Az iskolai feladatokkal, fegyelemmel a felsőbb osztályosoknak gyakran akad problémájuk. Vajon mi lehet a leggyakoribb ok, hol tud segíteni a szülő?
Mit tehetünk, hogy a kudarc ne rémként kísértsen, hanem feldolgozható legyen? Ezekre a kérdésekre válaszol a komáromi Ujpál Emőke tanácsadó szakpszichológus.
– Milyen pszichológiai tüneteket mutatnak a fel nem fedezett tanulási zavarok (diszek)?
– Fel nem fedezett tanulási zavart jelezhet, ha a gyermek ép értelmi képességek mellett alulteljesít. Erőn felül sok energiát fektet a tanulásba, szülő segítségével is – és mégsem ér el eredményt. Ha a gondot nem kezelik, a gyermeket sorozatos kudarcélmények érhetik, így elmegy a kedve a tanulástól. A kudarcok másodlagosan pszichés tünetekhez vezethetnek. Mivel a gyermek teljesítménye elmarad osztálytársaiétól, egyre zárkózottabbá, szorongóbbá válik. A többiek sokszor kinevetik, a beilleszkedési problémák következtében izolálódhat, peremhelyzetbe kerülhet az osztályban. Nyugtalanság is felléphet, szóval negatív, önrontó kör képződik pszichoszomatikus tünetekkel (hasfájás, fejfájás). A gyermek nem szeret iskolába járni, ami odáig is fajulhat, hogy iskolakerülő lesz.
– Miben tud segíteni ilyenkor a család és az iskola?
– Az iskola leginkább a prevencióban tud segíteni. Tehát abban, hogy észreveszi a bajt, és elirányítja a gyermeket a megfelelő vizsgálatra. Nagyon káros tud lenni, ha a szülő és az iskola figyelmetlenségnek, lustaságnak címkézi viselkedését, megszégyenítik és beskatulyázzák a gyermeket. Ha a negatív, önrontó kör már „beindult”, leginkább sok-sok dicsérettel, biztatással lehet a motivációt növelni. Semmiképpen sem büntetéssel.
Legfontosabb a segítő, támogató háttér biztosítása (speciális fejlesztések, tanulást könnyítő dolgok). A szülő azzal teheti a legtöbbet, ha feltétel nélkül elfogadja és szereti gyermekét, támogatja, biztatja.
– Mit tehet az a szülő, akinek a gyereke egyébként nagyon okos, jól teljesít az iskolában, de társaival nem igazán tud együttműködni?
– Kérdés, hogy ezt egy aktuális konfliktus okozza-e, vagy csak zárkózottabb a gyermek, esetleg a társas kompetenciák gyengesége jellemzi. Vagyis nehezen illeszkedik be bármilyen közösségbe, esetleg már az óvodában is így viselkedett. A társas kapcsolatok mintáit otthonról hozzuk, a szülő-gyermek kapcsolat az alapja minden további kapcsolatunknak. Fontos otthon is törekedni a problémamegoldásra – és persze a beszélgetésekre. Amit a gyermek otthon lát, azt alkalmazza majd a saját életében is. Ha nem találjuk az okokat, érdemes elbeszélgetni egy szakemberrel.
– Az iskola az egyik olyan terep, ahol egy gyerek akár sorozatosan is találkozhat a kudarcélménnyel. Mi segít a kudarc helyes feldolgozásában?
– Alapvető jelentőségű, hogy a tanárok és a szülők hogyan kezelik a kudarcot. Erről lehet beszélgetni az iskolában is: biztosan előfordul majd, hogy a gyerek nem olyan eredményt ér el, amilyet szeretne, de ez nem gond, sőt természetes. És ettől ugyanolyan értékes emberke, és a tanárai ugyanúgy szeretik őt. Fontos kérdés, hogy maguk a szülők hogyan gondolkodnak a kudarcról, és milyen a teljesítményhez fűződő viszonyuk! Mert ezt szavak nélkül is érzi a gyermek – és arra fog reagálni. Szerencsésebb, ha úgy vesszük, hogy a tanulás néha kudarccal jár, és ezt a gyereknek is elmagyarázzuk. De a kudarc is jó valamire: lehetőséget ad, hogy levonjuk a következtetéseket, és tanuljunk belőle.
– A jó tanulók gyakran éjjel-nappal készülnek, csakhogy sikeresek legyenek. Mire kell ilyenkor figyelni a szülőnek?
