Kelenye igazi isten háta mögötti palóc falucska. Aki nem tudja, hol keresse, talán meg sem találja. Szigorúan véve nem beszélhetünk „zsákfaluról”, mert Ipolyfödémes felől is megközelíthető egy erdős, kanyargós utacskán.
Tájházaink egyik ékességét, a tardoskeddi tájházat raktuk górcső alá. Nem is tájház ez már, inkább falumúzeum, amelyik gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, és magán viseli a múlt pecsételő bélyegét, de a jelenvalóság hangulatát is.
Vannak községek, melyek fényét és ékét a benne lakó érdekes emberek is adják. Az érdekes emberek ugyanis szenvedéllyel mesélnek érdeklődésük tárgyáról.
Az okosok eddig azt mondták, az állattenyésztést abba kell hagyni, éljünk zölden. A földnek elég lesz a zöldtrágya. Mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. A tehénkék metánt böfögnek fel, és nitrogént eregetnek, ezért Európából menniük kell.
A Duna mentén vagyunk, itt húzódott valamikor a limes, a római birodalom határa. S Izsán bizony egy római kori katonai erőd maradványai találhatók, a Leányvár mellett azonban a toledo Izsa másik nagy nevezetessége.
Tízévente rendezik meg a flamand Dendermondeban a Ros Beiaard elnevezésű látványos középkori játékot. A főszereplők: a csodaló, a négyesikrek, az Indián, a Mars és a Góliát.
Az egész völgyet beborító muzsikaszó, eszmék és szívek találkozása, domboldalra heveredő fialok... A levegő meleg volt, a macifröccs hideg. Ez volt Gombaszög!...
Pár év alatt minden megváltozott. A kombájn már magától arat, csak a búza maradt a régi, aranysárga és olyan finom az illata, mint egy parfümnek. Anton Šmotlák...
Az idei nyárelőnk különösképpen szagos volt: a lég sohasem volt annyira illatos, a látóhatár ilyen színes... Minden este a „Karcsák” között sétálgattunk...