Az elsőknek mindig különleges szerep jut: az első tanító néni, az első iskolában töltött nap, az első szerelem mind-mind nagy hatással bírnak sorsunk alakulására.
Nincs ez másként az első munkahellyel sem. Olvasóink közül válogattunk, akik az iskolapadból kikerülve máris belekóstoltak a munka világába.
AKIK MÁR TALÁLTAK MUNKÁT
Lábodi Anita (29), pedagógus Nagyabonyból
– Kezdő pedagógusként kisiskolánk összevont első és harmadik osztályát kaptam meg. Az elején talán jobban izgultam, mint a gyerkőceim! Elsősöket tanítani szerintem óriási felelősség, hiszen a tőlem kapott útravaló alapozza meg iskolás éveiket. Mindent az alapoktól kezdünk – én vezetem be őket a betűk és a számok rejtélyes világába. Csodálatos érzés, ahogy az első, bizonytalanul húzott vonalakból az év végérebetűk kerekednek. És szinte könnyfakasztó öröm, ahogy a hangok szótagokká, majd hirtelen szavakká, történetekké állnak össze. A harmadikosok már angol nyelvet is elkezdjük – velük is izgalmas lesz. A megtett út engem is motivál, energiával tölt fel minden kis lépés. Egészségügyi szakközépből indultam – de úgy érzem, a tanításban találtam meg önmagam. Ez az, amivel foglalkozni szeretnék, soha nem fogom megunni, mert szeretem a gyerekeket. A rosszakat és a jókat is, az okosakat is és a kevésbé igyekvőket, a lemaradókat is. A világ szerintem attól szép, hogy nem vagyunk egyformák. Az idei tanév számomra az újrakezdésről szól: a kisfiammal otthon töltött három év után térek vissza a katedrára. Fiam nagyon anyás, a szomszéd oviba indulunk ezentúl minden reggel: ő sírva, én a kicsi kezét szorongatva s reménykedve, hogy lassan beleszokunk! Újra ugyanazt az izgalmat érzem, mint az első napokban, mégis minden más. Mindennek nagyobb a tétje, először is meg kell tanulnom összeegyeztetni a két szerepet, az édesanyát – és a tanító nénit. S aztán különválasztani.
Lábodi Anita
Pinke Katalin (22) Galántáról, az IBM-nél dolgozik
– A pozsonyi Comenius Egyetemen végeztem finn–magyar szakos tolmács-fordítóként az idén. Sajnos mesterképzés nem indul a szakomban, így kénytelen voltam munkát keresni. Szerettem volna egy olyan munkahelyet találni, ahol az eddig megtanultakat kamatoztathatom. Az önéletrajzomat feltöltöttem a profesia.sk oldalra – és onnantól a munkáltatók kerestek meg az ajánlataikkal. Az IBM-mel is ez volt a helyzet. Első körben szlovák és angol nyelvű telefoninterjút abszolváltam, majd sikeresen vettem egy személyes találka akadályait. Úgy érzem, hogy egy multinacionális cégnél nincs jobb startállomás egy kezdő számára – kiváló a tapasztalatszerzésre, és ugródeszkaként szolgálhat. Fokozatosan terhelnek le bennünket, és senkit sem hagynak magára teljesíthetetlen feladatokkal. Csoportban zajlik a munka – így egymást kölcsönösen segítve haladunk előre. Én az északi országokkal tartom a kapcsolatot, így a finn nyelvet is használom. E-maileket írok, tartom a kontaktust a külföldi partnerekkel, illetve a beérkező adatokat dolgozom fel. Mindenekelőtt azonban azt remélem, hogy a közeljövőben az egyetemi tanulmányaimat is folytatni tudom.
Pinke Katalin
Vasmera Kata (22) Patasról
A Felvidék Szépe cím viselője az Amade Kastélyszálló recepciósa augusztustól.
