El tudják képzelni az életüket tükör nélkül? Ugye, nem?! Végigkísér minket egész életünkön. Általában elégedetlenkedve méregetjük benne testünket – másra, jobbra, szebbre vágyva. Ahelyett, hogy szeretettel elfogadnánk a maga természetességében, hiszen nem vagyunk tökéletesek, de attól még lehetünk vonzóak... Vajon miért felejtettük el az ősi bölcs tudást, ami évszázadokon át segítette a női lét elfogadását?
Miért vívódunk egyre többen a tükör előtt, elégedetlenkedve? Miért változik a testünk? Kérdések, amelyekre Hoppál Bori (testtudatoktató, dúla) A női test csodái c. előadásain ugyanolyan sokan keresik a választ. Akárcsak a Kebelbarátnők − Mellbeszélgetések nőkkel nőknek c. könyvének lapjain. Vajon hogyan lesz valakiből testtudatoktató?
Hoppál Bori (© Fotó: Kerepeczki Anna/WMN)
– Lány koromban gyakran görcsölt a hasam a menstruáció alatt. Egyszer aztán, már az egyetemista éveim alatt az egyik barátnőm kölcsönadta Piros Virág: Gondoljuk újra a menstruációt! című könyvét. Ekkor szembesültem először azzal, hogy a menstruációhoz másképp is hozzá lehet állni. S más megoldás is van a fájdalmak megszüntetésére a fájdalomcsillapítón kívül. Így, utólag, azt hiszem, ez a könyv indította el bennem a kíváncsiságot és a tudásvágyat nőiségünk titkaival kapcsolatban. Miután lediplomáztam a bölcsészkar angol szakán, négy nyáron át Body-Mind Centering-et (testtudat-központosítás) tanultam Amerikában. Közben itthon megszereztem anatómiából, fiziológiából, mozgásterápiából a szükséges háttértudást. A kint eltöltött idő meghatározó volt az életemben. Ott tapasztaltam meg először, milyen gyógyító közeg tud lenni egy női kör, és mennyit jelent, ha az ember úgy beszélhet a testi történéseiről, hogy értő és érző nők hallgatják, elfogadással. Amikor a négy nyáron át tartó képzés befejezése után megkaptam a testtudat-oktatói képesítést, már tudtam: mindenképpen szeretném átadni a tudásomat. Ennek gyógyító hatása van. Ugyanis ha belemerülünk a testiségbe, a lelkiség is felszínre bukkan. S női körben mindez még hatványozottabban működik!
– Érdekes, hogy a férfiak sokkal ritkábban küszködnek önértékelési problémákkal, míg nekünk, nőknek szubjektív az énképünk. Ráadásul hajlamosak vagyunk a férfiak szemével látni magunkat. Néha elég egy fura megjegyzés, és máris egy életre sérül az önbizalmunk. Miért van ez így?
– Sok minden gyökerezik a neveltetésünkben, abban a ránk örökített hagyományban, hogy csak egy férfi szemében tudjuk megpillantani magunkat. Éppen azért tartom nagyon-nagyon fontosnak beszélni a nőknek a női testről, hogy felismerjék: nemcsak nő-férfi viszonylatban létezik a női test, hanem saját jogon is, a maga gyönyörűségesen szép történéseivel, ritmusaival, képességeivel, azzal, hogy letéteményesei vagyunk a teremtés csodájának – a fogantatásnak. Egy hihetetlenül intenzív testi-lelki történésben hozzuk a világra, és a saját testünkből tápláljukgyermekünket! Ezek olyan értékek, melyekre büszkék lehetünk, még akkor is, ha csak egy férfi által nyerhetnek kiteljesedést. A mai világban semmi sem szól arról, hogy egy nő úgy jó, ahogy van. Iparágak épülnek arra, hogy aláássák a nők normális önértékelését, majd szállítják nekünk a varázsmelltartókat, csodakencéket, fiatalító szérumokat, szőrtelenítő krémeket, szépészeti beavatkozásokat, és még sorolhatnám.
A fogyasztói társadalomnak ugyanis érdeke, hogy állandóan megkérdőjelezzük vonzóságunkat a maga természetességében. És addig ez nem is fog változni, míg mi, nők behódolunk. Pedig van kiút!
– A régi falusi kultúrában egy gyerek szinte családja összes nőtagját látta ruha nélkül. Ma, mikor atomizálódtak a családok, sokan úgy nőnek fel, hogy nem találkoznak egy érett női testtel, csak a média által közvetített „tökéletes” nőideállal. Találkoztál már olyan nővel, aki tökéletesen meg volt elégedve a testével?
