Avagy a magas sarkú cipő története! A magas sarkúról sokaknak Carrie Bradshaw ikonikus kék Manolo Blahnikja jut az eszébe, pedig a magas sarkú kezdetben a férfiak kiváltsága volt.
Igen, Carrie előtt is volt élet, és Hamupipőke üvegcipellője sem az első magas sarkú a divattörténelemben. A mai divatos darabok elődei a kilencedik századi Perzsiában születtek meg, méghozzá a kényelem, de leginkább a praktikusság jegyében.
Na, de mitől tűsarok a tűsarok? A tűsarok magas, vékony sarok, ami a stiletto tőrről kapta a nevét. A stiletto sarok magassága általában 5-13 centiméter között van, felfekvő mérete pedig egy centiméternél kisebb (az eredeti olasz cipőknél 5 milliméter csupán). (Kép forrása: instagram.com/rogervivier)
Az első magas sarkú cipőket feltehetően a kilencedik század környékén készítették el a perzsa hadsereg számára, főleg a lovasság részére. Azért bizonyult praktikusnak a harcok közepette, mert így nem csúszott ki a lovasok lába a kengyelből, és stabilan tudták nyilazni az ellenfelet. Európa csupán 1599-ben fedezte fel, amikor a perzsák a nyugati királyoktól kértek segítséget, hogy legyőzzék az Oszmán Birodalmat. Az európai udvarok egy csapásra beleszerettek Keletbe, és mindent másolni kezdtek, ami innen érkezett – beleértve a magas sarkú cipőt is. Egy csapásra elterjedt a viselet a nemesség körében, férfiak és nők között egyaránt.
Kurtizánok feltűnősködtek vele
A 15. századi Velencében kimondottan nők hordták, s bár nehézkes volt benne a járás, de fel tudták hívni magukra a figyelmet. Ugyanezen indokból terjedt el a korabeli francia prostituáltak körében is, sőt, a világ másik végén, Japánban is magasított cipőkben tipegtek a gésák.
Kétség sem fér hozzá, hogy a mai „modern" magas sarkú elődje XIV. Lajos udvarában jelent meg először. A Napkirály (aki elhitte, hogy körülötte forog minden) imádta a magas sarkat, mivel alacsony ember volt – csupán 162 centiméter. Ezért csak magas sarkúban mutatkozott. Hosszú uralkodása alatt a francia udvarban a magas sarkú számított az első számú férfidivatnak. Gyakran tipegett10 centiméteres sarkú cipőkben, melyekre híres francia csatajeleneteket festetett.
Később jött az ötlet, hogy pirosra fesse cipőinek sarkát; sőt, alattvalóinak nemes egyszerűséggel megtiltotta a piros sarkú cipő viselését. Később az alacsonyabb rangúak körében is elterjedt a magas sarok – mire az arisztokrácia még magasabb sarkokat kezdett viselni. Ekkortól különböztetjük meg a férfi és a női magas sarkút, mert a női cipők sarka elkezdett vékonyodni.
A divatnak a francia forradalom vetett véget, a királyt és a királynét lenyakazták; bezzeg ezek után senki sem szeretett volna főnemesnek kinézni. A férfiak divatjából a 18. századra teljesen kikopott a magas sarkú viselete. A századfordulóra pedig olyannyira feledésbe merült, hogy már a nők sem viselték, ugyanis a saras, apróköves utcákon nem volt praktikus.
Dior tűsarkúja
A változásra egészen a 19. század végéig kellett várni, az ipar ekkorra érte el azt a fejlettségi szintet, hogy olcsón kényelmes cipőket tudjanak gyártani. A tervezők és a gyárak ekkoriban már kifejezetten a női divatot preferálták (a nőknek minden őrültséget el lehetett adni). Érdekesség, hogy ez idő tájt még minden sarok hasáb alakú volt, hogy bírja a ránehezedő terhet.
A változás Christian Dior és cipőtervezője, Roger Vivier nevéhez köthető, akik 1955-ben megálmodták a tűsarkút. (Persze, mások az olaszokat nevezik meg feltalálóknak; a stiletto, a tűsarkú megnevezése is olasz eredetre utal.)
(Kép forrása:instagram.com/rogervivier)
Mindenestre Dior New Lookja az egész világon elterjedt, és a háborús évek igénytelensége után divatba hozta a nőies sziluettet: a karcsú derekat, a bő szoknyát magas sarkú cipővel.
