Nagy Zsófi (Bős, joghallgató) őszintén mesél a hat évig tartó válási huzavonáról, melyben felcseperedett.
Ahány ház, annyi szokás, ahány házasság, annyi válás. Tolsztoj azt írta: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.“ Néha a felek képesek megegyezni, máshol a gyerekek felnőnek, mire a viharok lecsengenek. Zsófi nem Hamupipőke, karakán ember erős kontúrokkal. Hiszem, hogy ilyen volt gyerekkorában is.
Nagy Zsófi
– Hány éves voltál amikor elváltak a szüleid?
– Az egész 2008-ban kezdődött, 12 éves voltam. Igazság szerint nem jelentették be hivatalosan, hogy elválnak, apu egyszerűen már nem volt jelen. Mindig hármasban voltunk otthon: anya, a húgom és én. Ennek persze voltak előzményei. Emlékszem, elmentünk síelni, és még ott is arra keltem fel, hogy veszekednek az éjszaka közepén.
– Tudtad, hogy be fog következni a szakadás?
– Nem gondolkoztam ezen: egy gyerek különben sem annyira tudatos. Apukámmal addig sem volt olyan szoros a kapcsolatom, mint anyuval és a nagyszülőkkel. A válás előtti időszak sem volt más, annyi különbséggel, hogy kevesebbet láttam az apukámat, és feszült volt a hangulat. Aztán később anya elmagyarázta, hogy apu már nem fog velünk élni, és akkor tudatosult bennem, hogy „megtörténik“! A szüleim el fognak válni.
– Bevontak téged is az eseményekbe?
– Igen. Nehéz teher nyomta a vállamat. 12 éves voltam, de nekem kellett eldönteni, hogy mikor és hogyan szeretnék találkozni apuval. Én, a gyerek kerültem a kör közepére, nekem kellett megszervezni a találkákat, mert a szüleim erre nem voltak képesek. Apu nem állt szóba anyuval, ezért rajtam keresztül üzengettek egymásnak. Egyszer nem tudtunk találkozni apukámmal, mert elígérkeztünk máshová, de nem mertem neki megmondani. Zokogtam, mert úgy éreztem, hogy engem hibáztat, amiért nem találkozhatunk.
– Válás esetén fontos a szülő-gyermek kommunikáció. Nálatok ez hogy zajlott?
– Nem ültettek le bennünket, hogy mi most el fogunk válni... Talán kellett volna. Apu bármikor jöhetett értünk, mégis keveset találkoztunk. Ilyenkor anyához fordultam. Miért nem jön apu? Talán most nem ér rá? Miért van ez így? Kaptam válaszokat, de mindig csak az egyik féltől, anyukámtól. Mikor végre találkoztunk apuval, nem akartam erről beszélni. A tanulságot levontam anya érveléséből, amennyit ő elmondott.
Hamar rájöttem, hogy az éremnek mindig két oldala van. Kettejükön múlott, hogy nem sikerült a házasságuk, viszont jobban megértem anyát, inkább őfelé hajlok. Ami nem csoda, hisz vele éltem.
– Hogy alakult az édesapáddal a kapcsolatod?
– Egy kamasszal sosem könnyű. Ezért nem volt túl jó a kapcsolatunk. Felnőtt fejjel aztán úgy gondoltam, hogy újra meg kéne próbálni. Adok egy esélyt magunknak. Ám nem jött össze. Azt vettem észre, hogy nem értem apu világát, az ő szempontjait, az elmúlt évek alatt „elfejlődtünk“ egymástól. Anyukám nevelt, ezért az a rész, amit apukám képvisel, hiányzik belőlem.
– Ő nem tudott nyitni, vagy te sem?
– Még friss volt a vita a tartásdíjról, vagyis az emléke. A szüleim válása hat évig húzódott, ezalatt én felnőttem. Anyukám kérvényezte, hogy emeljék meg a gyerektartást, mivel apu nagyon alacsony összeget fizetett. Mikor találkoztunk, még teljes gőzzel folyt a per. Emiatt feszkó volt. Viszont úgy voltam vele, hogy megpróbáltam, és örülök, hogy megtettem.
– Később sem kezdeményezted, hogy felvegyétek a leejtett szálat?
