Hallgatom a rádiót: bejelentik, hogy Barcelonában a helyiek nem tudnak felszállni a városi buszokra, annyi a turista.
Mallorcán is annyira megdrágult az étel, a föld, az ingatlanok, hogy a helyiek kénytelenek elköltözni szülőföldjükről. Intézkedéseket sürgetnek a tömegturizmus rákfenéje ellen, amely lassan ellehetetleníti az „agyonhájpolt” helyek mindennapi életét. (Akkor talán nem is olyan nagy baj, hogy nem utazom annyit? – a szerk. megj.)
Mindenesetre egyre több régió és város csatlakozik a felhíváshoz, a velenceiek belépőpénzt szednek, Dubrovnikban pedig a hatóságok kijelentették, hogy nem engedik kiszállni a nagy hajók utasait, mert csak a helyet foglalják a városban (szó szerint így fogalmaztak). Ugyanis ételt, italt hoznak magukkal a hajóról, semmit nem fogyasztanak, így a vendéglősöket, a turistaipart tönkreteszik a városban.
Amúgy Dubrovnikot sem amiatt látogatják a turisták, mert egyre többen kerültek képbe a dalmát város igazi helyével a történelemben.
A látogatók elsőképp azért jönnek, mert a Trónok harcát itt forgatták, s azóta az amerikaiak megrohamozzák mint filmhelyszínt. Mára pedig sok helység jutott hasonló sorsra: ezért például az Olaszországba vagy Spanyolországba utazók számos új korlátozással találhatják szembe magukat.
POSITANO STB.
Címlaplányunkkal, Kurucz Klaudiával bejárjuk a festői Amalfi-partot. Klaudia marketinges, menő posztokat készít az Instájára. Az Instagramon a látvány mindent visz, az influenszerek már minden olasz villakertet és kilátót végigjártak, minden arra érdemes fagyizóról szelfit csináltak.
Az internet népe pedig követi őket, hogy bejárja ugyanazokat a helyszíneket. Klaudia is útnak eredt, hogy megnézze, mi az igazság a felhájpolt látnivalókról. Vagyis: mit tudnak az olaszok, amit mi már régen elfelejtettünk.
Nyitóképünkön Caprit láthatjuk a nevezetes Faraglioni-sziklákkal, melyeken kék gyíkok sütkéreznek ott, ahol állandó a hullámverés. A három sziklát a tenger és a korrózió formálta ilyenné, egykor barlangok lehettek. A rajtuk élő kék gyík pedig mimikrizik: kék színét a tengerről másolta, hogy jobban el tudjon bújni. (Több kék gyík nincs is a világon.)
A sziklákról már Homérosz is írt, szerinte egy küklopsz, egy egyszemű szörny dobta le ezeket az alakzatokat a sziget tetejéről a tengerbe... Régen tüzet gyújtottak rajtuk, hogy a hajósok elkerüljék. Az itteni kékről színt is elneveztek, ez a „Capri-kék”. Capri szépségeit hajótúrán tudjuk bejárni, ezt nem szabad kihagyni, ahogy a Capriról elnevezett kapribogyót és a „torta caprese”-t sem.
Positano színes házai felkúsznak a hegyekre, így új meg új kilátókat tesztelhetünk le, ha bírjuk szusszal. Ma a fél világ ide jár megbámulni ezt a csodát. A templom majolikakupolája talán a legtöbbször fotózott látványosság.
A Le Sirenuse szállodából a legszebb a kilátás, a dolce vitát testesíti meg. Az ördög itt is a részletekben lakik, minden stílusos... A kompokról turistahordák özönlenek Caprira, hogy megcsodálják a Kék-barlangban a kék víz sajátos árnyalatát. A magyarázat szerint a kis barlangnyílás szöge miatt a színskálából a piros kimarad, csak a kék törik meg kintről.
Milyen helyspecifikusság okozhat meglepetést? Talán az, hogy mindenhol dohányoznak, még étkezés közben is. Klaudia ugyan nem dohányzik, de hogy átadhassa az életérzést, feltöltött egy teraszos-cigis képet is az Instagramra.
Olvass tovább: Positano stb.
KIPÓRBÁLTUK AZ AMALFI-PARTOT
Az Amalfi-part kifogyhatatlan a látnivalókból. Az ég és a kék legtöbb árnyalatát talán itt fedezhetjük fel. Egyik tengerpart sem képes ennyi ámulatba ejtő dolgot nyújtani: pompás táj, antik kertek és villák, valamint kedves emberek várnak ránk. Már azt hinnénk, hogy nem kerül elénk semmi harapnivaló, s akkor ott vár Nápolyban, egy lepukkant utcában a világ legfantasztikusabb pizza Margheritája igazi bivalymozzarellával, amelyhez a tejet a vízibivalyoktól fejik a már itt élő indiaiak (ők ugyanis finoman bánnak az állatokkal).
