Ma ez a trend. Majd minden második házasság válással végződik. A többség a kisebb ellenállás irányába megy, egy újabb kapcsolatot kezd, amelynek (hacsak nem áll másként a buktatókhoz) megint szakítás a vége. A gyerek ragasztó egy kapcsolatban – mégis elválunk, még ha ezt a gyerek megsínyli is. Miért? Folytatásos összeállításainkban a válást járjuk körül.
A kétségbeesett Erik naplót ír, beleírja minden keserűségét. A válástól kezdve teljes jogú apából alkalmi apává degradálódott. Januártól kezdve pedig egyáltalán nem láthatja a két gyerekét, mert a felesége külföldre költözött. „Bár a feleségem hagyott el engem, az a véleményem, hogy a válásért mindig mind a két fél felelős. Ha rossz férj voltam, végtelenül sajnálom. De azt nem hiszem, hogy rossz apa lettem volna. Tudok főzni, kimosom a szennyes ruhát, és mindig rendesen foglalkoztam a két kislányommal. Ők mindennél fontosabbak számomra, és kimondhatatlanul hiányoznak. De ezt nem tudhatják meg!”
(© Ksenia Belanger)
A családterapeuták gyakran felhívják a figyelmet a félreállított szülőre. Arról van szó, hogy az egyik, a domináns szülő mesterségesen gyűlöletet ébreszt a gyerekekben a másik szülővel szemben. „Félek – folytatja Erik –, hogy főleg a kisebbik lányom, a hároméves Mártuska számára hamarosan idegen ember leszek. Amint a feleségem beadta a válókeresetet, a „mi gyerekeink”-ből azonnal az „ő gyerekei” lettek. Milyen jogon? – kérdem én. Tudom, hogy ő is szereti a lányokat, jó anya, de a szeretetében jó adag önzés van. Máskülönben hogy tudta volna kitörölni a gyerekek életéből az apát? A legrosszabb a tehetetlenség.”
Egy kétségbeesett gyerek naplója
Nevezzük a kislányt Lindának. „A szüleim akkor váltak el, amikor nyolcéves voltam. Az apunak szeretője volt, az anyu megtudta. Pokol lett az életünk, apu gyorsan elköltözködött. Sajnáltam anyut, de nekem volt a legjobb apám a világon. Hiányzott, hogy nem épít velem legót, nem visz ki a Dunára sétálni. Minden este sírtam, és nem tudtam elaludni az apu puszija nélkül. Anyu azt mondta, külön jobb lesz neki meg nekem is. Azt mondta, hogy apu már nem szereti őt sem engem, és az lesz a legjobb, ha elfelejtem. Úgy tettem, mintha én se szeretném többé, de közben magamat utáltam, hogy apu már nem tud engem szeretni.”
A napló később folytatódik: „Négy évvel ezután megtudtam, hogy nem egészen úgy történt minden, ahogy anyu nekem elmondta. Apu évekig harcolt értem. Havonta két látogatást engedélyezett a bíróság, de ahányszor apu eljött, mindig zárt ajtókra talált. Végül feladta. Az iskolában megadta a telefonszámát az osztályfőnökömnek. Hogy ha esetleg fel akarnám hívni...
Csak tizenkét éves koromban adták ide a telefonszámot. Elkezdtünk találkozgatni, először csak az iskola kerítésénél, a nagyszünetben. Eleinte nem nagyon hittem neki. Rájöttem, hogy egész idő alatt én ugyanúgy hiányoztam az apukámnak, mint ő nekem. Tudom, hogy megbántotta anyut, de attól még az apám maradt, és szeret engem, és én is szeretem őt.
Olyan biztonságban érzem magam, amikor átölel, és boldog vagyok, amikor azt mondja, hogy büszke rám. Mind a mai napig, holott már majdnem húszéves vagyok, csak az anyu tudta nélkül találkozhatunk. Anyunak ilyenkor azt mondom, hogy a barátnőmnél vagyok, vagy sok a munkám, pedig az apuval találkozom. Az aputól kapott ajándékokat eldugdosom. Nem akarom megsérteni anyut azzal, hogy megmondom neki az igazat. Sokat gondolkodom rajta, milyen beteges ez az egész...”
Elfelejteni a szeretetet – parancsra
Sok Lindáéhoz hasonló történetet említhetnénk. Apa is sok olyan van, mint Erik. Zárt ajtók engedélyezett látogatáskor, eltitkolt lakáscímek, megváltoztatott telefonszámok... Taktikák, amelyekkel mi, nők mit teszünk? Kit büntetünk? A férjünket? A gyereket, akit a szülők válása megfoszt az egyik szülő szeretetétől, gondoskodásától, dicséreteitől, tanácsaitól? A válás a gyerekek számára hatalmas megrázkódtatás. Óriási veszteség, ha el kell válni az apától, mikor azelőtt naponta együtt voltak. Ha nem kívánt látogató lesz belőle, akit az anya ráadásul gyűlöl, utál.
