál a horgász jó messzire bedobja a „botot”, s ha kapás van, jelzi a kapásjelző. Az úsztatásnál viszont állandóan tekerni kell, az jobban lefoglal. Éberen figyelem a dugót, hiszen minden halfajta másképp mozgatja azt meg. Sok horgászbotra tettem szert az évek alatt, de három botot használok rendszeresen. Ezek kemény botok. De a 72 centis amur kifogása után még két hétig éreztem a vállamat...
– Önnek miről szól a horgászás?
– A nyugalomról. A gyönyörű naplementéről. Majd sötétedés után a csillagnézésről. Nekem erre van szükségem. A színek, amelyeket a természet megalkot, csodálatosak. A felhők, a kék sok száz árnyalata: valamikor festettem is, hogy lerántsam, papírra rögzítsem őket. Napnyugta után is szeretek víz mellett lenni. Múltkor, éjjel egykor mentem haza, már aggódott is értem a fiam. Van egy tanyánk Gúta mellett, ott is horgászom. A házunk a Kis-Duna és a Fekete-víz összefolyásánál fekszik, a régi nagyszülői ház mellett, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Nincs jobb hely a világon annál!