Amalfiban terem a legfinomabb citrom, s Amalfiban találták fel a limoncellót! Mennyei érzés egy farmon megszállni, ahol a hátsó kertben termő citromlugasról kerül a citrom a limoncellónkba vagy a fagyinkba... Itáliában mindig jelen van a személyesség érzése: az itteniek szenvedéllyel gesztikulálnak, beszélgetnek veled, van rád idejük. Sehol nincs ennyi szép ruha, márkás bolt, a citromos szuvenírek és kerámiák nézegetése külön időtöltés. Az álmok szigetén, Caprin a bevásárlóutcát belengi az itteni híres parfüm, a Carthusia illata...
Jó ötlet, ha először Nápolyban szállunk meg: ez bevezető délhez, hisz átellenben már Afrika van. Napoli vibrál. A levegő balzsamos, a várost először koszosnak látjuk, nem értjük a túl édes édességeket, ám amikor több napot eltöltünk itt, lassan kezdünk rájönni a varázsra. S a végén beleszeretünk a városba.
A régi híres utazók azt írták, a forró nap lehet az oka, hogy az itteniek olyan lusták. Nem tudjuk, ilyet mi már jóérzésből sem mondhatunk...
Amúgy Nápolyban találták fel a pizzát 1780-ban, a sütöde még most is az eredeti helyén működik. A csupán paradicsommal és mozzarellával készített Margherita-pizza óda az ízekhez. De a nápolyi dolcék is külön fejezetet érdemelnek: a városban ugyanis ezernyi cukrászda működik, a ropogós cannoli mandulakrémes burokban felejthetetlen.
A kávéfőző gépek pedig a jobb helyeken még mindig pumpásak, nem modern „nyomd meg a gombot” típusúak. (Csak így tudja az ember ledöngölni a kávét, a kar a vizet nagyobb erővel préseli rajta keresztül.) Itt bizony nem barna vizet isznak!
Sok nép – spanyol, francia, szaracén – keveredése formálta a nápolyiak karakterét. A múzeumban a pompeji leletek fantasztikusak: a Vezúv sötét árnyként magasodik a messzeségben. Pompeji a Római Birodalom egyik leggazdagabb városa volt, mígnem aVezúv kitörése és hamuja betemette. A Vezúvot mindenki ismeri – a világon sok vulkán van, de ez a leghíresebb. Az, hogy a Vezúv itt van, talán még mindig hat a nápolyiak gondolkodására. A behamuzott lejtőkön már paradicsom nő, de mindenki tudja, hogy a pompejiek pillanatok alatt elpusztultak a gázoktól és a lávától.
De vegyük sorjában a látnivalókat!
A legszebb kétségkívül Ravello: az ember lélegzete eláll az itteni kilátástól. A városkát a Rufolo család virágoztatta fel még a középkorban: a sikersztori egy püspökkel indult, majd benősüléssel egy gazdag családba... A Rufolók székesegyházat építettek itt, egykori otthonuk, a Villa Rufolo pedig ma a legfőbb látványosság. Vendégül látott már királyokat, pápákat, művészeket.
A városkát a múlt században fedezték fel ismét a művészek, szépségéről ódákat zengtek. A Villa Cimbronéban például antik szobrok és remek műalkotások várnak: még a laikust is lenyűgözik időtlenségükkel. Ha nincs másra időnk, csak egyetlen látnivalóra, az Ravello legyen: a világon nincs párja. A francia író, André Gide írta, hogy a városka közelebb van az éghez, mint a tengerhez.
A lépcsőzetes Positano a szelfizők paradicsoma, a mediterrán tökéletesség csúcsa. Gyönyörű. A nagy öreg mediterrán nap aranysugarakkal szövi be a várost. Ezért rohamozták meg az amerikaiak az ötvenes években – meg persze azért, mert regényírójuk, John Steinbeck csupa jó dolgot írt róla. (Miközben pár évtizeddel korábban pont Amerikába szédelegtek ki az itteniek, Positano ugyanis az időben még nincstelen halászfalucska volt.)
A 2000-es években itt forgatták a Napsütötte Toszkánát: a későbbi turistákat már ezek a képkockák vonzották ide. Most pedig jönnek a fiatalok, akik ugyanolyan szelfit akarnak készíteni, mint kedvenc influenszerük. A turista azt reméli, Positanóban jót eszik majd, szépet lát, valamint ellazul. Pont ez az életerő tette az Amalfi-partot bakancslistássá. Itt minden hamisítatlanul olasz, s mindennek tengeríze van, mert a nedvesség rátelepszik a sótartóra. A turista vádlija megerősödik, mert itt azért a „fent” és a „lent” között lépcsőket kell megmászni.
Olvass tovább: Kipróbáltuk az Amalfi-partot