A gyerek szeretete nem szűnik meg parancsszóra. A gyerek képtelen megérteni, hogyan lehet az, hogy akit eddig naponta látott, aki mesét olvasott neki, egyszeriben köddé válik. Az apával együtt több más rokon is eltűnik az életéből: a nagymama, a nagypapa, az unokatestvérek. Az anya sok esetben megfosztja gyerekét ezektől az emberektől. Persze, sok olyan apa van, akinek fontosabb a fiatal barátnő, a pohár. Rengeteg! De sok olyan anya is van, aki manipulálja a gyerekét az apa ellenében.
Szuperanya versus lusta disznó
Sokszor a bíróságok is minden válást egy kalap alá vesznek. Egyszerűbb mindenkire ráhúzni ugyanazt a szabványt, egy zsákba gyömöszölni mindenkit. Ki alkotta meg a válóperi szabályokat? A férfiak azt mondják, a nők, mert bosszúállók és önzők. A nők meg a férfiakat vádolják, hogy csak a nadrágszíjas nevelést ismerik. Vagy talán a pótolhatatlan szuperanya mítosza a hibás? A társadalom hőse az egyedülálló anya, akinek magának kell megküzdenie a gyereknevelés minden gondjával.
Társadalmi tabu az olyan anya, aki, ne adj’ isten, önként lemond a gyerekéről. De a társadalom azt a nőt is elítéli, amelyik gyakrabban bízza az apára a gyereket, mint ahogy a bíróság megszabta. Arra rögtön rásütik, hogy munkamániás, alkoholista, utcanő, legenyhébb esetben lusta disznó. Hiszen minden rendes anya a haját tépi, mialatt a gyerek az apjánál van, mert biztosan nem törődik vele, nem ad neki enni, nem öltözteti fel... Egy rendes gyerek csak kiéhezve, megverve, koszosan, allergiásan jöhet haza az apjától!
Szeretetből sosem elég
Az apák az idők folyamán változnak. Már nem vonulnak be katonának, hanem a szülőszobában várják a baba megszületését. Manapság sokkal több apa látható a játszótereken, a gyerekorvosnál, és az sem ritkaság, hogy az apa veszi ki a gyermekgondozási szabadságot. Logikus tehát, hogy sokkal hangosabban követelik csemetéiket, ha válásra kerül sor. A gyereknek mind a két szülőjére szüksége van. Az apa félreállítása nemcsak a gyereknek árt, hanem nekünk, anyáknak is. Jóban lenni az apával azt jelenti, hogy van egy váll, amelyikre támaszkodni lehet. Több ajándékot is jelent a karácsonyfa alatt.
Több lehetőséget, hogy a gyerek megvalósíthassa önmagát, több időt, több zsebpénzt, hogy a kislány megihasson a barátnőjével egy kávét, vagy egy kólát a barátjával. És főleg – több szeretetet jelent, mert milyen jó azt hallani aputól, hogy te az én lányom, az én fiam vagy.
Még egy történet
Nóra és Pali négy éve váltak el, és azóta felváltva nevelik nyolcéves fiukat, Misit. Szóba se került, hogy Pali csak a hétvégeken láthassa Misit. A váláskor megbeszélték, hogy a gyerek nem szenvedhet. Ezért a kisfiú egy hétig az édesanyjánál lakik a városban, a másik héten az apjánál lakik a közeli faluban. Iskolába a városban jár, a szakkörökbe szintén, de két gyerekszobája van.
Nóra: „A szokásos módon éltünk. Pali dolgozott, én meg vezettem a háztartást, neveltem a gyereket. Váláskor nem hittem, hogy el tud látni egy négyéves kisfiút. Hát el tudta látni. A férfiak mindenre képesek, ha magukra maradnak. Azt hiszem, Pali nőkről alkotott véleménye is megváltozott: már tudja, milyen nehéz dolog nevelni egy gyereket. Az általunk választott megoldásban nagyon tetszik az, hogy a gyerekünk megismeri mind a férfi-, mind a női gondolkodást, kétféle véleményt, kétféle értékrendet fogad el. Pali nevelési stílusa egészen más, mint az enyém, ami jó dolog, mert a mennyországba nem egy út vezet. Misi megkapja tőle azt, amit tőlem nem, és fordítva. Hogy mi a probléma? Az, hogy Misiben ne alakuljon ki egy olyan hamis illúzió, hogy egyszer még együtt fogunk élni.”
Nem kell, hogy az anya leszólja vagy rossz színben tüntesse fel az apát. Elég ha úgy intézi a dolgot, hogy az apa egyáltalán ne találkozhasson a gyerekével. Ilyenkor a gyerekben kialakul az a vélemény, hogy az apja nem törődik vele, nem érdekli, hogy a világon van.
Pali: „A válással nem ért véget a felelősségem a gyerekemért. A váltakozás lehetővé teszi, hogy korrekt viszonyban maradjak a volt feleségemmel. Szót kell értenünk, ha akarjuk, ha nem.”
Misi: „Apu spagettit főz, anyu sült csirkét. Mind a kettőt szeretem. Apu szigorúbb, anyu engedékenyebb. Anyunál este kilenckor ágyban kell lennem, és mindennap kell zuhanyoznom. Apu nem ennyire szigorú. Nem is tudom elképzelni, milyen lenne az, ha csak néha láthatnám aput...”