Az új fazon egy csapásra elterjedt, hisz olyan hírességek viselték, mint Marilyn Monroe. A legenda szerint a szexszimbólum mindig levágott fél centit az egyik cipősarkából, hogy még hintázóbb legyen a járása.
Az ötvenes és hatvanas években a stilletót még kézzel készítették a menő olasz cipészek: a leghíresebb közülük Salvatore Ferragamo volt. Sokan az ő nevéhez kötik a feltalálását, mások szerint a franciáké az elsőség. Mindegy, a kézműves cipőkészítés legnagyobb mestere kétségkívül Ferragamo volt. Firenzei divatházában ma is megvásárolhatók az egykori legendás darabok kópiái.
Elindul a tömeggyártás!
A tömeggyártást követően a cipősarkak már kizárólag öntött műanyagból készültek, emellett a sorozatgyártás miatt be kellett vezetni a talpmerevítőt. Ez az edzett acélból készült alkatrész teszi biztonságossá a mai lábbeliket is. A tűsarok uralmának végül a hippikorszak vetett véget – szerencsére csak egy egészen rövidke időre, mikor is a magasított talpú cipők kerültek előtérbe, melyeknek vastag sarkuk volt. A 70-es és a 80-as években pedig megjelentek a telitalpú cipők, a hatalmas platformtalpak.
Az ellencsapás nem sokáig váratott magára, a 90-es évek elejére berobbantak Jimmy Choo, Manolo Blahnik és Christian Louboutin cipői. A tűsarkú az idők viharaiban is az örök nő szimbóluma maradt. Louboutin az évek során levédette a vörös cipőtalpat, hogy még jellegzetesebbek legyenek az alkotásai. (Nem volt túl eredeti ötlet, igazából csak a Napkirályt másolta vele.)
A Louboutin cipők ikonikus vörös talpa (Kép forrása: firstclasse.com)
Ma Christian Louboutin a vörös szőnyeget uralja vörös talpú stilettóival – a sztárszínésznők imádják viselni nagyjelenéseik során –, addig a Szex és New York sorozatnak köszönhetően Manolo Blahnik cipellői a hétköznapi nők között terjedtek el.
Baleset a kifutón
Az elmúlt évtizedek talán legismertebb „cipőbalesete” mégsem egy tűsarkúhoz köthető, hanem egy csaknem 23 centiméteres Vivienne Westwood platformcipőhöz, amelyben Naomi Campbell esett hatalmasat a márka 1993-as őszi bemutatóján. A cipő ezzel a popkultúra ikonikus darabjává avanzsált.
A kétezres évek elején alapította meg ma is töretlen népszerűségnek örvendő saját márkáját Brian Artwood és Giuseppe Zanotti is, akik korszakalkotó fazonokkal lepték meg a divatrajongó hölgyeket.
Az elmúlt évek máig legextrémebb magas sarkúja azonban Alexander McQueen nevéhez köthető. McQueen utolsó kollekciójában mutatta be az Armadillo fantázianevű darabot, amely túlmutat a divaton: kvázi viselhető műalkotás. A lábbeliből mindössze 21 pár készült, ezek ma múzeumokban, a márka archívumában és pár divatrajongónál (például Lady Gagánál) rejtőznek, akik elsőként viselhették a cipőt. Az Armadillo lábbelit egy klasszikus magas sarkúból alakították ki, ám azért a maga 30 centiméteres sarkával elég ijesztően néz ki.
Az elmúlt hetven évben a tűsarkú cipők divatja folyamatosan változott, de mindmáig a nőiesség szimbóluma – pont, mint a vörös rúzs. Ugyanakkor tűsarkakon járni nem egyszerű feladat, sőt! A stiletto viselésének előnye, hogy optikailag hosszabbítja és karcsúsítja a lábat. Biztonságosan csak egyenes törzzsel lehet benne mozogni, így viselője magabiztosabbnak tűnik. A tűsarok tehát hatalommal bír, viselője magabiztosnak és vonzónak látszik, miközben árad belőle a szexualitás. A csontvázrendszerben viszont változásokat okoz, ezért a mai sportos nő nem szereti.
Alexander McQueen Armadillo-kollekciója (Kép forrása: i-d.vice.com)
Utóirat
A stiletto nevét a hasonló nevű olasz tőrről kapta, fénykorában, az ötvenes években 5 mm-es volt csupán a sarka, bár lefelé kicsit szélesedett. Kevés mai cipő fér bele ebbe a kategóriába, s a kényelmes nő nem is akar már stilettót viselni. Ám ettől a tűsarkú még a szexuális vonzerő szimbóluma marad.
