A kurta szoknya a világon egyedülvaló viseletnek számít. Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat, Kőhídgyarmat – hat dél-szlovákiai magyar falu, ahol ez a különleges viselet megtalálható, a napjainkig őrzik, és bekerültek a Felvidéki Magyar Értéktárba. A következő lépés pedig: szeretnék megpályázni a hungarikum címet. Szemügyre vettük a bényi kurta szoknyát. Vajon mitől lett ilyen kurta?
Ezt a népviseletet még a múlt század 70-es éveiben is úgy ismerték, mint parasztszoknya vagy rövid szoknya. A 80-as években lett kurta szoknya, ami hat falu viseletének a gyűjtőneve. – Akkoriban a néprajzkutatók, Méry Margittal az élen, összeültek és könyvet írtak a kurta szoknyás viseletről. Akkortól terjedt el ez a név, ugyanis a szoknyát mindig kurtították. A lányok kívánták, hogy picit rövidebb fazonja legyen.
Az, hogy pontosan miért rövidítették az elmúlt században, nem tudni – magyarázza Kocka Katalin. – Az is lehetséges, hogy az anyaggal is spóroltak, mert bizony ez drága viselet. Azért hívták parasztszoknyának. A paraszti nép, amely gazdálkodott, amelynek földjei, állatai voltak, meg tudta vásárolni a hozzá való anyagot.
A ruha szoknya része virágra van szabva. Minden egyes virágon van egy ránc, harmonikaszerű varrással. Az egy virág hosszában egy szélt jelent.
A necces kendőt hátul megtűzik, és farravalóval kötik meg
A 40-es évektől a háborút követően kezdett rövidebb lenni a szoknyarész, már csak egy szélből varrták. Azelőtt még a csizma széléig ért. Egy szoknya négy méter anyagot kíván. Ha két virágot szabtak, akkor dupla anyag kellett hozzá.
A fiúk ezt viselték
– A viseletet a faluban a Csemadokon belül nagyon ápoljuk. Csókás Feri bácsi néprajzos nevét nem hagyhatjuk ki a sorból, hiszen ő hozta össze a hat falut és annak közösségét. Azon vagyunk, hogy a viselet fennmaradjon – mondja Katalin, aki a helyi hagyományőrző csoport lelke és motorja.
Minél több alsószoknyája volt egy lánynak, annál gazdagabb volt. 13 volt átlagban, amit fel tudtak venni. Attól többet nem, mert a pufándli többet nem bírt el. Ez egy hurkaszerű anyag, amely szépen megemeli a szoknya részt.
A legszebb kurtaszoknyás ruha kétségkívül a menyasszonyi ruha. A pruszliknak és a szoknya résznek nem kell egyforma színű anyagból készülnie. Az ing csipkés ujjú nagyünneplős, és a pruszlik fölé megy a necces kendő, amelyet hátul farravalóval kötnek meg.
A menyasszonyi ruha szoknyáját körülkötény öleli át. A mellrészre kerül a begyegő.
A menyasszony koronája a tornyos-rezgős koszorú, és ahogy ment, a fején rezgett a koszorú, innen a név.
A 120 éves tornyos rezgős koszorú
Az eredeti darab mirtuszból, papírból és drótból készült rezgőből áll.
– A menyasszonyi ruha a Magyar Világtalálkozón nagy sikert aratott. Mindenki megcsodálta! Régebben a menyasszonyok ebben járták el a menyecsketáncot, és lehet, majd én is így teszek – mondja Blunár Diana. – Régtől benne vagyok a hagyományőrző csoportban, szeretem ezt a ruhát hordani. Örülök, ha felkérnek, hogy viseljem!
A ruhához természetesen a piros csizma dukál! A fordítható csörgős piros csizma különlegessége, hogy mindegy, hogyan vesszük fel, mindkét lábra megfelelő. Boka fölött ráncozott, a sarkán pedig pénzérmék csörögnek. Ez biztosította a ritmust. Esküvőn kívül még templomba vagy tánchoz viselték a fiatal lányok. Hétköznap viszont fekete csizmát hordtak.
A szoknya része virágra van szabva, és harmonikaszerűen varrták
– Az ifjú menyecske a lagzit követően aranyos kontyos viseletet öltött magára, de ez szigorúan nagyünneplős ruhának számított. Csak pünkösdkor, Nagyboldogasszonykor, esetleg karácsonykor vette fel. Ezt az új asszony addig viselhette, míg nem született gyermeke. A piros csizmával ugyanígy volt. Majd ezt a ruhát örökölte a lánya vagy a menye, majd az unoka... Azért maradtak fönn a 100-150 éves ruhák! Ráadásul a ruhák mellény részét és a szoknyáját nem mosták, hogy tovább legyenek időtállóak.
