Mikor az ember Komáromból Kassa felé autózik, nem sokkal Nagykürtös előtt megakad a szeme Csáb községen. Az útról nyelvszerűen elnyúló, barnás-pirosas háztetőket láthatunk – békésen pihennek a dombok között. Vajon milyen falu lehet?
Az itteniek elsősorban egyszerűségükkel, szép tájszólásukkal és szorgalmukkal fogtak meg. Szinte furcsa volt, de senki sem panaszkodott. Mindenki tette a dolgát: ki ezt, ki azt, amihez értett.
Itt például az egyik vállalkozónál, György Ferenc asztalosnál jártunk. Ajtókat, ablakokat, egyéb bútordarabokat készít a környék számára.
– Tény – mondja Ferenc –, hogy a gazdasági válság miatt az én bevételem is visszaesett. Ez van. Dolgozom, amennyit lehet, aztán majd csak lesz jobb is. Mit szeretek legjobban a munkámban? Hogy itthon lehetek a szülőfalumban.
A képen munkatársaival, Boldog Józseffel és György Róberttel dolgozik együtt.
Folyik a munka az asztalosműhelyben
Bizonyára az olvasóknak is feltűnt, hogy egy műhelyben két György is dolgozik. Nem, kérem, nem rokonok. Az a helyzet, hogy Csábon sok az egyforma vezetéknevű, mi több: egyforma nevű ember. Különösen szaporák a Györgyök, Zatykók, Jakabok és Balgák. Valahogy mégiscsak meg kell őket különböztetni egymástól!
Így aztán minden családnak van egy harmadik neve is, amit csak a falusiak ismernek. Ilyen például a Sacc, Nyúka, Punajsz, Barát, Gergő, Galo vagy Papocska. A ragadványnevek apáról fiúra szállnak, és csak a jó ég tudja, egy-egy családra mikor akasztották rá.
Belülről a falu pont olyan takaros, mint amilyennek kívülről látszik. Nagy flancolásnak nincs nyoma, de majdnem minden ház szépen rendbe van téve, az udvarral és a virágoskerttel együtt.
A község már a bronzkorban is lakott volt. Az első írásos emléke 1272-ből való, ekkor Chab néven említik. A falu eredetileg távolabb, az ún. Zöldvár-hegy alatt terült el. A lakosok mondája szerint a Zöldvárat úgy feldúlták a tatárok, hogy csak néhány ember maradt életben, azoknak is más helyet kellett keresniük.
Az új, azaz a mai helyre a Csallóközből származó embereket is betelepítettek, akik a hegyes-völgyes vidék láttán így kiáltottak fel: „De balgák is voltunk, hogy hagytuk magunkat elcsábítani!” Így aztán a falu egynegyed része ma is Balga, a neve pedig Csáb. Persze, valószínűbbnek tűnik a kutatók azon elképzelése, miszerint a Csáb a Csaba név rövidítéséből származik.
A katolikus templomot 15 éve újították föl kívül-belül, a község összefogásából. A lakosság többsége hívő.
Ezenkívül Csábon működik Szlovákia legfiatalabb felnőtténekkara is, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet. A sok fiatal, mosolygó énekes néhány év alatt Szlovákia egyik vezető amatőr együttesévé nőtte ki magát. Fő céljaik között az szerepel, hogy megismertessék a közönséggel a kortárs magyar kórusműveket.
Rengeteg díjat bezsebeltek – a legelőkelőbbek közé tartozik például, hogy 2005-ben az elérhető legmagasabb minősítést szerezték meg a galántai Kodály Napokon. Emellett minden ősszel megrendezik a Hajnalok Völgye kórusfesztivált is, amely egyre ismertebbé válik határainkon túl is.
Év közben sem üldögélnek: fellépéseket szerveznek a templomban, amelyeken bizony mindig telt ház van.
A faluban elég aktív közösségi élet folyik. Itt a „sakkmester” Jakab Istvánnal találkoztunk, aki a (családi vállalkozás mellett) sakk-klubot vezet. A klub 28 tagot számlál, fiatalok és idősek egyaránt szívesen töltik itt délutánjaikat.
Versenyeznek: a harmadik és a negyedik ligában játszanak. Nemzetközi sakkbajnokságot is szerveznek: a hazai klubok Csehország, Magyarország, Szerbia és Bulgária csapataival mérik össze erejüket. A versenynél jobb motiváció nem kell, hát nem csoda, hogy a sakk a gyerekek körében is népszerű.
Jakab István
A kicsikkel már Jakab István fia, Róbert foglalkozik az iskolában, ahol tanít. Emellett Róbert vezeti a labdarúgócsapatot is, amely az 5. ligában játszik.
Jakab Róbert
A klubnak szintén van ifi-, diák- és felnőtt-tagozata is – összesen 50 fő –, és mindhárommal jó eredményeket érnek el. A csapatoknak ezen a szép sportpályán drukkolhatnak a hazaiak. Amint látjuk, még egy padot is lefoglaltak maguknak a lelkes szurkolók.
