A konyhában apró székek állnak egy aprócska asztal mellett, a fürdőszobában pici mosdótál hozzá illő tükörrel. Nem a Hófehérke és a hét törpe című mesébe csöppentünk: ez a négyéves Luna és az egyéves Kornél birodalma. Édesanyjuk, Vidu, azaz Szalma Nikoletta (32, Bátorkeszi) nem ismeretlen olvasóink számára. Korábban megosztotta velünk, miként neveli a Montessori-elvek szerint kislányát, azóta azonban kétgyermekes anyaként áll helyt a mindennapokban. Miként változott meg a családi dinamika, mióta a kis Kornél megszületett? Egyáltalán kivitelezhető-e az alternatív nevelés két pici gyermek esetében? – Ilyesmiket kérdeztünk tőle.
Szalma Nikoletta eredeti foglalkozását tekintve esztétika–rajz szakos tanár. Különösen kreatív lélek, aki az anyaság mellett különféle textiltárgyakat és kiegészítőket varr megrendelésre. Továbbá online tanfolyamokat is készített Montessori témakörben. „Segíts, hogy egyedül csinálhassam” és „A gyermekben rejlő kreatív potenciál kiaknázása” című tananyagai megvásárolhatók az interneten.
– A kistesó érkezésével szinte minden felborult, ami addig tökéletesen működött – vág a téma közepébe nevetve. – Máig tanulom, hogyan fordítsam egyszerre két irányba a figyelmemet. Illetve szeptembertől Luna óvodába jár, s a közösségből új, korábban rá nem jellemző szokásokat kezdett hazahozni. Sok-sok változással, új kihívással nézünk tehát szembe.
– Milyen szokásokra gondoljunk?
– Például sikít. Sőt, azt is elmondja, hogy az óvodában melyik kisgyermektől látta ezt. Mivel Luna alapvetően nyugodt természetű kislány, ezzel a viselkedéssel nem találkoztunk azelőtt. Persze teljesen természetes, hogy feszegeti a határait, s hogy teszteli, mennyit nézünk el neki. Csakhogy gyakran éppen akkor próbálja felhívni magára a figyelmet, amikor Kornél alszik. Mióta közösségbe került, az érdeklődése is sokat változott. Azelőtt szívesebben foglalatoskodott azokkal a játékokkal, amiket én készítettem neki, most viszont legszívesebben legófigurákkal bábozik. Eljátssza, mi történt vele az oviban, így dolgozza fel a kis élete eseményeit. A Montessori-játékokat főleg hétvégén veszi elő, amikor az otthon nyugalmát jobban átérzi.
A Montessori-nevelés elvei Maria Montessori pedagógiai módszerén alapulnak: a gyerekeket a saját tapasztalataik révén tanítják önállóságra, szem előtt tartva a kicsik érdeklődését és életkorát.
– Lunával szinte a születése óta a Montessori-elvek alapján foglalkozol. Mit szólt a közösséghez, a többi gyerekhez?
– A lányunk egy kicsit szégyenlős, közösségben nem oldódik fel könnyen. Eleinte keveset játszott a társaival, halkan beszélt az óvó nénikkel, és a délutáni alvást sem szerette. Néhány hónap után viszont elkezdett megnyílni, mostanra szépen beilleszkedett a többiek közé. Visszatekintve én is ilyen gyermek voltam. Szívesebben piszmogtam egyedül: gyöngyöt fűztem, rajzoltam – s csak később kezdtem nyitni az osztálytársaim felé.
– Mennyiben változtatta meg Luna életét a kistestvér?
– A lányunk nagyon örült Kornél érkezésének, várta a kistesót. Szépen eljátszanak együtt: a nagyobb méretű építőkockákkal szívesen bíbelődnek. A problémák akkor kezdődnek, ha Luna kicsit durcásabb. Olyankor van, hogy eltolja magától a kicsit, s azt kiabálja, hogy nem akar vele játszani. Az ovi mellett természetesen továbbra is igényli, hogy külön is foglalkozzunk vele. Sőt, talán jobban, mint azelőtt! Feltételezem, ez azért alakult ki, mert napközben nem vagyunk együtt, s fontos számára, hogy bepótoljuk a külön töltött időt. Ilyenkor kifestőzünk, társasozunk, újabban pedig – mivel nagy kedvence a Diótörő – táncol, balettozik. Leülteti a családot, és előadást tart nekünk. (Mosolyog.)
– Most, hogy annyi változás történt a kislányod életében, mennyire látod hasznosnak, hogy a Montessori-módszer szerint foglalkoztál vele?
– Amikor megszületett a fiam, hihetetlenül hálás voltam a módszernek. Mivel a férjem éjjel is dolgozik, sokat voltam egyedül a gyerekekkel. Luna viszont gyakorlatilag mindent megoldott maga. Ha szomjas volt, vizet engedett magának. Ha megéhezett, kiszolgálta magát a tízórais kosárból. Bilizni szintén egyedül ment, utána pedig szépen kezet mosott. Persze ehhez nekem is el kellett engednem az érzést, hogy mindig mellette tudok lenni. Mivel nem tudtam folyamatosan ellenőrizni, fontos volt a kölcsönös bizalom. Az esti rutint egyébként szintén ügyesen elvégzi: megvacsorázik, fogat mos, behozza a pizsamáját, amit segítek neki felvenni. Persze ha a férjem itthon van, akkor jobban igényli a segítségünket, figyelmünket.
