Az online ismerkedés előtt kevesebb kapcsolat volt, mint most, de az érzelmek megélése a realitásban zajlott. Ma a gyors ismerkedést sokszor gyors összeköltözés követi.
Pedig a pszichológus szerint nem érdemes egymás megismerésének időszakát egy lakásba helyezni; azzal csak a szorongásunk és a bizonytalanságunk nő. Jobb külön lenni, mint túl hamar együtt...
(© Hanna Barczyk for NPR)
Másik tanulság: Az egyedüllét ellen nem lehet online tenni. Hiába írunk valakivel egész nap, ha közben egyedül ülünk egy szobában, egyedül vagyunk az íróasztalunk mellett. A cseteléssel nem változtatunk azon, hogy tulajdonképpen magányosak vagyunk...
A szeparációs szorongás gyerekkorban alakul ki: Anya, ne hagyj egyedül! (Sír a kisgyerek!) S felnőtt korunkban csak tovább sírunk (Foglalkozz velem!), mert nem tanultunk meg egyedül lenni. Az online tér nem engedi, hogy egyedül legyünk, s ezáltal szinten tartja a szeparációs szorongásunkat.
Pedig felnőttkorra el kell jutni odáig, hogy bizonyos dolgokat ki kell bírni... Aki azt mondja, nem tudna egyedül lenni, annak az embernek nem jó a párkapcsolata sem.
Online szerelem
Arról, hogy mi történik a neten, már 18 évvel ezelőtt hallottam Katitól – mikor még csak kevesen cseteltek (de Kati férje számítógépes szakember volt, így ő már akkor mindent tudott). Az egyik nap azzal jött, hogy: „Figyelj! Tudod te, hogy mi van az interneten? Csak úgy áramlanak az érzelmek, mindenki rózsaszín felhőben úszik...” S ő is olyan szerelmes, de olyan, fizetésemelést kért a főnökétől, hogy majd el tudja tartani a két gyerekét. Szeretne ugyanis elválni...
Néztem rá, mint egy jelenésre, de ő a föld felett lebegett. „S ki az a pasi?” – kérdeztem vonakodva. Egy aranyos mackó, akit nem ért meg a felesége, pedig tele van érzésekkel. „De a férjed, a gyerekeid... Három hete még azt sem tudtad, hogy a világon van.” Nem számított. Pedig csak egyetlenegyszer (!) találkoztak, valami sötét erdő mélyén, és a férfi sietett.
Katit egy hét múlva a feleség telefonja hűtötte le, aki megfenyegette, hogy értesíti Kati férjét: Kati akkor nagyon megijedt. A szép, szerelmes Zoli pedig többé nem jelentkezett – utána csak egyszer hívta fel, pincehangon, valami garázs mélyéről, mert annyira félt katonás feleségétől. Kati pedig nagy szomorúan lerángatta magát a földre a rózsaszín felhőből...
HOVÁ SIETÜNK, AMIKOR ISMERKEDÜNK?
Ismerkedési szokásaink napjainkra igencsak megváltoztak. Gyorsan ismerkedünk, gyorsan szakítunk, vagy már nem is szakítunk, csak nem jelentkezünk, esetleg még öt másik lánynál vagy fiúnál is érdekelve vagyunk... Vajon mi az oka ennek a nagy sietségnek? A túl gyors ismerkedésről Tari Annamária (Budapest) klinikai pszichológussal és pszichoterapeutával beszélgettünk, aki több könyvet is írt a témában.
(© Nina Carlsen)
– Mit gondol, mi a legnagyobb probléma az ismerkedéssel?
– Érzelmek tekintetében a bizalmatlanság és a szorongás, lehetőségek tekintetében az online eszközök túlsúlya jelenti a problémát. A kettő pedig úgy találkozik egymással, hogy például a különböző randiappok a praktikusság illúzióját keltik. Azaz nem baj, ha nem megyek sehová és nem járok közösségekbe – biztosan találok majd valakit a Tinderen vagy a közösségi oldalakon. Ez azért problémás, mert az ismerkedés szakaszában mindenkinek van valamilyen kép a fejében arról, hogy milyen társat szeretne. Régen ez a belső kép még meglehetősen stabil volt. Viszont mikor az ember online applikációval keres valakit, akkor kicsit úgy jár, hogy bemegy a cukrászdába, mert enne valami édeset, de hirtelen nem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza a 20 sütemény közül.
