Már gyerekkoromban vágytam utazni, mégis sokszor rosszul sült el.
Feküdtem már lázasan, pokrócba csavarva a Magas-Tátrában, légcsőgyulladással, gyömbérteát szürcsölgetve Svédországban, de Portugáliából is sikerült hazahoznom egy jó kis gyomorrontást. Ennek ellenére eddig nem jutott eszembe soha, hogy összekapcsoljam az eseteket... Miért esem mindig ágynak, mikor elutazom?
Magzatpózban fekszem a hotelszoba ágyán, és a sötétítőn átszűrődő fénycsíkot bámulom. „Elmúlik. Mindjárt elmúlik” – ismételgetem magamban, de a következő pillanatban éles fájdalom hasít a gyomromba. Már nem érdekel, hogy odakint hét ágra süt a nap, s az sem, hogy lemaradok a városnézésről. Csak egyetlen dolog lebeg a szemem előtt: hogy legyen végre vége ennek a rémálomnak.
Miért esem ágynak mindig, ha utazom? Mi tehet tönkre egy tökéletesnek álmodott balatoni kirándulást, amikor nem mellesleg még az idő is csodás? Mondjuk egy jó kis gyomorinfluenza, ami alattomosan, az éjszaka közepén támad. Este még békésen olvasgatsz, és tervezgeted a másnapi múzeumlátogatást, néhány óra múlva pedig a vécékagyló fölött görnyedsz, és hánysz. Üdülésedből túlélőtúra lesz, ráadásul ott lebeg a szemed előtt a benzinkutas mosdók rémképe. Hiszen tudod: vészesen közeleg a hazautazás időpontja.
„Miért kell nekem mindig megbetegednem, mikor elutazunk?” – mormolom kétségbeesetten két görcshullám között. Nem túlzok: az esetek kilencven százalékában tényleg csak akkor esem ágynak, ha utazom (otthon megúszom évi egy náthával). Hogyan lehet elejét venni ennek az utazási nyavalyának?
Hormonjainkban a „hiba”
Angolul pötyögöm be a tünetegyüttest a Google-ba, mire a kereső cikkek és fórumok garmadáját ömleszti rám. Rapid kutatómunkám során rögtön kiderül, hogy a problémám neve szabadidős betegség. A megnevezés a Tilburgi Egyetem klinikai pszichológia professzorától, Adrian Vingerhoetstól származik. Ráadásul az elmúlt években jókora visszhangot kapott a külföldi magazinokban. (Hiába igyekszem tájékozott lenni, időnként úgy érzem, egy kő alatt élek.) Na de mi is ez a rejtélyes legyengülés?
„Munkaszüneti napokon (hétvégéken vagy vakáción) sokan panaszkodnak fejfájásra, izomfájdalomra, hányingerre, krónikus fáradtságra, sőt influenzaszerű tünetekre” – kezdi Vingerhoets. „Az ok nem is annyira az utazásban, mint az életmódunkban keresendő. Ha stresszes, túlhajszolt életet élünk, az adrenalinszintünk akkor is magas marad, mikor kicsit kiszakadunk. Rendes esetben a stresszhormonok szintje pihenéskor lecsökken, hogy a test regenerálódni tudjon. Képzeljünk el egy motort, amely fokozatosan termeli az energiát, a felesleget viszont nem tudja elvezetni. A testben ilyenkor felbomlik a hormonegyensúly, ami legyengíti az immunrendszert, s fogékonnyá teszi a különböző vírusokra, fertőzésekre” – mondja a professzor. Arra is kitér, hogy egy nehéz vizsga után vagy egy fontos projekt befejeztével gyakran ugyanezt tapasztaljuk.
„Oké” – húzom fel a szemöldököm, mihelyt felidézem, mit csináltam az utazás előtt. Az igazat megvallva hajnalokig fent voltam, hogy érkezzem a határidőimmel és a házimunkával (az időmenedzsment még mindig nem az erősségem). Persze, lehet, hogy a gyomorinfluenzám puszta balszerencse, ugyanakkor tény: nem sok lehetőséget adtam a testemnek, hogy megnyugodjon. A szakértők szerint egyébként az is emelheti a stressz-szintünket, ha magára az utazásra a kelleténél jobban rágörcsölünk. Tegye fel a kezét, aki az út háromnegyedét végigizgulja, hogy vajon kihúzta-e otthon a vasalót...
De mit tehetünk?
„Remélem, nem az lesz a zseniális tanács, hogy ne stresszeljünk” – morgolódom a laptopom fölött. Az edzés, a jóga és a meditáció szerepelnek a listán, illetve nem árt, ha az alvásunkat is szabályozzuk. Az alváshiány ugyanis elősegíti a gyulladások kialakulását. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy holnaptól a tudatosság élő szobra leszek. Ugyanakkor végre tudatosítottam: olyan korban élek, amelyben még a pihenést is tanulni kell. Az a néhány nap, amit nyaralással tölthetünk, drága ahhoz, hogy elpocsékoljuk. A minimum, amit megtehetünk magunkért, hogy nem égetjük két végén a gyertyát.