– Földrajz és vidékfejlesztés szakon végeztem Pozsonyban. Mikor egyetemet választottam, nagyon megfogott ez a szakpárosítás, úgy gondoltam, sok gyakorlatias dolgot tanulhatok majd. A képzés során ebben csalódnom kellett, így a bakkalaureátusi fokozat megszerzése után úgy döntöttem, munkát keresek. Szerettem volna végre hús-vér emberekkel foglalkozni, valódi problémákat oldani. Az álláskereséssel azonban a szépségversenyek lecsengéséig vártam, hiszen a felkészülések alatt úgysem tudtam volna teljes erőbedobással teljesíteni. Így csak a nyár közepén kezdtem keresgélni. Mikor megláttam a kastélyszálló kínálatát, először nem is mertem jelentkezni. Úgy gondoltam, nem teljesítem a feltételeket. A párom azonban bízott bennem, így az első lépést ő tette meg helyettem: beküldte az élettajzomat. Hálás vagyok neki! Minden képességemmel azon vagyok, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Az egyetemi évek alatt végig dolgoztam, de egy felelős, igazi NAGYBETŰS állás az teljesen más. Egy új, más területen kezdek, egyelőre még a „szállodaipart” kóstolgatom – igényes kihívásoknak kell megfelelni, s rengeteget új dolgot tanulni nap mint nap. A problémamegoldó képességemet naponta próbára teszem. Egyszóval jól érzem itt magam.
Vasmera Kata
Pikáli Henrietta (26) banki alkalmazott, Perbete
A fiatal perbetei lány két hónapja banki alkalmazottként dolgozik a ČSOB komáromi fiókjánál. Előtte viszont közel egy évig pályakezdőként munkát keresett.
– Egy éve fejeztem be a nyitrai főiskolát. Magyar–biológia szakos tanárként szerettem volna elhelyezkedni. A környék összes iskolájába beadtam a jelentkezésemet – mindhiába. Volt, ahonnan visszajelzést sem kaptam, csak pár iskolából írtak, hogy nincs üresedés. Asszisztensnek is jelentkeztem, sőt, már azon gondolkodtam, hogy elmegyek gyári munkára. Ha nincs munka, bevétel sincs – és a szüleimtől nem várhatom el, hogy eltartsanak! A családom, a párom és a barátok viszont biztattak, hogy sikerülni fog. Végül összesen öt banknál voltam felvételin. Ami érdekes, hogy aznap, mikor megkaptam az állást, délután egy másik bankból is visszahívtak. De már az első ajánlatra igent mondtam, nem akartam tovább várni. Egy évig semmi, majd egy nap alatt két igen!
A munkahelyén jól érzi magát. Igazi csapatmunka folyik, mindenben segítik a kollégák, nincs vetélkedés. Szeptemberben elején letelt a próbaideje, azóta ügyfelekkel foglalkozik. A pedagógiát viszont nem akarja feladni.
– A nagy tervem, hogy Budapesten taníthassak alapiskolában vagy középiskolában. Szeretem a gyerekeket és a szakmát!
Pikáli Henrietta
AKI MÉG CSAK KERESI A MUNKÁT
Debnár Marika szociális munkás, 23, Lenke
Marika egyike volt a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem szociális munka szakon végzett alapképzésen, bakkalaureátusi fokozattal.
– Nem ültem a nyáron tétlenül. Azóta is munkát keresek. A szülőföldemhez ragaszkodom – márpedig nálunk nagy a munkanélküliség, végzősöknek nincs munka: tehát nem könnyű. Szociális munkásnak lenni – szerintem hivatás. Szeretek másokon segíteni, mert adni jobb, mint kapni. Ezt már a szakmai gyakorlat során megtanultam. Mindennél többet ér az idős vagy beteg ember arcára varázsolt mosoly! Pont ezért szinte csak a szociális szférában, a segító szakmákban keresgélek. Mindidáig öt helyre jelentkeztem, és négy helyről kaptam visszajelzést, hogy sajnos, nem tudnak alkalmazni. Már annak is örülök, ha legalább visszaírnak. Az egyik legszegényebb régióból származom, nem messze Tornaljától. Itt alig van munka, leszakadt térség vagyunk. Én csupán az alapképzést végeztem el, mert úgy gondolom, egyelőre ennyi is elég. Általában az internetet böngészem, de nyitott szemmel és füllel járok, hiszen sose lehet tudni! Mit jelent számomra az álommunka? Emberekkel törődni, gondoskodni róluk, s nem irodában porosodni. Illetve még valamit: itthon maradni! Tudom, hogy csábító a nyugat, meg amit a munkaközvetítő irodák ígérnek, de én úgy érzem, nekem itthon a helyem, rám itthon van szükség! Mindenki nem mehet el.
Debnár Marika