– Ezek szerint nem jó „a széles választék”? Miért?
– Az ember elveszíti a fókuszt, s már nem azt nézi, kit keresett, hanem arra gondol: lehet, hogy van jobb is, mint amit vagy akit kiválasztott... Hirtelen elkezdi felülírni a saját szempontjait. Persze, ez régen is előfordult, ám nem olyan gyakran. Mert most, a 21. század információs korában nemcsak az eszközeink és az életünk, de az érzelmi igényeink is felgyorsultak. S ebben nagy felelőssége van a randiappoknak is, hiszen lehetőséget nyújtanak arra, hogy három perc alatt akár 30-40 embert is „kukába dobjunk” egyegy balra húzással. Ilyenkor azonban a túloldalon lévő személyeket dehumanizáljuk. Mi, pszichológusok úgy mondjuk, hogy ezzel az egyén nárcisztikus kontrollpozícióba kerül. Már nem azok leszünk, akik vágynak a szerelemre, hanem azok, akik válogatnak...
A férfi „képeskönyvből” válogathat, mikor ismerkedni akar. Ahogy görget és tologat ide-oda, mindig van egy újabb nő... Mindenki versenyt fut az idővel. A múltkor egy párkereső hatvanéves riport közben kijelentette nekünk: „Nem kell sokat vacakolni!” Az első találkozásnál még nem, de a másodiknál már ráveszi az asszonykát, hogy ugorjanak ágyba... S ő még egy régi vágású pasi, aki lehorgonyzott a hatodik „jelentkezőnél”.
– Mintha piacon válogatnánk az almák közt? Közben pedig elfelejtjük, hogy az „áru” mögött ember van?
– Válogatás közben elveszik a másik fél emberi mivolta, mert úgy kezeljük, mint eszközt, akit majd kihasználhatunk a saját érzelmi szükségleteink kielégítésére. Egy lassú érzelmekre vágyódó nyugodt férfi vagy nő ilyenkor akár unalmasnak is tűnhet a másik szemében. Hisz az egész beleolvad abba a gyors impulzusáradatba, amelyben élünk. Tovább nehezíti a helyzetet, mikor valaki már eleve ingerült, és elvárásokkal érkezik. A nőknél gyakoribb, de férfiaknál is előfordul, hogy szeretnék szinte azonnal érezni egy kapcsolat nyugalmát és biztonságát. Az érzést, hogy végre megvan! – és ez az, ami egy nagyon komoly változás a múlthoz képest az ismerkedési szokásokban. Régen az udvarlás időszaka arról szólt, hogy a két ember bízott egymásban. Nem találkoztak minden nap, nem beszéltek órák hosszat, viszont tudták, hogy mikor lesz a következő randevú... A természet tette a dolgát, a két találkozás közötti időben lehetett ábrándozni a másikról, az érzelmek pedig csendben megértek. S amikor eljutottak az első csókig, addigra már valóban vágytak egymásra.
– Ezek fényében hogyan jellemezhetnénk napjaink ismerkedési szokásait?
– Manapság azt látjuk, hogy sokszor a kezdeti szakasz jár a legtöbb szorongással. Nem véletlen, hogy gyorsan követik egymást a találkozások, s az első randevú után elvárják a felek, hogy fél órán belül írjanak egymásnak, illetve órákig cseteljenek. Ebben az érzelmi igényben jelen van az önbizalomhiány – azonnali visszajelzésre és megerősítésre van szükség... Ezért azonnal meg kell beszélni randi után, hogy milyen volt, hogy érezték magukat. Ha pedig nem jön válasz, esetleg nem jelentkezik a másik, akkor a szorongások mentén beindulnak a negatív, leértékelő fantáziák. Manapság, ha valaki egy randevú után 36 órán keresztül nem jelentkezik, akkor gyakran megkapja a nárcisztikus és pszichopata jelzőt. Esetleg azt, hogy felszívódott, ghostingolt. Pedig az is lehet, hogy épp nem ér rá, neki is van munkája és a többi.
Olvass tovább: Hová sietünk, amikor ismerkedünk?