– A média csak a tökéletes testeket mutatja, sőt, képszerkesztővel még azokat is feljavítják. Ez ugyanolyan szemfényvesztés, mint a romantikus hollywoodi szerelmi történetek. Sajnos, a fiatal generációnak fogalma se lesz arról, hogy olyan nők, amilyeneket ők a magazinokban, a férfilapokban vagy az óriásplakátokon látnak, a maguk természetességében nem léteznek. A tökéletes nők a durva fogyókúráknak, a különféle szépészeti beavatkozásoknak köszönhetik a külsejüket. És hogy ezek a nők elégedettek-e önmagukkal? Biztosra veszem, hogy nem. Akinek kis melle van, az nagyra vágyik, akinek nagy, az kisebbre, aki sovány, az hízni szeretne, akin van pár pluszkiló, az fogyni akar – mindenkinek megvan a saját mumusa. S hogy a valóságot megerőszakolják, a nők sok mindenre képesek…
– Akár kés alá is fekszenek. Nemrég láttam egy dokumentumfilmet, amelyben a szilikonos mellplasztikán átesett nők mesélték el, hogy a fellépő szövődmények aláásták az egészségüket, több esetben visszafordíthatatlanul eltorzult a mellük. És mégis nők százezrei dugják a fejüket a homokba, utasítják el maguktól a gondolatot, hogy ez velük is megtörténhet. Miért?
– Döbbenetes, hogy a mi kultúránk mekkora hangsúlyt fektet a kinézetre. Nagyfokú megfelelési kényszer uralkodik a fiatalokon: órákat töltenek azzal, hogy tökéletes legyen a hajuk, sminkjük, szőrszál pedig egy szem se. Félek, elfelejtődik, hogy azért a belső értékek is fontosak – a randevún egész emberi mivoltunk hat. Amikor először hallottam, hogy Amerikában egyre több lány a tizennyolcadik születésnapjára szilikonbeültetést kap ajándékba, megdöbbentem. Csak ami szép, az sajnos nem feltétlenül egészséges. Sőt! Csak erről nem tájékoztatják kellőképpen azokat, akik a plasztikai műtéten gondolkodnak. Ha viszont lenne egy részletes lista az esetleges szövődményekről, akkor annak a százas listának a láttán sokan megfontolnák a döntést. Vajon mit tennének a férfiak, ha lépten-nyomon legnemesebb testrészük „tökéletesített” változatával találkoznának? Ők is azt gondolnák: „á, csak egy semmi kis műtét” az a pár centis vágás a péniszükön, az idegen test beültetése... Vajon ők kés alá feküdnének csak azért, hogy megfeleljenek nekünk, nőknek – és egy hamis ideálnak?
– Kétlem. De talán ők sem várják el tőlünk. Sőt, sokszor észre sem veszik azokat az apró kis szépséghibákat, melyek miatt mi, nők hajlamosak vagyunk halálra emészteni magunkat.
– Pontosan. Sokkal elnézőbbek, sokkal megbocsátóbbak. Ezekből sokszor csak mi, nők csinálunk ügyet. A harmincas, érettebb férfiak nem akadnak ki jelentéktelen kis dolgokon, mert tudják: egy nőnek az értékei nem csak a külsejében rejlenek. Az együttélés során annyi más fontos dolog is számít. Az első randevúra mindenki felcicomázza magát, de egy tartós kapcsolatban... Hol van már egy nyolc órában dolgozó nőnek ideje arra, hogy másfél órát áldozzon naponta magára?! S mi még szerencsés generáció vagyunk, mert most már a huszonéves fiúk is kezdik a „tökéletes test” őrületet. Szedetik a szemöldöküket, szőrteleníttetik a mellkasukat, megszabadulnak fanszőrzetüktől.
– Nono, azért nem árt, ha nemcsak a lakásból kilépve igyekszünk ápoltak lenni, hanem párunk kedvéért is. Ezért sok év után is felvesszük a csábító alsóneműt, a szexi melltartót.
– A melltartóval nem árt vigyázni! Nem igazán áll senkinek – a nőkön kívül – az érdekében, hogy a melltartóhordás káros hatásáról lerántsa a leplet. Pedig ez nem új keletű felfedezés, hiszen dr. John M. Douglass már 1978-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a melltartó viselésekor a mellek természetes hőmérséklete megemelkedik, ami összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával. A mellek természetes alaphőmérséklete ugyanis alacsonyabb, mint más testrészünkké – hasonlóan a férfiak heréjéhez. S ha ebben változás következik be, akkor az hatással van a hormonháztartásunkra. Ilyenkor a melatonintermelésünk, ami az alvás-ébrenlét ciklus szabályozója, 60%-al csökken, s ez negatív hatással van az egész immunrendszerünkre.