– Két évvel ezelőtt mindent kitálaltam, ami a szívemet nyomta. Azt is, hogy most szeretnék kicsit távol lenni tőle, és majd szólok, ha kész vagyok a kapcsolatfelvételre. Viszont még ekkor is a gyerektartás volt a téma, mivel azt mondta, hogy nem tudja fizetni, soknak találja az összeget. Nem azt érezte, hogy van két szép felnőtt lánya, akik még nem tudnak financiálisan önállósulni, és legalább ezzel támogatja őket, ha már a jelenlétével nem tudta. Elmagyaráztam neki, hogy magánegyetemre járok, szakkollégista vagyok, illetve az iskola diákparlamentjének tagja, és rengeteg időt fordítok a tanulásra, mivel ösztöndíjas vagyok. Tehát a pénz nem arra szolgál, hogy elshoppingoljam vagy anyumnak adjam, hanem az önfejlesztésemet segíti. Igazság szerint apu előtte sem nagyon támogatott. Gimi alatt százféle különórára jártam, melyeket mindig anyukám és a nagypapám finanszírozták.
– Sajnálod, hogy apukád ilyen kevés szerepet kapott az életedben?
– Nagymamám és nagypapám átvették az apum helyét, szóval nem éreztem a hiányát. A biztonságos, stabil háttér megvolt. Viszont szerettem volna jobban megismerni. Nem tudtam, milyen filmeket szeret, nem tudtam vele a hobbijáról beszélni, vagy azt, mit gondol erről vagy arról.
– Mint elvált szülők gyermeke, mit gondolsz, miért dönt úgy két ember, hogy külön utakon folytatják?
– Anyuval sokszor fejtegettük, hogy ők miért is váltak el apuval. Kiderült, hogy nem nagyon tudtak egymáshoz kapcsolódni, nem alkottak jó párost. Apa nem tudott kiteljesedni anya mellett. Mára viszont megtalálta magát. Van egy élettársa, az élettársa gyermekeivel jól kijön. Új munkahelye van, új baráti társasága, végre élheti a saját életét, s ez így a jó neki.
– Mit gondolsz arról, hogy apukád más gyermekeit neveli?
– Nem ismerem annyira a fiúkat, de szerintem apa náluk sem vette fel az apaszerepet. Ő inkább a haver, a jó fej fickó. De azért közelebbi kapcsolatban van velük, mint velünk, a lányaival.
– Apukád felőli nagyszülőkkel milyen a viszonyod?
– Nagyon szeretem őket! Rájuk bármikor számíthatok. Szeretek átmenni hozzájuk, szeretek velük beszélgetni. A kilencvenéves nagymamámmal, a nagynénémmel, a húgommal és a lány unokatestvéreimmel mindig jókat kávézunk és pletykázunk a meleg nyári estéken.
– A múlt szele képes még felkavarni a port?
– Igen, a régi témák visszaköszönnek. Engem viszont nem érdekel a szüleim szennyese, mert az nem az én batyum! A tizennyolcadik szülinapomon elmentünk apával ebédelni, és nagyon jól éreztem magam. Utána megkért, hogy tanúskodjak mellette a gyerektartási perben, ami elég hangulatromboló volt. Akkor sírtam is.
Pozitívum a válásban, hogy ha apu jelen van, nem lenne ennyire szoros a viszony a nagyszüleimmel. Egész életemen végigkísér az ő tanításuk. Illetve megtanultam kezelni a konfliktusokat, toleranciát tanultam, nem ítélkezek mások felett. Főleg nem a szüleim felett.
– Nem éltek együtt, de van olyan apukád batyujában, amit beletennél a saját kis csomagodba?
– Próbálnám átvenni azt a fanyar humort, amivel apa rendelkezik, mivel ő egy igazán vicces figura. Tetszik az is, hogy nagyon olvasott.
– Egy kamasz hétvégi programja kudarcba fulladhat a kötelező láthatás miatt. Te nem így érezted?
– Amikor gimnazista voltam, apával ritkábban találkoztam. Kérdezgette, ráérek-e a hétvégén, de én akkor mentem a fesztiválokra vagy a barátomhoz. Viszont folyamatosan őrlődtem amiatt, hogy nemet mondok.
– Amikor a helyzet úgy kívánja, mindkét szülődre támaszkodhatsz?
– Amikor baj van, összefognak a szüleim, apa is igyekszik segíteni. Mikor kevésbé voltam jó passzban, apukám lelkileg támogatott.
Fotó: Dömötör Ede
Kapcsolódó írásunk: Hogyan ne váljunk el nyaralás után?
