Nem dúl-fúl, nem lóg a többiekkel, nem füvezik, nem bulizik. Ideje nagy részét otthon tölti, a szobájában. A mai tinik egész más okok miatt okoznak gondot a szüleiknek. Ezek a gondok azonban nem kisebbek, mint a fenti gondok.
Minél jobb viszonyban vagyunk önmagunkkal, annál tisztábban látjuk, kik vagyunk, milyen az életünk. Ha tudom, ki vagyok, mi vagyok; ha a saját elképzelésem szerint élem és alakítom az életemet, akkor ez segítségemre van abban, hogy minden körülmények között megálljam a helyem, és ellenálljak a külső hatásoknak.
(© Vincent Xeus)
Márta kopog a gyerekszoba ajtaján. Egy kicsit vár. Mivel nem kap választ, résnyire kinyitja az ajtót, és halkan beszól a sötétségbe:
– Xénike!
– Hagyj békén! – veti oda a lánya a takaró alól.
– Xénike, beszélnünk kell – mondja az anya, és tanácstalanul a férje felé fordul, aki a háta mögött áll.
– Hagyjatok békén! – hallatszik újra a paplan alól.
– Hát ebből elég! – csattan föl az apa. Félretolja a küszöbön toporgó feleségét, beront a szobába, fölkapcsolja a villanyt, és lehúzza a takarót a kislányról. – Méltóztass rendesen beszélni velünk!
Mielőtt a szülők magukhoz térnének, a kislány egy kiáltással felpattan az ágyból, a telefonjával a kezében kiviharzik a szobából, végigtrappol a lakáson, és már be is csapja maga mögött az ajtót. Amikor a szülők leszaladnak a ház elé, a gyereknek már nyoma sincs. Eltűnt a közeli parkban.
– Ezt jól megcsináltad. Még szvetter sincs rajta! A te hibád lesz, ha megfázik! – mondja szemrehányón az anya, s nekiáll SMS-eket írni. – Xénike, hol vagy? Nagyon kérlek, gyere haza. Ne félj, nem lesz baj!
Pár órával ezelőtt Xénia a gyerekszoba asztalán hagyta a telefonját, és anyukája nyugtalanító képeket talált benne. Csak hosszabb nézelődés után jött rá, hogy a kinagyított részletek egy zsilettel összevagdosott lábat mutatnak. Eszébe jutott, hogy ezek a képek nagyon hasonlítanak azokra a karcolásokra, melyeket a lánya combján látott. És az a sok véres papír zsebkendő a lánya szobájában! Akkor azt gondolta, talán az orra vérzett Xénikének, vagy megjött a menzesze...
– Mit tegyünk? – ismételgette tanácstalanul az anya. Már régebben észrevették, hogy Xénia sok időt tölt a szobájában a telefonját babrálva. Valószínűleg még késő éjjel is a gombokat nyomkodja, mert reggel alig lehet lelket verni bele, amikor iskolába kell menni. A barátaival sem találkozgat, és örökké fáradtnak látszik.
Bánatos királykisasszonyok
Az apja sem értette az egészet. Amikor annyi idős volt, mint Xénia, sok mindent kipróbált. Például leitta magát. Vagy: azt megértené, ha a lánya cigarettázna, folyton randevúzna vagy buliba járna, ahogy ők tették tinédzserkorukban, a kilencvenes években. Csakhogy Xénia otthon ülő, meglepően jó kislány. Ezért a szülők aggodalma a gyerekszobára összpontosult, mert ott olyasvalami játszódhatott le, amit a legszívesebben nem néznének végig... Szóval, nem tudják, mit tegyenek.
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a mai fiatal fiúk és lányok egyre furcsábban viselkednek. Nem emelkedik az alkoholfogyasztás, jelentősen csökkent a nem kívánt terhességek száma, tehát kevesebb veszély leselkedik rájuk a házon kívül. Ezek helyett sokkal gyakoribbak lettek a gyerekszobában megjelenő rémségek: a szorongás, a depresszió, az evészavarok és az öncsonkítás. Az egészségbiztosítók adatai szerint ma 50 százalékkal több gyereket kezelnek gyermekpszichiátriákon, mint akár még pár éve. Az önmagukat megsebző gyerekek száma 25 százalékkal emelkedett. Ez a szám a Covid-időszakban még magasabbra szökött. Nagyon valószínű, hogy ennél is nagyobb azoknak a száma, akik nem kerülnek a problémával orvoshoz.
