Nyakunkon a világjárvány második hulláma, ezért érdemes felhívni a figyelmet egy régi-új ismerősre: az esendőség-szindrómára.
Mi az esendőség (angol nevén: frailty)? Az esendőség fokozott stressz-érzékenységgel, csökkent alkalmazkodási képességgel járó állapot, amely elsősorban a 65 éven felüli és/vagy több krónikus betegségben szenvedők egészségét veszélyezteti. S bár a szindrómát már több mint fél évszázada ismerik az orvosok, aktuálissá az elmúlt hónapok során vált: az esendők közül került ki a COVID-19 járvány első hullámának legtöbb áldozata.
(Kép forrása: digg.com)
Az esendőség-szindróma tehát nem önálló betegség, hanem egy olyan egészségi állapot, amely a természetes öregedési folyamatok és az élet során elszenvedett kisebb-nagyobb egészségkárosodások (betegségek) következménye. Sokszor a látszólagos fiatalos külső leplezi az egyén esendőségét, ám elég egy ún. minor stressz – például a koronavírus behatolása a szervezetbe –, hogy felboruljon az egészségi állapotnak az esendőknél labilis egyensúlya.
Mikor kellene az orvosoknak, ápolóknak (az idősek otthonaiban!) vagy a nagyszülőkkel együtt élő hozzátartozóknak az esendőségre gondolniuk? A szakirodalom szerint néhány fontos állapotjelzőre figyelve az esendőség-szindróma időben felismerhető. A legfontosabb tünet a más okkal (daganat, cukorbetegség, fogyókúra) nem magyarázható fogyás. Ez akkor tekinthető kóros tünetnek, ha a fogyás egy év alatt meghaladja az 5 kilót, vagy a korábbi testsúly 5%-át. Ennek hátterében az ún. szarkopénia, azaz a vázizmok tömegének és rostszámának csökkenése áll. E folyamattal magyarázható az esendőség másik gyakori jele: az izomgyengeség. Ennek egyik első megnyilvánulása lehet, hogy az érintett nem tud felállni a székből karjai segítsége nélkül. Az izomgyengeség orvosi vizsgálatára szolgál az ún. markolóerő, azaz az ökölbe szorítás erejének vizsgálata.
A szorítóerő gyengülése jól jellemzi az általános izomerő csökkenését. A beteggel egy háztartásban élők, ill. a beteget gyakran látó ápolók felfigyelhetnek az esendőség további tünetére: a meglassultságra, a csökkent járássebességre. Az életerős, normális aktivitású embernek 4 méter (általában egy szoba hossza, az ajtótól az ablakig) megtételéhez kevesebb, mint öt másodpercre van szüksége.
Az esendőség kritériumainak vizsgálatára a szakemberek az alábbi tesztet ajánlják: kérjük meg a vizsgált személyt, hogy kartámasz nélkül álljon fel székéből, tegyen meg kb. 4 métert, forduljon meg, és üljön vissza helyére. Ha ennek megtétele több mint 20 másodpercet vesz igénybe, felmerül a gyanú az esendőség meglétére. Az esendőség korai felismerése azért fontos, mert számos vizsgálat igazolta, hogy az esendőség mértéke jobb előrejelző a halálozás, ill. a veszélyeztetettség – pl. a vírusfertőzés súlyos kimenetele – szempontjából, mint az életkor.
Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a 65-80 évesek 7%-nál, viszont a 80 életévüket betöltöttek 20%-nál kimutatható az esendőség-szindróma. Elsősorban tehát ők azok, akik látszólagos, korukat meghazudtoló kinézetük, „egészségük” ellenére a vírusjárvány áldozatai lehetnek. Amennyiben tehát a hozzátartozóban, ápolóban felmerül a gyanú, hogy „esendő” embert lát, érdemes erről a háziorvost, intézeti orvost értesíteni.
