Időről időre átlapozgatjuk a szülőkkel, gyerekekkel a családi fényképalbumokat? Becenéven szólítjuk egymást? Vasárnap délután összejön a család? Főzzük a jellegzetes ételeinket? Eszünkbe ne jusson lemondani a csak ránk jellemző szokásokról, legyenek bármilyen furcsák! Inkább a családi ékszereknek kijáró tisztelettel őrizzük őket!

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ez a beszédes megállapítás Lev Tolsztojtól származik – méghozzá a világhírű lélektani regény, az Anna Karenina nyitómondata. Nem is kell olyan bonyodalmakon keresztülmennünk, mint a női főhősnek; elég, ha van egy-két kamasz a családban, azok is elég izgalmat tudnak okozni. Vagy ha összeveszünk a párunkkal, hogy ki hozza haza a kicsit az óvodából. Esetleg az anyósunk osztogat tanácsokat telefonon…

csaladi-ritualek-kezdo.jpg
(© Bajo la Sombrilla, 1926 by Luis Masriera (Spanish 1872-1958))

Sok idegesítő helyzet fordulhat elő nap mint nap, és máris oda a családi béke. Minden összezavarodik, és van mit tennünk, hogy a dolgok újra rendben legyenek. Ehhez szeretnénk néhány olyan tanácsot adni, ami lecsendesíti az indulatokat.

Meséltessük az ősöket!

Mennyire szerettük azokat a perceket, amikor az édesanyánk vagy a nagyszüleink egy kis időre félretették a tennivalóikat, megpihentek egy pohár tea vagy kávé mellett, és kérésünkre elmesélték, hogyan éltek, mivel töltötték az idejüket, amikor fiatalok voltak. Soha nem untuk meg, amikor nagyapa visszaemlékezett gyerekkori csalafintaságaira, vagy elmondta, micsoda ötletei voltak apánknak kisfiú korában. Ne tékozoljuk el az időt: faggassuk, kérdezgessük őket addig, amíg velünk vannak! Mert eljön az idő, amikor már nem lesz kitől kérdezni! A régi fényképek is jó alkalmat adnak a mesélésre.

Tányéron a boldogság

Rántott hús és petrezselymes krumpli, darakása reszelt csokoládéval, tejfölös lepény, bableves, almás pite és olvasztott vajjal megöntözött mákos tészta. Megannyi finomság, ami a békés otthont, a gondtalanságot, a gyerekkori biztonságot idézi fel, és elfeledteti a matektesztre kapott ötöst, a veszekedést a testvérünkkel vagy a férj indulatos megjegyzését. Ha megérezzük kedvenc ételünk illatát, akár cigánygyerekek is potyoghatnak az égből, boldogság tölt el bennünket.

A közös étkezések már önmagukban nagy jelentőséggel bírnak, és ha társul hozzájuk egy jóízű étel is – érzelmek cunamija borít el bennünket. Nem csak a szerelem megy a gyomron keresztül!

Fogd a hátizsákot, és indulj!

Sokan mondják, hogy egy kapcsolat próbája a közös utazás. A vándorlás – különösen ha kalandok is tarkítják – felfedi az ember valódi természetét. A mesehősök nem véletlenül kelnek útra, hogy legyőzzék a gonoszt, s jó vagy rossz cselekedeteket vigyenek véghez. Nekünk, kisebb vagy nagyobb településeken lakóknak nem kell rögtön áthatolhatatlan, kígyókkal, vadállatokkal teli dzsungelbe kívánkoznunk vagy vadvízi evezésre Alaszka hegyei közé. Bőven elég, ha a sátorozást választjuk a vízparton vagy valamelyik dombvidéken – de aki nem elég bátor, annak a faház is megteszi. Az a fontos, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, és másképpen teljenek a napjaink, mint otthon. Ilyenkor a gyerekek más oldalukról ismerhetik meg a szüleiket, például nem csak az örökké fáradt anyát és a gondterhelt apát fogják látni.

