Halfarkasnak mondják, ki lehet találni, miért. Talán mert ő eszi meg a legtöbb halat a mi szép Csallóközünkben.
A nagy kárókatona közellenséggé vált, hiszen az ember halát eszi. Azt hangoztatják róla, hogy túlszaporodott, és tömegével pusztítja a halakat. Vajon hibáztatható-e egy madárfaj csak azért, mert táplálékot keres magának? Ráadásul nem ő a hunyó, mert először az ember nyúlt bele a természet körforgásába. Egy stabil rendszerben egyetlen állat sem szaporodik túl. (© Fotók: Fodor Péter)
A kárókatona a nagy vízrendezések miatt majdnem kipusztult Európában, mert megszűntek az élőhelyei. A táplálékával is bajba került, hisz a halak ívóhelyei drasztikusan lecsökkentek – a Csallóközben a folyószabályozások miatt. Erre a század elején védeni kezdték; mára pedig a védettségének köszönhetően elszaporodott.
Érdekesség még, hogy létezett a Kormoránok szigete! Dunacsúnnal szemben, Szemetnél volt egy sziget, amely a nagy kárókatonák hadáról volt híres, egy szlovák ornitológus könyvet is írt róla. Tallós-Prohászka István pedig festményen (1935) örökítette meg a Kormoránok szigetét.
Eredetileg a nagy kárókatonák egy bécsi vadasparkból telepedtek át, ahol hatalmas nyárfákon fészkeltek. A fákat az első világháború után kivágták – utána telepedtek át a Csallóközbe, ahol ismét háborítatlanul fészkelhettek a harmincméteres nyárfákon. Igazából csak a bősi vízi erőmű megépítésével tarolták le ezt a csodaszigetet, s a madarak eltűntek.
Pár éve aztán jött a hír, hogy a sziget maradványa ismét felbukkant: az idők során benőtte a nád, ami megfogta az üledéket, s a kidőlt fatörzsekre ismét visszatelepedtek a kárókatonák. Már senki sem számolt velük, s láss csodát, nemrégiben megjelent egy három kilométernyi nádas félhold a körtvélyesi tározóban...
A nagy kárókatona – más néven kormorán – a csallóközi vizek őshonos lakója. Halban gazdag tavak és folyópartok mellett fészkel. Fényesen csillogó sötétzöld tollazatáról és horgos csőréről könnyen felismerhető. A világ szinte összes kontinensén megtalálható.
Neve feltehetőleg a török „kara” (fekete) szóból ered. A népies elnevezés szerint a kormoránok a zsákmányszerzés előtt – mint egyenes karók – egymás mellett várakoznak katonasorban.
Fodor Péter biológus-természetfotós (Nyékvárkony) felhívja a figyelmet arra, hogy a kormoránnak megvan a maga szerepe a ermészetben, kifejezetten ökoszisztéma-mérnök. „A kárókatona fontos az egyes halfajpopulációk egyensúlyának fenntartásában. Mivel generalista, vagyis nem válogatós, mindig az épp legnagyobb számú, tehát legkönnyebben elejthető halakat részesíti előnyben. Így aztán fenntartja az egyensúlyi állapotot a halfajok között.”
A kormorán napi táplálékszükséglete fél kiló hal, ám ha nem tudja kifogni a prédáját, megcsípi, megsebesíti. Csoportosan halászik, s akár félméteres halat is képes legyűrni a torkán.
Áldozatait a víz alatt kapja el, majd amikor a felszínre ér, addig forgatja őket, hogy fejjel előre csússzanak le a torkán (így a halpikkely nem sérti). Vadászat közben bőrig ázik, ezért legtöbbször a szárnyát kitárva, szárítkozás közben láthatjuk a parton. A kormorán védett madár, nálunk nincs természetes ellensége, ezért 2021 óta Szlovákiában is engedélyezett a téli ritkítása.
Akár egyméteresre is megnőhet, 25 évig is elél. Mégpedig kolóniákban, évente 2-4 fiókát hoz a világra. „A kárókatona a szárazföldön fészkel és a vízen táplálkozik, így fontos kapcsot teremt a két élőhely között. Még az ürüléke is fontos a természetes trágyázásban!” – emeli ki Péter.
Az itteni közvélemény szerint a nagy kárókatona kártékony madár. Ám míg nálunk a halászok ellenségének kiáltották ki, Ázsiában a mai napig halásznak vele. Nyakgyűrűt húznak a torkára, így a kifogott halakat nem tudja lenyelni.
TOVÁBBI KÉPEINKET AZ ALÁBBI GALÉRIÁBAN TUDJÁK MEGTEKINTENI
⬇︎⬇︎⬇︎