Több kutatási eredmény is bizonyítja, hogy azoknak a nőknek, akik rendszeres mellfájdalomra panaszkodtak, esetleg cisztás elváltozást találtak a mellükben, gyorsan megszűntek a panaszaik, ha felhagytak a melltartó viselésével. A panaszok nagy részét egyébként az okozza, hogy melltartóba zárt mellekben nem tud szabadon áramolni a nyirokfolyadék, ami a káros anyagok szabad elszállításáért felelős a szöveteinkben.
– A melltartó viselése nélkül nem engednek meg a mellet tartó szalagok?
– Tévhit, hogy a melltartó megakadályozza a mell megereszkedését. Pont az ellenkezője igaz! Ha ugyanis nincs meg a rugalmas ringása a mellnek, nincs egészséges keringése se, ami rugalmasan tartaná a mell szalagjait és szöveteit. Én mindig azt szoktam mondani: olyan keveset hordjunk melltartót, amilyen keveset csak lehet. És ez nem csak a kis mellű nőkre vonatkozik! Dr. Edward L. Ryan végzett egy öt évig tartó kísérletet kifejezetten nagy mellű nőkkel, akiket felkértek, néhány hétig ne hordjanak melltartót. Nagy százalékuknak elmúlt a hátfájása, ugyanis ha az egész test hordozza a mellek súlyát, az sokkal jobban eloszlik, mintha két kicsi pánt nyomja a vállat, és arra van ráterhelve az egész.
– Nem igazán értem, miért hallgatják agyon ezeket az információkat egy olyan korban, amikor a nők körében a mellrák a harmadik leggyakoribb halálok.
– Nemrégiben egy amerikai rákkutató orvos beszélt arról, hogy a 30-as években a népesség 3%-ának, mostanra pedig az amerikai lakosság 50%-ának volt vagy van daganatos megbetegedése. És elhangzott tőle egy megdöbbentő mondat: „Nem az a kérdés, hogy az embert megtámadja-e a betegség, hanem az, mikor.” A melleltávolító műtét a nőkben rengeteg kérdést vet fel: a nők elbizonytalanodnak nőiségükben, félnek az intimitástól, partnerük elvesztésétől, a jövőtől.
– Ma már az olyan korszerű szűrési eljárásoknak köszönhetően, mint a mammográfia, egyre koraibb stádiumban tudják felfedezni az esetleges elváltozásokat...
– Sajnos nem tudom jó szívvel ajánlani a mammográfiai szűrést. Szerintem orcátlan hazugság, hogy diagnosztikai eszközként használnak valamit, ami ártalmas az egészségre! Samuel Epsteinnek 2001-ben publikált tanulmánya szerint a rendszeres mammográfiai szűrés komoly sugárterhelést jelent, s főleg a menopauza előtti években − az erre különösen érzékeny mellekben − 10%-kal növeli a tumorképződést. Másrészt az a zárt tok, amely a rákos sejteket addig izolálva tartotta, a mellet érő erős nyomás hatására szétpréselődhet, és a tartalma belekerülhet a mell szöveteibe... S van még egy ellenérv, amit egyre több szakorvos hangoztat a mammográfia ellen. Ezzel a vizsgálattal olyan miniatűr tumorokat is kimutatnak, melyek általában nem terjednek tovább. Kockáztatni viszont senki sem mer, így évente nők ezreit teszik ki a műtét, kemoterápia, sugárkezelés okozta szenvedésnek. A tévedés elkerülése végett hangsúlyozni szeretném: a szűrés fontos, csak nem mindegy, milyen. Ma már sokkal kíméletesebb módszerek is léteznek, mint például a melltermográfia (a mell lehűtésével mutatják ki a magasabb hőmérsékletű rákos sejteket) vagy a CT lézermammográfia.
– A női létnek vannak olyan időszakai, amelyeket szinte betegségként élünk meg. Miért változott meg ennyire a nők hozzáállása a klimaxhoz?
– A nők főleg azért élik meg a változókort krízisként, mert a mai társadalomban nem sikk korban huszonöt fölé menni. A menopauzával járó tünetek nagy része is abból a félelemből fakad: „Úristen, akkor én már nem leszek igazi nő?! Mindenféle szörnyűséges, kontrollálatlan folyamatok − hőhullám, izzadás, hüvelyszárazság − indulnak el a testemben?!” Ha ezeket természetes folyamatként tudnánk elfogadni, talán nem lennének annyira ijesztőek... Hiszen a lélek és a test szoros egységben van egymással! És az élet minden korban tartogat szépet és jót.