Vagy pattanjunk fel a biciklire, kerekezzünk a vízhez, rakjunk tüzet, süssünk szalonnát, hívjuk meg társnak a baráti családokat, éjjel meg rendezzünk számháborút. Kiránduljunk rendszeresen – meglátjuk, milyen boldogok lesznek a gyerekeink! A közös élmények összekovácsolnak bennünket. Nemcsak a kellemes élmények, amikor egy tábla csokoládén osztozik hat ember, hanem a nyugtalanító élmények is, például az, amikor a tátrai vagy gömöri hegyek között vihar támad, és mi a menedékház eresze alatt vészeljük át a záport.

elofizetes_uj_no.png

Kettesben

A gyerekeknek szükségük van rá, hogy együtt legyenek a szüleikkel, sőt arra is, hogy külön-külön kiránduljanak az egyikkel vagy a másikkal. Ennek különösen akkor van jó hatása, ha úgy érezzük, hogy megromlott a viszonyunk valamelyik gyerekünkkel (akár olyan esetben is, amikor az egyik azt érzi, hogy a testvérének több figyelem jut, mint neki). Nincs annál jobb megoldás, mint mikor az egyik gyerekkel csinálunk külön programot, és csak vele foglalkozunk. Nem kell egész napra tervezni az együttlétet, egy-két óra is elég. A boldog családok ezt praktizálják, és a ráfordított idő kamatostul megtérül. Kevesebb lesz a rivalizálás a gyerekek között, ráadásul – mivel a szülő egyedül van a gyerekkel – olyan témák is terítékre kerülhetnek, amelyeket a többiekkel nem akarunk megbeszélni. Így jól el tud mélyülni a bizalom a szülő és a gyerek között.

Adjunk szabadságot!

Ismerjük azokat az alkalmakat, amikor mindenki otthon van, és mindegyikünk azzal foglalkozik, amihez éppen kedve van. Szülő és gyerek egymás mellett, de magába mélyedve végzi azt, ami érdekli. Együtt vagyunk, mégis külön, és igen jól érezzük magunkat. Nem kell a nap minden percét megtervezni, és folyton valami értelmes vagy hasznos dolgot művelni. Mindenki szeret néha tétlenül üldögélni, nézni az alkonyi égboltot, csendben belemerülni egy könyvbe vagy maga elé meredve iszogatni egy pohárka bort vagy limonádét. Ajándékozzuk meg szeretteinket ilyen nyugodt percekkel! Nem kell örökké kérdezősködni (hol voltál, kivel voltál, mit csináltál, mikor jössz haza, mit vettél fel már megint), ellenőrizni a másik minden percét. Adjunk szabadságot a másiknak, bízzunk meg benne. Magunkban is!

Teremtsünk új rituálékat

Minden család más, mindenkinek másra van szüksége a boldogsághoz. Bár most már távolinak tűnik a gyerekkor, a legszebb, legmeghatóbb élményeink mégis a családi rítusokhoz kapcsolódnak. Akár az olyan egyszerűekhez, mint a jóéjtpuszi, iskolába menet a fejünk megsimogatása, az esti meseolvasás, a hosszan tartó vasárnapi ebédek vagy a karácsonyi rokonlátogatás.

Az otthon töltött boldog percek mélyen az emlékezetünkbe vésődnek. Megéri ilyenekkel is megajándékozni szeretteinket – akár hasonlókkal, mint a mi régi emlékeink, akár újakkal, amiket mi magunk találunk ki. A rituálék örökké élnek és megtartanak.

Mit ne mondjunk soha a gyerekeinknek?

Mérgünkben, ha fáradtak vagyunk vagy ha a gyerekeink kihoznak a sodrunkból, néha olyan mondatok csúsznak ki a szánkon, amelyeket később keservesen megbánunk. Ezek a mondatok a földbe döngölik a gyerekeinket, és megakadályozzák, hogy jó viszony legyen köztünk. Természetesen a szülőnek is joga van indulatosnak lenni, de mielőtt megszólalnánk, jusson eszünkbe: a sértő mondatok megalázzák a gyereket, és nem járulnak hozzá a kellemes családi légkörhöz. Miért mérgeznénk ilyenekkel a levegőt?

A tilos mondatok

  • Amíg az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit én mondok!
  • Mégis mit képzelsz magadról?!
  • Csak ne nagyon örülj, lesz még böjtje ennek!
  • Ilyen buta vagy, vagy csak mutatod?
  • A sírba viszel!
  • Én a te korodban…
  • Most viccelsz?
K. Cséfalvay Eszter
Cookies