A szakítás örök sebet ejtett a szívemen

„A szakítás örök sebet ejtett a szívemen. Egy perc alatt váltunk szét, én pedig egy másik világba zuhantam” – mondja Vica, aki negyven felett próbál párt találni.

Egyre több olyan barátnőm van, aki bőven harminc felett még mindig a nagy Ő-­re vár. Randiznak, ismerkednek, de egyik férfi mellett sem sikerül lehorgonyozniuk.Hányszor, de hányszor súgnak össze a hátuk mögött: azért nincs párja, mert karrierista; mert válogat; különcködik; kényes és büszke; mert nem szép; hisz nem is szeretne gyereket... Nem kerek a kép, így melléjük akarnak rajzolni valakit. Negyven felett pedig már időstressz van... Ha addig nem jön össze a mindörökké szerelem, akkor már majd-nem biztos, hogy elmegy a vonat.

(© Rabec László)

Vannak persze optimisták, akik bíznak. Riportalanyom, Éva is ilyen!

„Az ember egész élete során a boldogságot keresi. Sokáig azt hittem, hogy a boldogság olyan valami, amit másoktól tudunk csak megkapni. S akkor leszek egész ember, mikor megtalálom a másik felem. Egy idő után azonban rájöttem, hogy mindenki készen van, nem vagyunk félemberek. És nem a másik emberen kell számonkérni a boldogságunkat. Ha én egy boldog ember vagyok, akkor a másik embert is boldoggá tudom tenni. Azt hiszem, csak két boldog ember tud boldogan élni egymás mellett” – mondja Csaba Éva (Béna, 46, pedagógus).

Éva képes volt megválni a szívére nehezedő ólmos tehertől (attól, hogy ő még mindig egyedül van), és harmincon túl felépített egy új életet. Így lett Évából Fülek környékének csupa szív Vicája. Ami persze nem jelenti azt, hogy lemondott volna a randevúzásról...

– Vica, azt mondod, hiszel a tündérmesékben, s eljön érted is egyszer a herceg. Nem ellentmondás ez?

– Semmiképp. 46 éves vagyok, sokáig éltem egyedül: jó volt, élveztem, de már nem szeretnék egyedül lenni. Keresem a társamat, csak nem találom. Rengeteg körülöttem az egyedül élő nő, akik sokszor túl vannak már pár szakításon vagy váláson. Úgyhogy nem vagyok egyedül a párkapcsolati gondjaimmal a korosztályomban. Tudni kell rólam, hogy imádok táncolni, minden társasági eseményen, bálon, zajos bulin megjelenünk a barátnőimmel. Szóval, kint vagyunk a fényen, de eddig még csak táncpartnert sikerült találnom. (Nevet.) A szabadidőmet igyekszem jól kihasználni, edzőterembe járok, nyaranként pedig utazgatok, élményeket gyűjtök. Látok, élek és érzek, minden pillanat feltölt, minden napfelkelte erőt ad a holnaphoz. Imádom a szüleimet, külön házrészben élek, de velük. Iskola után nekik segítek (Ragyolcon tanítok az alapiskolában), kertészkedek, a bátyám kislányával babázok.

– Voltál már szerelmes?

– Igen. Ez a csoda eddig kétszer adatott meg. Ámor nyila először huszonöt évesen talált el, egy magyar tervezőmérnök volt a szerelmem, aki a lehengerlő stílusával vett le a lábamról. Romantikus fiú volt, bohém és fiatal, nálam is fiatalabb. Az én életem kiszámíthatóbb mederben folyt, mint az övé, így egy év után szakítottunk. Most is barátok vagyunk – ami a többi exszel nemigen jött össze.

Azt mondják, az első szerelem a legnagyobb, nekem mégis a második jelentette a mindenséget. Olyan heves érzelmekkel járt, hogy minden pillanata fényképszerűen a lelkembe vésődött.

– A regényírók szerint minden nagy szerelem megsebez...

