Szeretem, ha szeretik egymást az emberek. Ha többet praktizálnánk a szeretetet – vegyük például az ölelést, aminek során boldogsághormonok szabadulnak fel, ezáltal csökkentve a stresszt –, annak nem csupán saját magunkra, de az egész világra nézve jó hatása lenne.
De emberek vagyunk, a szélsőségek teremtményei, akik ugyanolyan könnyedén képesek önzetlenül segíteni valakin, ahogy képesek lelkiismeret-furdalás nélkül megölni a másikat. Ez van a világ kezdete óta, és ha körülnézünk, tudjuk, hogy ez lesz a világ végezetéig. Ugyanilyen a szerelem. Volt, van és lesz. Ez az összeállítás most a bizonyos „volt” előtt tiszteleg.
Fortepan / Hanser Mária (1910): A szemedbe nézve látom, nélkülem nem lennél teljes, de engedd meg, hogy őszintén bevalljam, ez rám is igaz. Átkarollak csendesen, mert a támaszom vagy, és remélem, tudod, hogy amíg világ a világ, te is támaszkodhatsz rám.
Csillogó szemek, lopott csókok, elvarázsolt mosolyok, romantikus kirándulások, összebújások, szoros ölelések. Érzelmek, melyeket írók, költők, festők, táncosok, színészek, rendezők évszázadok óta igyekeznek megragadni alkotásaikban. Az érzelem, ami inspirál, szárnyakat ad, hogy a fellegekbe röpítsen, de olyan mélységekbe is taszíthat, amiből többé nem tudunk kikecmeregni.
Gyógyít, megsebez – ez a szerelem. Az összegyűjtött képekről hol hevesen, hol szelíden, hold merészen, hol bátortalanul köszön vissza.
S miközben elmerülünk a 20. századi szerelemben, ízlelgessük, mint egy pohár finom bort, ama költőnk sorait, aki tapasztalta az emberi érzelmek kettősségét.
Radnóti Miklós: Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága,
virulsz ki most eszemben.
S tudom már, mit jelent, ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szivemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.
Fortepan / Barbjerik Ferenc (1943)
Talán egy délutáni séta után pihennek, és éppen titkokat suttognak egymásnak. Ezek a titkok lehetnek olyan gyönyörűek, mint a kilátás, de olyan édes kis semmiségek is, ami rajtuk kívül senki mást nem érint.
Fortepan / Fortepan (1935)
Lehet ez egy első, második, de akár századik csók is, a lényeg az, hogy ebben a pillanatban nem létezik rajtuk és az egymás iránt érzett szerelmen kívül semmi más. Elvesztek egymásban, elvesztek a külvilág elől, ám ez a szenvedélyes jelenet a képbe zárva megmaradt.
Fortepan / Kereki Sándor (1971)
A hosszú élet titka vitatott, de a boldogságé nem akkora ördöngösség, mint amilyennek az emberek azt képzelik. Szeressük egymást, és ha van valaki, akivel együtt tudunk nevetni, akkor nevessünk vele együtt, ha van valaki, akit megölelhetünk, akkor öleljük meg. Jó szorosan. Az időnk véges, használjuk ki.
Fortepan / Fortepan (1965, Balatongyörök)
Száguldás, Škoda Octavia Super, szerelem, száguldás... Kiszabadulni a városból egy hosszú hét után fantasztikus érzés. Mohón falni a kilométereket fantasztikus érzés. Csókot lopni tőled a Balaton partján fantasztikus érzés. És amikor ez a három dolog találkozik, olyankor úgy érzem, mintha a slusszkulcs helyett a mennyország kapujának a kulcsa csörögne a zsebemben.
Fortepan / Chuckyeager tumblr (1965, Tihany)
A frissítő fürdőzés után nem csupán a Nap fénye melegítheti fel az embert. Alattuk a pléd, körülöttük a nyár, előttük az élet, és ott vannak egymásnak ők. Kell ennél több egy fiatal párnak? Gondolom, más nem is jut az eszükbe.
Fortepan / Urbán Tamás (1972)
Bújjunk el egy kicsit a gondjaink elől, és ha még a búvóhelyünkön is ránk találnak, tudd, hogy nem hagylak egyedül. Ketten együtt bármivel megbirkózunk. Ezt is jelenti a szerelem. Egymás mellett lenni a legnehezebb pillanatokban.
Fortepan / Glósz András (1982)
Van, amikor nincs szükség szavakra. Van, amikor elég, ha csendben megfogjuk egymás kezét, és azt se tudjuk, melyik tenyér kihez tartozik. Két külön személy, akiket összehoztak a hasonlóságaink. Együtt vagyunk felnőttek, együtt vagyunk komolytalanok. Együtt.