– Van valamiféle bevált praktikád a kicsi altatására, amikor egyedül vagy a gyerekekkel?
– Erre az esetre két opciót vezettünk be. Vagy felhívjuk videócseten az édesapámat, s addig Luna elbeszélget a nagypapával, vagy kap egy kis mesenéző időt. (A magyar népmesék nagy kedvencei.) Máskülönben térül-fordul, bejön hozzánk, s ha megzavarja az altatást, kezdhetem elölről. Húsz perc mese egyébként tökéletesen elég neki, nem igényli, hogy tovább nézze a képernyőt. S én is azt tartom, hogy húsz perc még egészséges keret: jobbnak gondolom, ha kontrolláltan, a napi rutin részeként, rövid ideig nézhet mesét, mintha kategorikusan eltiltanánk tőle. A napi rutin betartásával korábban is sokat foglalkoztunk, mert ez a Montessori-módszer egyik alappillére. Két gyermek mellett pedig még inkább felértékelődött az időmenedzsment! Hiszen reggel, oviba menet nem történhet meg, hogy elhúzzuk az időt. Erre szuper technika a stopperóra módszer. Feltekerjük az órát öt-tíz percre, s Luna az óra kattogásán keresztül érzékeli az idő múlását. Tudja, mikorra kell elkészülni, s ha késésben van, önszántából elkezd iparkodni. Így nem kell állandóan noszogatni vagy pörölni vele. Az akadályokat is jobban veszi, és anya sem lesz ideges.
„Volt néhány dolog, amit két gyerek mellett el kellett engednem. Eleinte például ragaszkodtam az esti fürdetéshez – visszatekintve nem is értem, miért. Most már korábbra időzítjük a fürdetést, amikor még apa is itthon van, s utána indul az éjjeli műszakra.”
– A kisfiaddal is a Montessori-elvek szerint foglalkozol?
– Lunánál igazság szerint csak négy hónapos korában kezdtem alkalmazni a módszert. Így nála a körforgók még kimaradtak, Kornélnál viszont kipróbáltuk őket. Nagyon lekötötték a figyelmét! A körforgókat a Montessoriban a baba játszószőnyege fölé szokás elhelyezni. A hagyományos elv szerint nevelő szülők általában az ágy fölé lógatják őket, és sok esetben zenélnek is, hogy elaltassák a babákat. A Montessoriban viszont a baba éber állapotában – vagyis a játszóidőben – használjuk őket, és célirányosan stimuláljuk velük a kicsik látását.
– Mit érdemes tudniuk a friss anyukáknak a körforgókról?
– A Montessori-körforgók speciálisak: sokféle létezik belőlük attól függően, hogy mit szeretnénk fejleszteni. Én magam könyvekből olvastam ki, melyik fejlődési szakaszban melyik az ajánlott. Például háromhetes kortól javasolják a Munari-körforgót: ez fekete-fehér papírból készül, s a fapálcákon átlátszó gömb forog. (Nevét tervezőjéről, Bruno Munari olasz képzőművészről kapta). A kicsi a kontrasztokat figyelheti meg a körforgón. Létezik továbbá az oktaéder, melyhez a formákat szintén papírból, piros-sárga-kék alapszínekből hajtogatják. Ezek különböző méretűek lehetnek, illetve különböző távolságokra akasztják őket. Az oktaéder geometriai tapasztalást nyújt a babáknak azáltal, hogy követhetik szemükkel a lassan forgó nyolcadokat. Kedvelt eszköz még a Gobbi-körforgó, amelyen színárnyalatos golyók vannak egymás mellé akasztva. Táncoló figurákat is rögzítenek rá, amiket én is elkészítettem otthon. (Ezeket a @szalmami nevű Instagram-oldalamra is feltöltöttem, hátha inspirációt adhatok más szülőknek.) Később fakarikát vagy csengettyűt is akaszthatunk a baba játszószőnyege fölé
„A játékokat nyitott polcon tároljuk. A felső részleg Lunáé, az alsót pedig Kornél számára alakítottuk ki. A kicsi érkezésével a lányunknak meg kellett tanulnia, hogy nem szórhatja szét a padlón az apró játékait: csak az asztalon játszhat velük, nehogy veszélyes tárgy akadjon a kislegény kezébe. Luna egyébként a gyerekszobát magáénak tekinti, hiszen ő ott is alszik.”
– A való életből vett tárgyak sokkal inkább felkeltik a gyerekek figyelmét, mint a bolti játékok. A megpakolt kosarat szívesebben veszik le a polcról, mint a színesebbnél színesebb műanyag játékokat. Különben bármilyen kosarat összeállíthatunk, ami hatással van a tapintásra vagy a látásra. Játszhatjuk azt is, hogy csak azonos színű holmikkal pakoljuk tele, de kerülhetnek bele különböző felületű tárgyak is, az érdestől a simáig.