Xénia szülei úgy döntöttek, hogy pszichológushoz viszik a kislányt. A serdülők nehezen kezelhetőek, hangulatuk gyakran ingadozik. Régen a szülők nemigen foglalkoztak ezzel, ma azonban többször irányul a gyerekre a figyelem. Sokan a járványt okolják, mert a gyerekek be voltak zárva, és a notebook volt az egyetlen szórakozásuk (és tanítójuk...).
A szülőknél kezdődik
A lelki betegségeket néma járványnak is nevezik. A tünetek a fiatalok körében jóval a világjárvány előtt kezdtek felerősödni. Bár a közösségi háló is az okok közé tartozik, mégsem ez az egyedüli mumus, ami mindenért felelőssé tehető. Laurence Steinberg, a philadelphiai Temple University gyermekpszichológusa ezt mondja: „Akkor van gond, ha a közösségi háló a serdülők minden más tevékenységét háttérbe szorítja. Az Instagramon és a TikTokon kapcsolatban állnak a barátaikkal, de még ezzel együtt is elmagányosodnak. Óriási nyomást gyakorol a fiatalokra a teljesítményorientáltság, például a felkészülés a középiskolai felvételi vizsgára – ez az utóbbi időben egész éven át tartó, fárasztó maratoni futást jelent gyereknek, szülőnek egyaránt.”
A szülői viselkedés és maga a nevelés is oka lehet a lelki betegségeknek. A pszichológusok ezt akkomodációnak, alkalmazkodásnak nevezik. A mai szülők még jól emlékeznek rá, milyen rossz hatással volt rájuk az autoritatív, vagyis tekintélyelvű nevelés, amelyet most szülőként mindenképp el akarnak kerülni. Kerülik a konfliktusokat, igyekeznek elkerülni a vitás helyzeteket: ezért igazolásokat írnak az iskolába; azokat az ételeket főzik, amiket a gyerek szeret; megengedik, hogy a lányuk éjszakába nyúlóan játsszon a telefonjával; és reggel, hogy el ne késsen az iskolából, inkább elviszik kocsival. A gyerek lelki bajai pedig évről évre sokasodnak...
(© Graham Little)
A szorongás ragályos
Miért viselkednek így a szülők? Lynn Lyons, a Szorongó gyerekek, szorongó szülők című könyv szerzője megemlíti, hogy az öncsonkítás és az étkezési zavar legtöbb esetben a szorongásban gyökerezik, amely gyakran az egész családra jellemző – és önmagát gerjeszti. „Az aggodalmas gyermek a szülők aggodalmát is táplálja. S minél aggódóbbak a szülők, annál aggodalmasabb lesz a gyermek.” Ebben az is szerepet játszik, hogy a szorongási hajlam öröklődik. Még ennél is erősebb az a hatás, amikor a szorongás átterjed egyik családtagról a másikra: a férjről a feleségre, a gyerekről a szülőre, de még inkább a szülőről a gyerekre.
A szorongó szülők hajlamosak arra, hogy gyerekeiket megvédjék tetteik következményeitől. Például az említett esetben attól, hogy elkéssen az iskolából... Ezzel valójában magukat akarják megkímélni a konfliktustól, kényelmetlenségtől. Igyekeznek zökkenőmentessé tenni mindennapi életüket, hogy az elviselhetőbb legyen. Ennek viszont nagy ára van, mert a probléma attól még nem szűnik meg – és ugyanúgy megoldatlan marad.
Az anyák esetében még egy tényező közre szokott játszani: a bűntudat, hogy „nem vagyok jó anya”. Pedig ennek semmi alapja nincs. A pszichológia ezt így foglalja össze: „A bűntudatban élő szülő még nevelési céllal sem tudja megbüntetni a gyermekét.”
Bízzunk a gyermekben!
Mire van leginkább szüksége a serdülőnek, hogy ne hatalmasodjon el rajta a szorongás? A szakemberek egyetértenek abban, hogy a legfontosabb az önmagunkba vetett hit, az az érzés, hogy „sikerülni fog, amibe belekezdtem”. Továbbá az, hogy le tudjuk győzni a felmerülő akadályokat. A semmittevés is fontos, amikor a gyermek egyedül van, csak önmagával, eszközök nélkül, és hagyja, hogy gondolatai szabadon csapongjanak. Így alakul ki azonosságtudata.
Minél jobb viszonyban vagyunk önmagunkkal, annál tisztábban látjuk, kik vagyunk, milyen az életünk. Ha tudom, ki vagyok, ha a saját elképzelésem szerint élek, akkor ez segítségemre van abban, hogy minden körülmények között megálljam a helyem, és ellenálljak a külső hatásoknak.