– A nyíl a szívem közepébe fúródott. (Vica szeme itt könnybe lábad.) Azt mondják, ennyire tisztán csak egyszer élhetjük meg a szerelmet. Laci volt számomra a nagy Ő, akivel szerettem volna leélni az életemet. Másfél év után ért véget a történet, seperc alatt váltunk szét, az idő kettéhasadt, s én egy másik világba zuhantam. Évekbe telt, mire talpra tudtam állni belőle. Azóta eltelt tizenhat év, de ma is élénken emlékszem minden körülményre, hangulatra és illatra. Már közel jártam a harminchoz, mikor beültem az egyik helyi étterembe a barátnőmmel. Tavaszi langymeleg volt, nyíltak a nárciszok, kávézgattunk, cseverésztünk, s akkor betoppant ő. Szerelem volt első látásra. Nem igazán hittem, hogy van ilyen, s mégis megtörtént. Tekintetünk egymásba fonódott, leült mellém, bókolt, végül elkérte a telefonszámomat. Ő is fiatalabb volt pár évvel, de nem számított, semmi nem számított. Folyton a telefonon lógtunk, randizni kezdtünk. Végül azon kaptunk magunkat, hogy sülve-­főve együtt vagyunk. Még az év karácsonyán megkérte a kezemet, én pedig habozás nélkül igent mondtam neki. Házat vett nekünk; kipróbáltuk, hogy milyen egy fedél alatt élni... Csodálatos időszak volt, teli tűzzel, egy mámorban éltem. Akkor még nem tudtam, hogy milyen virág a nárcisz, ami ott állt az asztalon, mikor megismerkedtünk, s amit sokáig a szerelmünk szimbólumának tartottam.

– Miért, milyen virág a nárcisz?

– Az elején büszkén kihúzza magát, hogy azután fájdalmasan lehajtsa a fejét. Tényleg rövid történet volt a miénk. Úgy éreztem, hogy soha többé nem fogok így érezni senki iránt... Csak egy pontra figyeltem, egy lélekre, s azt láttam meg benne, ami jó és örök, ebből a szempontból nem fantaszta voltam, hanem realista. Laci tűzoltóhadnagy volt, és akkor Pásztóról áthelyezték Budapestre... Azt gondoltam, majd valahogy lesz, hisz mi egybetartozunk, tudok alkalmazkodni, és távkapcsolatban is lehet élni. Egy koranyári délután jutalomúton voltunk a diákjaimmal Budapesten, s épp a Csodák Palotája felé tartottunk, mikor megcsörrent a telefonom. Üzenet érkezett, azóta is fejből tudom minden sorát. Könnyezni kezdtem, nem tudtam abbahagyni. A gyerekek nem értették, mi történt... A mai napig megvisel az emléke. (A beszélgetést könnyek szakítják félbe.) Azt mondta, szeret, majd később azt, hogy már nem szerelmes belém... Nem értettem. Lehet, hogy minden hazugság volt? Vagy csak menekül az érzései elől? Ebben az ő új világában nem talált nekem helyet? Végül kiderült, hogy egy másik lány az oka a szakításnak. Nehéz volt a szakítás. Elbúcsúztam a családjától, hazaköltöztem Pásztóról. Sokáig gyászoltam életemnek ezt a fejezetét.

– Sikerült lezárni ezt a fejezetet? Mintha nem úgy látnám...

– Igen, de sok időbe telt. Lefogytam, kedvetlen voltam, a munkába temetkeztem. A jelenlétemben tilos volt Laci nevét kiejteni. Az egyik barát később elmondta, hogy azt a pesti lányt elvette feleségül, de a házasságuk hét hónap után zátonyra futott, mert a lány összejött az egyik haverjával. Ő is padlót fogott, neki is összetörték a szívét... Később vissza szeretett volna táncolni hozzám, de kijelentettem, hogy nem szeretném őt soha többé látni. Az igazat megvallva: megbocsátani sem tudok neki, de el sem tudom felejteni. A szerelem az ilyen, van és kész, nem lehet kiradírozni. Gyakran felteszem magamnak a kérdést: Vajon Laci miatt van, hogy az azóta eltelt tizenhat év során nem volt egyetlen komoly, mély viszonyom sem?

– S mi volt a válaszod? Hova került a polcodon ez a nehéz könyv?

