A legújabb európai járványbotrányok (fertőzött zöldségek) számos fontos kérdést vetnek fel az uniós élelmiszerbiztonsági rendszerrel kapcsolatban.
Tudjuk egyáltalán, hogy mi kerül az asztalunkra?
(© photographer Elena Jimenez, graphic designer M. Moreno and feature model Rodriguez Mayi)
A trükkös multik
Hogy néz ki ma egy bevásárlás? A hiperszuperben már az ajtónál egymás sarkában tolongunk, ügyetlenül manőverezve a bevásárlókocsikkal. Még be sem léptünk, de már megvezettek bennünket, hiszen a rengeteg utcácskában elveszik az a pár árucikk, aminek a vásárlását otthon előre elterveztük. Csak a legelszántabb „Dagobert bácsinak” nem telik meg a kosara mindenféle fölös árucikkel, mire eljut az üzlet hátuljáig, ahol az alapélelmiszereket kínálják a csalafinta kereskedők.
Az akciós termékek vannak szem előtt, most például a csoki van akcióban. Ó, ez aztán az igazán olcsó, ezt nem lehet kihagyni! – mondja a feleség, s a férj némán bólogat. Azt, hogy ki és mikor gyártotta ezeket a csokikat, egyikük sem tudja. (Ugyanis Afrikában tömegtermelt, vegyszerezett kakaóbabból és mesterséges alapanyagokból készültek. De hát: ez van, ezt kell szeretni.) A csoki a kosárban landol. Jöhet a következő akciós áru.
Bontott csirkét, bontott csirkét...
Aha! Leszállított sonka! Puff, az is a kosár melyére kerül. De nézzük csak közelebbről, mi is ez a finom csemege? Származási hely: EU. Az egy dolog, hogy az unión belül így szeretnék elérni, nehogy egyes országok termékeit bojkottálják a vásárlók. A másik dolog az, hogy lenne is miért (mármint bojkottálni)!
Ezek a szegény gyári sonkák ugyanis füstölőt nem láttak. Helyette műfüsttel permetezték, húspuhítóval puhították, és rengeteg E betűs adalékanyaggal tartósították őket. Háziszalonnát, amit nem gyors sóban érleltek, és a többi – itt bizony hiába keresünk...
A tej erő, egészség
Toljuk tehát tovább a kosarat a forgatagban... Na, végre, itt van az a híres eperjoghurt, amelyet a tévé reklámjaiban mutogatnak. Biztos nagyon finom! – lelkesedik a férj. – És milyen olcsó! Vegyünk egy kartonnal! És vesznek. Igaz, nem tudják, hogy a finom eperízt egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor és néhány titkos összetevő keverékéből... Szlovákiában vannak garantáltan jó minőségű, rendszeresen ellenőrzött hazai tejtermékek is. Akkor miért nem azokat vásároljuk inkább, miért nem vagyunk tudatos vásárlók? – tudakolom Kovács György mérnöktől, a megyeri Euromilk vezérigazgatójától.
– Szlovákia nagy problémájának a középréteg fokozatos eltűnését tartom. Minden fejlett és egészséges társadalomban ez a réteg generálja és támogatja a gazdaságot. Napi szinten tucatszám kapjuk a különböző élelmiszerláncok szórólapjait, melyeken a külföldi kézben lévő áruházak az olcsó húzótermékekkel (tej, kenyér, liszt) igyekeznek becsalogatni a vásárlókat. Azt mondjuk, szegény ország vagyunk, minőségre nem telik, de ha az olcsó (és ócska) külföldit vesszük, azzal nem támogatjuk a hazai gazdaságot, a munkaerőpiacot vagy a minőségi hazai termelést. Ördögi kör ez, amiből nehéz kilépni! Fontos az állam szerepe, hogy támogassa a hazai termelőket, akik egyben munkáltatók is.
– S ami szintén fontos: országos marketingkampánnyal kéne felhívni az emberek figyelmét a hazai termékekre! Egy osztrák soha nem vesz külföldi árut, ha ott van mellette a hazai: mindig a sajátját támogatja. Magyarországon már régebben működik a hazai vásárlását ösztönző kampány. A termékeken jól látható helyen feltűnik a „Kiváló magyar termék” vagy a „Magyar termék” embléma. Pedig Szlovákiában is minden évben kiosztják a „Kiváló termék” minősítést. Sajnos, nálunk kevesen tudják, hogy a logóval igenis egy különlegesen jó minőségű, egyedi paraméterekkel rendelkező termék kínálja magát. Tény, amit sokszor nem tudatosítunk, hogy egy olcsó külföldi termék (melyet ráadásul magasabb szállítási költség terhel), nem lehet ugyanolyan minőségű, mint a drágább hazai. Az ár minőségbeli különbséget jelent!