– Luna figyelmét most mi köti le leginkább?
– Luna lassacskán érdeklődni kezd a betűk világa iránt. A Montessori-elvek szerint azonban nem úgy ismerkedünk a betűkkel, hogy megnevezzük őket, ehelyett a betűkre formákként tekintünk. Képeken nézzük, hogy az A betűnél van az alma, s ki is mondjuk: „Látod, alma.” Továbbá vannak betűs gyöngyök, Luna ezeket is szívesen fűzi, később pedig homokba rajzoljuk majd a betűket. Egy tálcára homokot vagy lisztet szórunk, mellette érdes felületű kártya mutatja magát a betűt. Ha a kicsi végigköveti rajta az ujját, érzi, hogyan kanyarodik például a C betű, és megismételheti ugyanazt rajzolva a lisztbe vagy a homokba. Már kipróbáltuk, de még nem kötötte le Luna figyelmét, így majd alkalomadtán elővesszük újra. Fontos, hogy figyeljük, a gyerekeknek mire van igényük. Két gyerek mellett persze már én sem vagyok naprakész, de igyekszem résen lenni.
– Ha a gyermek nyitott, kisgyermekes anyukák is elkezdhetnek kreatívkodni?
– Persze! Nemrég éppen erről tartottam előadást a Ringatót is szervező Cseperedő társaság meghívására. Elmondtam, mi minden kell ahhoz, hogy mi magunk is kézműves- foglalkozásokat tarthassunk otthon. Nem egyszerű az indulás, de az érdeklődők tőlem is kaphatnak némi támpontot a közösségi oldalaimon. Illetve fontos, hogy nem kell ahhoz saját műhelyünknek lennie otthon, hogy elkezdhessünk kreatívkodni. Már a hobbiboltokban is vásárolhatunk előre összeállított szetteket: elég őket leemelni a polcról, s már bele is merülhetünk a festegetésbe, gyöngyfűzésbe, alkotásba.
„Már előkerestem azokat az eszközöket, amelyeket Lunánál használtunk az első években. Ilyen a kosár, amibe tematikusan pakoljuk a használati tárgyakat. Például ha a konyha a téma, fakanál, mézszedő pálcika, átlátszó üvegben bab, lencse kerülnek bele. Így a gyerekek az első tapasztalataikat a világról teljesen hétköznapi tárgyak által szerzik meg.”
– Milyen visszajelzéseket kapsz a közösségi oldalaidon?
– Amikor feltöltöm a szociális platformjaira, hogy a lányom éppen alkot, azt nem azért teszem, hogy dicsérjenek. Persze jólesik, ha azt írják, mennyire ügyes Luna, viszont én elsősorban az ötletet szeretném bemutatni. Hogy ilyet is lehet csinálni – ráadásul ennyire kicsi gyerekkel! Pedagógusként fontos számomra, hogy edukáljak, neveljek. Anyaként pedig azt tartom, hogy nem lehetünk elkényelmesedve: nem hagyhatjuk, hogy a gyerekünk folyamatosan a képernyőt nézze. Rengeteg lehetőség vesz körül minket, csak fontos a türelem. Végtére is nem várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy türelmesek legyenek, ha ez bennünk sincs meg.
– Milyen terveid vannak a jövőt illetően a gyereknevelés terén?
– Mivel a gyerekeink állami oviba és iskolába járnak majd, fontosnak tartom, hogy a Montessori-szemléletetpárhuzamosan sajátítsák el. Mivel a kislányomnál látom az érdeklődést a táncolás iránt, meg szeretném mutatni neki, hogyan zajlik egy igazi táncóra. Ha kedvet kap hozzá, szeptemberben csatlakozhat a csapathoz, de semmiképp sem szeretném erőltetni és ilyen korán korlátozni a szabadságát. Nagyon előre nem tervezek, most az életem a két gyerek köré összpontosul, igyekszem kihasználni ezeket az éveket.
– Amikor a lányoddal a Montessori-módszer szerint kezdtél otthon foglalkozni, így képzelted el?
– Az elején nagyon komolyan vettem a módszert, mindent a papírforma szerint csináltam. Sokszor aztán dilemma elé állított, hogy mi fér bele és mi nem. Például a rácsos játszókeret a konyha sarkában a módszer szerint nem létezik, mivel a gyereknek szabadon kell mozogni, hogy mindent elérhessen. Montessori szerint a környezetet kell a gyermek igényeihez alakítani, ez az egyik alappillér. Igen ám, de ha jön a postás, és nekem ki kell szaladnom a levélért, hogyan oldjam meg, hogy ne legyen őrizetlenül a gyerek? Arra a pár percre beteszem a kisfiamat a játszókeretbe. Tudatosítanom kellett, hogy bár ez egy nagyon jó pedagógiai szemlélet, de óvodára tervezett a rendszere. Persze otthoni közegben is működik – de kevésbé szigorúan. Meg kell hát találni az arany középutat, hogy mindenkinek jó legyen. Így az életünk is működni fog, és a gyerekeink is szépen fejlődhetnek.