– Jó hátra raktam, és egymáshoz préseltem a szerelmem lapjait. Már tudom, hogy nem vagyok szomorú, mert ez egy igaz szerelem volt... Nem titkolom, hogy egy időben mindenkit Lacihoz hasonlítottam: nem felel meg, mert Laci magasabb volt, vonzóbb volt, romantikusabb volt... Ebből ki kellett gyógyulni. Azóta boldog vagyok, mert a napjaimnak értelmük van. Hódolóim pedig voltak meg vannak is, nem kell szomorkodnom, mindig van vacsorapartnerem. Szívesen eljárok randizni, de ha nem pattan át a szikra, nem erőltetem.

– Hogy látod, megbízol még a férfiakban? Nem az a baj, hogy a csalódás után nem tudsz bízni...?

– Nem hinném. Valahogy megszoktam ezt az életemet. Igaz, jócskán megkopott a bizalom, ami nem meglepő, hisz a kis pofonokból lesz egy nagy, s az ember betelik. Gyakran eljárok wellnessezni, és nemrégiben megismerkedtem a szaunában egy kellemes férfival. Vonzó volt, ráadásul humorérzéke is volt, ami nálam fontos. Azokon a napokon jár feltöltődni, mint én, meg is adta a telefonszámát. Óvatos vagyok, ahogy a mai nők többsége: utánanéztem hát, mit tud a közösségi háló az én új hódolómról. Kiderült, hogy három éve házas. Ezen kicsit felháborodtam: leveszi a jegygyűrűjét, és próbál becsajozni... Miért kell tilos utakon járni? Nem szép a válás, de azért találták ki, ha már együtt nem megy, külön­külön újra boldogok lehessenek az emberek. Volt egy másik hódolóm is, aki szintén elfelejtett szólni, hogy nős, ráadásul három kisgyermek édesapja. Mikor kiderült, jól összeszidtam, mire ijedtében nem találta meg a kijáratot, s autójával a sáncba tolatott. Szerencsétlent a szomszédok húzták ki.

– Ezek után hogyan keresel párt? Társkereső oldalakon próbálkozol?

– Nem. Én látni szeretem a másik embert, szeretek a szemébe nézni. Egyszer a bátyám a sógornőmmel beregisztrált engem egy fizetős társkereső oldalra. Képet töltött fel rólam, bemutatkozó szöveggel. Mikor már nyolcvanvalahány levél érkezett, megmutatták a profilt. Én meg nekiláttam válaszolni. Élőben csak egyetlen pasival találkoztam, de csalódás volt, mert egy tizenöt évvel ezelőtti képet töltött fel magáról... Egyébként nem volt vele gond, szép napot töltöttünk el együtt, de itt is hiányzott a szikra. Pár évvel ezelőtt az anyukám biztatásképp elvitt egy jósnőhöz. Félek tőlük, hogy rosszat találnak mondani, de ő szerencsére szépeket mondott.

Úgy fogalmazott, hogy mire lehull az első hó, megismerem álmaim férfiját. Azóta eltelt pár év, s nem toppant be a herceg, bár igaz, hogy havazni sem nagyon havazott. Így még mindig várom a nagy hóesést, s vele a nagy szerelmet, hogy aztán csak az ásó, kapa, nagyharang válasszon el bennünket egymástól!

Vajon létezik a Nagy Ő?

Vica története felveti a kérdést...

• Az egész világon nő a negyven év feletti egyedülálló nők aránya. „Miért vagyok egyedül?” – kérdezik sokan. Ennek számos oka lehet, de érdemes saját magunknak megválaszolnipár kérdést.
• Valóban szeretnék-e párkapcsolatot, vagy mégis jó nekem a függetlenség? Mitől félek? Jól érzem magam azokban a helyzetekben, mikor ismerkedem?
• Milyen hiedelmek akadályozhatnak abban, hogy megtaláljam a megfelelő párt? Mennyire hiszek magamban, mennyire hiszem el, hogy valakinek pont rám van szüksége?
• Miért adtam fel, miért nem keresek párt? Miért hiszem el, hogy úgysem találok senkit? Párt bármilyen életkorban kereshetünk. Igaz, hogy más ismerkedni fiatalon, és más negyven vagy ötven év felett. Ne feledjük: minél több év tapasztalat áll valaki háta mögött párkeresés terén, annál tudatosabb (és az énképe is inkább a helyén van), ami megkönnyítheti, de meg is nehezítheti a dolgot.