Olvasóklub

A könyvklub határainkon túl ismert valami, nálunk nem szokványos jelenség. Mi a lámpa mellett, magányosan szoktunk olvasni.

Az élményt azonban meg is lehet osztani valakivel – és olyan jó megosztani, mert közben annyi mindenre fény derül. A könyvklubban igazi barátokra lelünk, s kicsit magunkat és a világot is jobban megismerjük. A könyvből csak úgy sugárzik felénk a sok bölcsesség, az egyik olvasó ezt a bölcs mondatot találja meg benne, a másik azt, a harmadik a hangulatot tudja egyedül valónak leírni. A negyediknek és ötödiknek pedig a találkozások segítenek abban, hogy élete fogas kérdéseit megoldja, s tovább lendüljön a holtponton. Szóval, alakítsunk könyvklubot – a különböző „könyvklubos” könyvekből (Könyvklub, A Jane Austen könyvklub) meríthetünk hozzá erőt és inspirációt.

A képen: Bánki Melinda, Simon Beáta, Bindics Hajnalka, Terebessy Mária, Koszorús Mátis Gréti, Kalmár Barbara és Both Anikó

Bemutatkozik a Dunaszerdahelyi Könyvklub!

Mert azért már nálunk is vannak könyvklubok, sőt, egyre gyarapodik a számuk. A Dunaszerdahelyi Könyvklub tagjai (képünkön) a találkozók ötletét a Könyvklub című filmből merítették... Mi lenne, ha ők is rendszeresen kitárgyalnának egy könyvet, mint ahogy azt a filmben látták? Persze, voltak előzmények, hisz addig is sokat beszélgettek már a könyvekről. Sőt, a kezdeményező, Both Anikó (aki civilben tanárnő) indított a Facebookon egy csoportot Egy könyvet a kávéd mellé névvel. Ez volt az origo, innen rugaszkodtak el. Ma a könyvklubban 29 évestől a 40 pluszig minden korosztály képviselve van: van közöttük tanárnő, a tanárnőnek a volt diákja, magyar-történelem szakos tanárnő. 

– Hogy zajlanak ezek a könyves találkozók? – kérdezzük a kezdeményezőt, Both Anikót.

– Az első könyvet még az interneten beszéltük meg. Később Barbi mindannyiunknak hozott ajándékba egy könyvet. Ez Szabó Magda Csigaház című regénye volt. Igazából ezzel indultak az élő találkozások.

– Jól értem, minden hónapban mind a heten kapnak egy új könyvet?

– Igen, nekünk havonta "karácsony" van, mert minden hónapban kapunk egy könyvet (mosolyog). Igaz, mikor én vagyok soron, hétszer kell megvennem ugyanazt, de utána hat új könyvet kapok hatszor. Imádjuk kézbe venni a könyveket, illatuk van, mint a friss cipónak… Először csak szagolgatjuk a nyomdaillatú lapokat...

Olvasás közben egymást biztatjuk, hogy ne add fel, ha egy nehezebb résznél járunk. Mikor az utcán összefutunk, rákérdezünk: ki hol tart? 

– Melyik könyv volt a legvitatottabb?

– Márai Sándor Az igazi című regénye váltotta ki a legnagyobb vitát. Én hoztam, már négyszer olvastam. Kíváncsi voltam a többiek véleményére. Mivel különböző korosztály vagyunk, mindenkire másképp hatott. Amúgy jellemző, hogy néha rácsodálkoztunk, hogy: Jé, ez is benne van a könyvben? Én nem ezt olvastam ki belőle. 

– Mennyire tudják eltalálni egymás ízlését?

– Nem is ez a legfontosabb. Megtanultuk értékelni a másságot, a más ízlést Az a szép, hogy így olyan könyv is a kezembe kerül, amit biztos nem választanék ki a könyvesboltban. A másik azonban kinyitja rá a szememet, és a legtöbbször hatalmas olvasási élménynek bizonyul. 

– Melyik volt az a könyv, melyet egyhangúan szerettetek?

– Fiatalabb, idősebb másképp olvassa a könyvet. A legkedvesebb könyvünk Khaled Hosseini Papírsárkányok című remekműve volt. Több mint húszmillió példányt adtak el belőle. Mi azért is szeretjük a könyveket, mert általuk megtanulhatjuk, mi a rossz és mi a jó a világban. A könyv iránytűt ad az ember kezébe: ezért lenne fontos, hogy a gyerekek is olvassanak. A könyvet becsukhatjuk, ha elég – de másnap megint elröpít egy ismeretlen világba. A könyvek által nem csupán a világot, magunkat is jobban megismerhetjük, mert a könyvek kérdéseket tesznek fel, amelyekre válaszolnunk kell.

– Melyik könyv adta a legnagyobb tanulságot, ami a valós életben is visszaköszönt?

– A Papírsárkányok! – szól közbe Kalmár Barbara. – Én a munkámból kifolyólag (üzletben dolgozom Ausztriában) naponta találkozom arab emberekkel. A könyv hatására teljesen másképp tekintek az arab világra és gondolkodásra.

– Van könyv, amit letettetek?

– Én Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című kötetét nem tudtam elolvasni. Viszont mikor kibeszéltük, annyi jót mondtak róla a többiek, hogy azt mondtam magamnak: lehet, hogy nem jól álltam hozzá? Én is akartam azt a pluszt érezni, amit a többiek, s amit csak egy jó könyv nyújthat. Ezért muszáj volt meg egyszer elővenni.

– Mennyi ideig tartanak ezek a szeánszok?

– Hát… sokáig. A hivatalos rész után sokszor átmegyünk női klubba, s megvitatjuk a női lét nagy kérdéseit. Mellesleg: mikor kézhez kapjuk az ajándékkönyvet, az ajándékozó mindig elmondja, miért éppen erre a műre esett a választása. 

– S miért?

– Néha banális okok miatt választunk valamit – és nem csak könyvvel, mással is így vagyunk.

Szimplán csak érdekesen csengő fülszöveg fog meg, vagy valaki ajánlotta, vagy egy jóbarát már olvasta és szeretné, ha mi, többiek is elolvasnánk.

– A kortárs magyar irodalommal mi a tapasztalat?

– Sorra került már Grecsó Krisztián Megyek utánad, illetve Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye.

– Ki a kedvenc női szerzőjük?

– Igen, a kedvenc Alice Munro.

– S megvan már a következő könyv?

– Sándor Anikó El Caminoja legújabb könyvünk.

– Milyen létszám az ideális egy könyvklubhoz?

– Mi heten összecsiszolódtunk. Ideális ez a létszám. Tudjuk egymást inspirálni, biztatni. Remélem, motiválni tudjuk azokat is, akik elolvassák ezt a cikket rólunk, hogy így is lehet összejárni, időt tölteni, s élménnyel gazdagodni. Mert ne feledjük: csak az ember olvas.