A lélekkel foglalkozó írásokban egyre több szó esik a belső gyermekről, egyre több technika dolgozik vele. Vajon ki ő?
Nincs olyan, hogy ne akadnánk el az életünkben. Vajon ki tud rajtunk segíteni? A nők egy része a spiritualitás felé fordul (a jósnők iránt is megnőtt a kereslet), másik része a terápiákban bízik.
Ajánljuk elolvasásra Szabó-Bartha Anett Sémakémiáját, illetve Vágyi Petra Sémáink fogságában c. bestsellerét.
A sématerápia egy pozitív szemléletű megközelítés. A sémákat sérüléseknek, csapdáknak tekinti, s azon van, hogy a sebeket (ahogy lehet) begyógyítsa, és a csapdákból kimenekítse az egyént. Nem állítja, hogy a sémák esetleg nem bukkannak elő megint, de az ember a terápia hatására könnyebben megküzd a problémás szituációkkal.
A séma-párterápia még jobb, mint az egyéni terápia, mert az egyén csak a saját megélését mondja el. De nincs meg a másik. Amikor a pár mindkét tagja beszélni kezd, nem kell azon gondolkozni, hogy mikor indulnak be a sémáik, mert azon nyomban kiderül.
Belső gyermek: ki is ő?
A belső gyermek fogalma a hetvenes évektől vált ismertté, s ma egyre több szakember dolgozik vele. Sokat segíthet, ha felvesszük a kapcsolatot a régen elfeledett gyermeki részünkkel. Ez nem azt jelenti, hogy legyünk gyerekesek, csak épp a gyermek énünk őrzi a leghitelesebben azt, akik vagyunk. Az a gyermek még egészséges. S hogy milyen hatások képesek eltéríteni a belső gyermeket?
A legtöbb gondot az okozza, ha például olyan családban nő fel a gyermek, ahol nem szabad kimutatni az érzéseket, mindig erősnek kell lenni, leplezni kell ezt-azt a szégyen miatt, nehogy szó érje a ház elejét, egyszóval nem szabad a külvilágnak kimutatni, hogy mi van. Az is baj, ha otthon mindig mást mondunk, mint amit érzünk, ha nem szabad sírni – vagy például apukánk elhagy bennünket, s nekünk azontúl felnőttszerepben kell teljesítenünk, mert anyukánk azt várja el tőlünk.
Amit jó tudni!
Nem tudunk sémamentes gyermeket nevelni – mindenkinek vannak sémái, de ez nem is baj –, hiszen sok helyzetet csak a sémáink bekapcsolásával tudunk megúszni. A mérték a fontos, hogy próbáljuk kielégíteni saját magunk és gyermekeink alapvető szükségleteit, illetve adjuk meg nekik a biztonságot. Nem könnyű persze, hisz minden gyermek más: az egyiknek a kevés szeretet is elég, a másiknak a hordónyi is kevés. Az a fontos, hogy tudjuk, mely félelmeink nevetségesek, nonszenszek, s melyek valódiak.