Ezek után nem csodálkozom, hogy a fiatalok nem mennek el a faluból.
– Minek mennék el? – kérdi az énekkar egyik tagja, Zaťko Ervin. – Itt minden megvan, ami szükséges a családalapításhoz: megfelelő szabadidős tevékenység, jó társaság, szép környezet, iskola. A legtöbbünknek eszébe se jut máshová költözni.
Ez a gondolkodás jellemző a csábiakra. Az előbb említett Jakab István például azt meséli, hogy nyolcan vannak testvérek. Mindenki a faluban maradt – ráadásul a házastársak is csábi származásúak. Kell-e mondanom: a gyermekeik is itt akarnak letelepedni.
Nemsokára átadják az új szociális lakásokat.
Csáb község déli fekvésű domboldalai szőlő termesztésére alkalmasak. Úgy látszik, a szőlő és a bor szeretete sem veszett ki a falubeliekből: mindenfelé ápolt szőlőskerteket látni.
A festői környezethez hozzátartoznak a szarvasok is. Van, hogy ötvenen is lejönnek a „bükkösből”
– Ilyet még az Úristen se látott! – fogad minket az egyik pince tulajdonosa, a 72 éves Zatyko József. – Máskor egy hónapig szüretelek, most meg fél nap alatt végzek vele! 16 éves koromtól foglalkozom borkészítéssel, de ekkora kár még nem ért. Az időjárás mindenemet elvitte: a szőlő megrohadt a tőkéken.
Miközben a tavalyi borát kóstolgatjuk – nagyon finom volt! –, megtudjuk, hogy ez a kár pontosan mit jelent. Általában 3000 liter bort termel egy évben. Nos, ehelyett most csak 150-200 liter kerül a hordókba. Csábon egyébként a mai napig szinte minden család foglalkozik borkészítéssel, legalább annyira, hogy saját bor kerüljön az asztalra. És, amin meglepődtem, ez nem valamiféle kiöregedő szokás. A fiatalok éppúgy művelik, mint az idősebb emberek.
A csábi pincék többségét a homokkőbe vájták. A legtöbb elé nem emeltek épületet.
Máshol is folyik a szüret: az AGROVÍNO RT. munkásai szintén most szedik a szőlőt.
A termés kevés, viszont a minősége megfelelő. Így aztán a tavalyihoz képest a duplájára emelkedett a szőlő ára.
Zaťko Ferenc 20 éve a falu polgármestere:
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy sosem ülünk tétlenül, mindig sikerül ezt-azt felújítanunk. A legnagyobb beruházásaink az évek alatt a víz-, a gáz- és a csatornahálózat kialakítása volt. Lassanként építgettük, évről évre. Sajnos, a csatornarendszer még mindig nincs készen, az utolsó szakaszra már harmadik éve nem tudok pénzt szerezni. Kaptunk viszont támogatást egy utca felújítására, sőt, nemsokára felújítjuk a buszmegállót, a hidat – és játszóteret is építünk a gyerekeknek.
Zaťko Ferenc
Az utcákon sétálva egyre jobban szemet szúr egy név: Szeder Fábián. Utcanév, emléktábla és az énekkar is őt hirdeti. Vajon ki lehet ez a Szeder Fábián? Nos, megtudtam, hogy ismét belebotlottam egy tudósba, akiről sajnos nem tanítanak az iskolákban: Szeder Fábián az 1800-as évek első felének híres, csábi származású nyelvjárás- és néprajzkutatója volt. „A Palóczokról” írt értekezése határkő a magyar néprajzkutatásban.
A falu alatt folyik el a Csáb patak.
Csak egy igen-igen szomorú dolgot tapasztaltam a faluban: a község erősen asszimilálódik. Húsz éve még több mint 90%, tíz éve már csak 76% volt a magyar lakosság száma. A jövő évi népszámláláskor az arány valószínűleg még nagyobb beolvadást fog mutatni. Ehhez a szlovák ajkú lakosság fokozatos betelepülése, beházasodása mellett nagyban hozzájárul a község iskolája is. Szép, nagy, központi iskola, 250 gyerek jár ide.
A falu nagy becsben tartja: gondoskodott róla, hogy a falun áthaladó buszok épp az iskola előtt álljanak meg, műfüves pályát építetett mellé, és épp most kerülnek rá új ablakok. Az iskola vegyes tanítású, azaz szlovák és magyar osztályokkal is rendelkezik.
A baj csak az, hogy a szlovák osztályokba is, legalább fele-fele arányban, magyar gyerekek járnak... Szüleik így gondoskodnak arról, hogy gyermekeik – felnőve – már ne legyenek magyarok – igaz, szlováknak sem fogják magukat érezni. És még valamit érdemes megjegyezni: az elvileg vegyes iskolában a feliratok 90 százaléka csak szlovákul került a falakra.
