Mindenkiben él egy belső gyermek, s aszerint bújik elő belőlünk, hogy milyen volt a gyermekkorunk. Képzeljük el, hogy már negyvenévesek vagyunk, de néha egy ötéves gyermek irányít bennünket.

Sok helyzetben ugyanis felbukkan a belső gyermek, akit a fel nem dolgozott sérüléseink hívnak elő – s felnőtt énünk helyett ő reagál. Ahogy Palya Bea énekli: „Él bennem egy kislány, a szívem alatt némán csücsül, s ha valaki nem szól hozzá, úgy érzi, hogy megsemmisül.”

belso-gyermek-kezdo.jpg

Ha már gyakorlottak vagyunk, igenis felismerhetjük, mikor van az, hogy nem a felnőtt énünk reagál egy szituációban, hanem a belső gyermek. Ilyenkor jó, ha nem azt hajtogatjuk, hogy „Úgy félek, hogy elhagynak”, hanem próbáljuk tudatosítani magunkban, hogy ez csak az árnyékgyermekünk félelme, s nem a felnőtt énünké.

Mi, emberek nagyon különbözőek vagyunk. A nehézségekkel is különbözően küzdünk meg: az egyik ember erős karakter, a másik érzékenyebb.

Az egyik gyermeket kevésbé roncsolja a durvább családi környezet, mert ellenállóbb, a másik pedig mindenre érzékeny, ezért tele lesz traumákkal.

Függ ez attól is, hogy van-e mellette olyan valaki, aki támogatást nyújt neki, megérti. Az elakadások mögött nem kell mindig bántalmazást keresni – a túlkényeztető környezet ugyanúgy okoz elakadásokat, mint a közömbös. S vannak esetek, mikor a szavak okoznak traumát: ezeket a szavakat az egyik gyermek lerázza magáról, számára bagatellnek tűnnek, a másik gyermeket pedig egy életre megsebzik, ő élete végéig szenvedni fog miattuk...

A boldog élethez két boldogságra képes ember kell, akik nem egymástól teszik függővé a boldogságukat – tehát nem egymást teszik felelőssé mindenért. Akkor tudunk boldogok lenni egy házasságban vagy kapcsolatban, ha önmagunk is elégedett emberek vagyunk, szeretünk dolgozni, élni, van életcélunk – és a saját boldogságunkért mi magunk is felelősséget vállalunk, nem mindig a másikon kérjük számon.

minden_reggel_ujno.sk.png

–néva–
Cookies