– Elsősorban arra kellene megtalálni a választ, hogy miért tanul éjjel-nappal a gyermek. Fontos az egyensúlyozás a kötelesség és a szórakozás között. Jusson idő a pihenésre, kikapcsolódásra, hisz a gyermek ebből töltekezik. Fontos, hogy megtanuljon lazítani! A tökéletességre törekvés nagy stresszforrás. Gyakran a magas teljesítményelvárás áll a háttérben. Fontos, hogy a gyermek érezze, őt akkor is szeretik a szülei, és értékes, ha nem tiszta egyes mindenből. Hogy a szülő el tudja fogadni: valami jobban megy neki, valami meg kevésbé. A túlzott teljesítményhajtás, a kimerültség különféle tünetek formájában is megjelenhet, egészségügyi problémákat okozva.
– Van, akivel szemben hatalmasak az elvárások az iskolai teljesítményt illetően, és van, akitől nem várnak el semmit se. Hogyan tudunk reális elvárásokat támasztani a gyerekkel szemben?
– Akiktől túl sokat várnak el, azok megtanulják, hogy állandó jó teljesítményt kell nyújtaniuk, mert akkor vannak csak elfogadva. Ha a szülő csak a jó jegynek örül, akaratlanul is azt közvetíti a gyermek felé, hogy nem hibázhat. Sok szorongást okozhat, ha az ember nem engedi meg sem másnak, sem magának, hogy hibázzon. Ennek a viszonyulásnak az alapjait itt kapja a gyermek, és ez végigkíséri felnőttkorban is. Előfordul, hogy a szülő a szavak szintjén azt fejezi ki, hogy nem baj, ha rosszabb jegyet kap, metakommunikációjából viszont érezhető, hogy csalódott. Ez utóbbi csatornára a gyerekek nagyon érzékenyek, és inkább erre reagálnak, nem a szavakra. A legszerencsésebb, ha a gyermek nem azért tanul, mert a tanár és a szülő is azt várják el tőle. (A gyermek a szülők által nyújtott mintákon tanul leginkább. Hiába biztatjuk, hogy olvasni jó, és kell, ha magunk kezünkbe sem veszünk egy könyvet sem, és a gyermek soha sem látja olvasni a szülőt.) Minden gyermek más-más képességekkel rendelkezik, fontos feladat megtalálni az erősségeit, ahol a legjobban teljesít.
Nem jó a kevésbé kiemelkedő képességű gyermeket hajtani, hogy majd egyetemre járhasson, mert boldogtalan lesz, és kisebbrendűségi érzésekkel fog küzdeni. Az elvárásokat tehát mindig a gyermek képességeihez mérten kell felállítani. Fontos, hogy ezzel a szülő tisztában is legyen, és kerülje az összehasonlítgatást más gyermekeivel, testvérek közt, esetleg gyermekkori önmagával.
– Az iskolai sikeresség garancia a sikeres életre is?
– A kutatások azt mutatják, hogy egyáltalán nem, sőt. Sajnos, az iskola a tömérdek mennyiségű tudásanyag elsajátítását várja, amit aztán úgyis elfelejtünk. Az élethez fontos személyes kompetenciák és szociális készségek fejlesztésére pedig még nem fektet elég hangsúlyt. Bagdy Emőke mondja: A sikeres élethez nemcsak az értelmi, hanem az érzelmi intelligencia is fontos. Az érzelmek nagymértékben befolyásolhatják a teljesítményt! Így érthető, hogy az a személy, aki képes érzelmi stabilitását szabályozni, hatékonyabban tudja erőforrásait mozgósítani. Az iskola, sajnos, a kíváncsiságot és a kreativitást sem erősíti, pedig ezek lennének a sikeres élet alapfeltételei. Ebből kiindulva továbbgondolhatjuk a kérdést: a kreatív gyermek szerteágazóan gondolkodik, a feltett kérdésre sok minden eszébe jut, de nem kap jó jegyet, mert úgy titulálják, hogy összevissza beszél. Viszont az, aki az egyetlen jól megtanult választ eldarálja, azt megdicsérik. Nem véletlen, hogy az eminensek kevésbé sikeresek az életben, hiszen az élet mindig újabb és újabb probléma, kihívás elé állít minket. A megoldások megtalálásában pedig időnként kimondottan hátrányos a régi sémák használata.
- Mivel a gyermek teljesítménye elmarad osztálytársaiétól, egyre zárkózottabbá, szorongóbbá válhat.
- Legfontosabb a segítő, támogató háttér biztosítása (speciális fejlesztések, tanulást könnyítő dolgok).
- Minden gyermek más-más képességekkel rendelkezik. Fontos feladat megtalálni az erősségeit.