Az aranyos kontyos ruhához tartozik a pintli: ezzel fejezi ki a státuszát. Ha a menyecske nem falubeli volt, akkor viselhetett aranyos kontyot vagy piros bécsi kendőt is. Amikor levette a necces kendőt, drága selyemkendőt hordott. Miután gyermeke lett, otthon a fején általában hátrakötőt viselt, de ha az utcára ment, akkor előrekötőt is tett magára, ami szép vastag selyemkendő volt. Otthon hétköznaplót hordtak, amit kartonruhának is hívtak – az anyagára utalva. Sokkal egyszerűbb volt, mint az ünneplőruha és melleskötény volt hozzá.
A férfiak öltözete mindenütt a környező falvakban egyforma volt. Annyi különbség volt, hogy a bényi ingek gombja világoskék volt.
A bényi legények ingén kék gomb volt
A lányok ingjének kivágása is különbözött a többi falu viseletétől, illetve az ujj része mízes volt, ami apró rakott ujjat jelent. Külön érdekesség a kisfiúk öltözete, ugyanis a fiúk tízéves korig szoknyát viseltek.
– Amikor még iskolás voltam, velem még jártak fiúk, akik 10 éves korukig szoknyát viseltek. Kék szalaggal volt megkötve, és hátulgombolós volt. Alatta kockás inget hordtak. Ez hétköznapló volt, amihez szürke kalapot hordtak. És amikor már volt harisnyanadrág, azt is viseltek – emlékezik vissza Koczka Gyula, Katalin férje. Ünnepre viszont a fekete rövidnadrág, a hosszú szárú fekete csizma és a fehér ing volt a jellemző.
Pintli, a rakott fejdísz
Télen fekete vállkendőt terítettek magukra. A fiatal lányoknak fehér színű, de volt olyan is, aki feketét hordott, mert az volt. Lajbit vagy lipityőt is viseltek, ami a mai szvetter megfelelője. Az ujj felső része viszont buggyos volt, úgy, mint az ing. A nagy hidegbe derékig érő posztókabátot vettek magukra az asszonyok. A múlt század közepéig nem volt alsónemű.
Pentőt hordtak, ami egy vastag vászonszoknyának felelt meg. Az akkori asszonyok nem fáztak. A nagy hidegben vastag patentharisnyát hordtak, majd később már voltak vastag flanel alsóneműk.
– A ruhák szintén Bényben készültek, úgy, mint a csizma. Badár Lujza néni varrta a faluban a legtöbb kurta szoknyát. Voltak ügyes kezű asszonyok is, akik megvarrták maguknak, vagy ahol több leányzó volt, szintén rá voltak kényszerülve, hogy otthon varrják a viseletet – mondja Katalin. – Ha valaki akár a szomszéd faluba ment menyecskének, oda se vitte át a népviseletét. Iparkodott inkább annak a falunak a ruházatát hordani. Ezért csak hat falu őrzi ezt a népi ruhát.
Az aranyos konty hímzett szalaggal
A 60-as évekig viselték a faluban a kurta szoknyát. Egy évtizeddel később került a színpadra.
– Nem akarták levetni, mert drága viselet volt. Van most is olyan asszony, akinek a gyönyörű szép ruhái megvannak. Kértük, hogy adja a Csemadok részére, de nem tud megválni tőlük. Van úgy, hogy csak kinyitja a szekrényt, és gyönyörködik a viseletekben. Ilyenkor emlékezik az egykori világra! – meséli Katalin, majd azt is elárulja, hogy két idős néni van még a faluban, akik szinte mostanáig hordták a ruhákat. Ők úgy tartják, hogy ebbe születtek, hát ebben is távoznak majd az élők sorából.
Sokféle legenda van a viselettel kapcsolatosan. Az egyik legismertebb a török időszakból származik: Az 1500-as években a török pasának Bényben volt a székhelye.
A faluban járva látta, hogy az asszonyok térdét eltakarja a szoknya. Erre megparancsolta, hogy látni akarja a fehérnép lábát, ezért a szoknya aljából vágjanak le egy arasznyit. A nők szemérmesek voltak, de a varrónők kitalálták, miként teljesítik a pasa kívánságát úgy, hogy a lányok jó híre is megmaradjon. A szoknya aljából levágták ugyan az egy araszt, amit a pasának meg is mutattak, és ő jóváhagyta. De ő csak a szoknya részét látta. A furfangos varrónők viszont egy arasszal megtoldották a csípő részét, így a ruha hossza ugyanolyan lett. Azóta csípőn hordják a ruhát.
A Gazda Polgári Társulás decemberben tartotta zárókonferenciáját Dunaszerdahelyen, ahol a hungarikum és a Felvidék magyar értékei volt a téma. Mindez Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg. A külhoni magyar értéktárban eddig hat felvidéki érték szerepel: a kurta szoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése, a deáki római katolikus templom, a bényi rotunda és a kéttornyú templom, az ételek közül pedig a kőtés, a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs. Mindezek a hungarikum címre pályáznak.