– Nagy problémának tartom, hogy nincs érdemi versenyjogi szabályozás, mely kimondaná: termelési ár alatt tilos forgalmazni. Sok esetben a külföldi többlettermelés nálunk, illetve az újonnan csatlakozott uniós államokban csapódik le, és tönkreveri a hazai árképzést: a tejtermelők alacsonyabb átlagára sem garantálja a hazai tejtermékek árelőnyét. Ezzel a gazdaságpolitikával szinte teljesen ellehetetlenültek a kisüzletek, magyarán tönkrementek, s a még meglévők is a likviditás szélén egyensúlyoznak...
Nyomozás a hazai ízek után
Kerüljön hát hazai áru a kosárba! Szép gondolat, de nézzünk csak körül azokban a hiper-szupermarketekben! Ritkán találunk náluk hazai termékeket.
Amikor a nagy áruházláncok bejöttek az országba, akkor az illetékesek azzal érveltek, azért kapnak akkora adókedvezményeket, mert majd fellendítik a kereskedelmünket. Magyarán: polcaikon főleg a hazai kis- és nagytermelők termékeit kínálják majd. Hát nem így lett!
Nálunk főleg a szemetet adják el, amit otthon ki sem mernének tenni a polcra, a hasznot meg kiviszik az országból! Az üzletek polcain jó, ha húsz százalékban találunk hazai árut. Mára a nagy áruházláncok teljesen padlóra küldték a hazai termelőket (és kisboltosokat). Találkoztam olyan vállalkozóval, aki a rendszerváltáskor több mint ötszáz kisboltba szállított. Nem volt ritkaság, hogy egy falun belül három-néggyel is kereskedelmi kapcsolatban állt. Aztán bejöttek a nagy üzletláncok, melyek olcsó áruikkal ellehetetlenítették a hazai termelőket. Ismertem egy termelőt, aki mindig is minőségi alapanyagokból gyártott. A multiknak azonban csak az olcsó termék kell, ezért ma már mesterséges alapanyagokból, ízfokozókkal megtömve gyártja a puffancsait.
A nagy üzletláncokba beszállítani kész ráfizetés. Ahhoz például, hogy a termékünket forgalmazza egy-egy áruház, pultpénzt kell fizetni. Az egyik angol áruházlánc, melynek csak hazánkban majd hatvan üzlete van, kezdetben áruházanként 15 000 Sk pultpénzt kért. És nem lehet válogatni, hogy én csak itt vagy csak ott szeretném árusítani a portékámat. Vagy minden, vagy semmi! Aki bent akar maradni a rendszerben, annak minden üzletre ki kell fizetnie a pultpénzt! És ez még mindig nem elég nekik! Az év végén a vállalkozó összforgalmának (most már) a 16%-át kérik visszatérítendő kedvezményként.
(© domino for identity parade)
Számolják csak ki, hogy akkor ez mennyi is! Ennyi pénzt hazai viszonylatban kitermelni nemigen lehet. Marad a kölcsön, majd egy újabb kölcsön. És a végeredmény: a csőd. Részben ez az egyik magyarázata annak, hogy míg a rendszerváltást követő évben 350 ezren dolgoztak az agrárszektorban, addig 2010-re ez a szám 35 ezerre csökkent. Csak a legelszántabbak maradtak talpon, de ők is örökös egzisztenciális bizonytalanságban élnek. Vajon holnap eladom a termékeimet?
Nem is olyan régen Ausztriában, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon az ugyanazon csomagolású áruk minőségét ellenőrizték. A végeredmény érdekesre kerekedett: egy neves fűszergyártó cég például a söpredéket a Balkánon árulja, a normát alig megközelítő minőséget nálunk, az extrajót, a legjobb minőséget pedig nyugati szomszédainknál (hangsúlyozzuk, az áru csomagolása ugyanaz!). A mélyhűtött csirkék, melyeket nálunk árulnak, a megengedettnél több vizet tartalmaznak, a nálunk kapható osztrák csoki csomagolásáról hiányzott a tanúsítvány, miszerint a gyártásnál alpesi tejet használnak... Egy szónak is száz a vége: a multik azt tartják, nekünk a szemét vagy a szemetebb áru is jó! Kelet felé Európa lejt – a szemét áru is megteszi!
