Viola József (38, Nagykeszi) egy mai mezőgazda. Már csak egy feleség hiányzik neki, azért is jelentkezett a Házasodna a gazda című műsorba.
Megszervezzük a randit! Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Várjuk azon hölgyek jelentkezését, akik szeretik a vidéki életet, s szintén párt keresnek. A jelentkezőket szívesen összehozzuk a gazdával egy gyertyafényes luxusvacsorára. (© Fotó: Dömötör Ede)
– Sajnos, még nincsen családom, nem adatott meg – kezdi Viola József a bemutatkozást. – Pedig jó lenne egy társ, aki a terveimben támogat és mellettem áll. Vállalkozóként nem csupán mezőgazdasági munkákat vállalok, szállítással is foglalkozom: rengeteget dolgozom, sokat vagyok úton. Ezért sem válogattak be a műsorba, pedig a személyszállítás csak kiegészítő tevékenységem. Úgy élek és úgy gondolkodom, mint egy vidéki gazda. Szezonban az lenne a legjobb, ha a napom 72 órából állna. Ilyenkor 3-4 órát alszom, múltkor a bálázásnál pedig 48 órát voltam fent egyhuzamban.
– Ezek szerint még mindig keresi a feleséget?
– Hogyne! Vannak barátnőim, de én olyan nőt keresek, aki családot szeretne és gyereket. Olyan feleségre vágyom, aki gazdasszony tud lenni mellettem. Nagy álmom, hogy legyen egy tanyám, ahol békésen megférnek majd egymás mellett az állatok és a gépek – mert manapság mind a kettőnek helye van egy gazda életében. Szeretnék lovat is tartani, de a lótartás rengeteg kötöttséggel jár, az jelenleg nem fér bele az életembe. Ezért most csak pónilovaim vannak meg szamaraim. Engem az tesz boldoggá, ha elnézhetem a békésen legelésző állataimat, s az örömömet szeretem másokkal is megosztani. Most is jöttek hozzám óvodások állatsimogatásra: a buszom ment értük, megvendégeltem őket csokival, ők cserébe jutalomfalatokat szórtak az állataimnak.
– Honnan ez a szeretet az állatok felé?
– Gyerekkoromban Komáromban laktunk panellakásban, ennek ellenére voltak halaim és nyulam – amit a panel elbírt –; de hát az nem az igazi. Alig vártam, hogy vidékre költözzek, és legyen egy állatparadicsomom.
– Hogy került Komáromból Nagykeszire?
– A szüleim sajnos elváltak, én az édesapámmal maradtam. Apukám újraházasodott, ennek révén kerültem Keszire.
Én bizony felvettem a gumicsizmát, ha nyár volt, ha tél, és mentem ganézni a disznók alól, etettem a csibéket, begyűjtöttem a tojásokat. Megcsapott a trágya illata, s végleg beleszerettem a vidéki életbe.
– Az állatokon kívül a mezőgazdaságban is szeret tevékenykedni. Jól mondom?
– Gyerekkoromban az állatok mellett még arra vágytam, hogy egyszer legyen traktorom és kamionom. Kiskoromban játéktraktorral játszottam, a kamionomat meg megraktam homokkal. Az álmomat nagyjából sikerült megvalósítanom, három éve még egy John Deere traktort is vettem. Többet költök rá, mint magamra, mert a járművekre szinte családtagként tekintek. Ők adnak nekem munkát, ezért van ekkora tiszteletük nálam.
– Ki várja otthon friss étellel? Vagy szingliként saját magára főz?
– Édesanyám mindig mellettem áll, lelkileg a támaszom. Ő főz rám, mivel egyedül élek.
– Tekintélyes gépparkja van. Ki van segítségére a mindennapi munkájában?
– Nyolc alkalmazottam van – és egy mondásom: ha ők nem volnának, nem volna semmim sem. Ezért igyekszem őket megbecsülni. Ma nagyon nehéz tisztességes munkaerőt találni, az emberek a Covid alatt elvesztették a motivációt, s a többség cél nélkül él. Amúgy hölgy sofőröm is van, aki kilencszemélyes kisbusszal jár: és nagyon meg vagyok vele elégedve. Most is keresek sofőrt, hölgyek is jelentkezhetnek. Miért ne adhatnék nekik is esélyt?
– Ki segítette az útján, hogy felépíthesse a mostani életét?
– Mindennapi munkámban édesapámnak köszönhetek sokat, ő is velem dolgozik, intézi a papírmunkát. Először ő kínált mezőgazdasági szolgáltatásokat, én csak átvettem az üzletet a gépekkel együtt. Mivel elöregedett a géppark, vettem egy modern John Deere-t: egyébként zöld békának hívom. Cipőben belé sem ülök, minden áldott nap átmosom, kiporszívózom. De nemcsak ezzel a traktorral törődőm, hanem a többi járművel is. A földeken, utakon gyorsan bepiszkolódnak, karban kell őket tartani.
– Apropó, földek. A növénytermesztés nem vonzotta?
– Saját földem nincs. De ha sikerül megvalósítani az álmomat, és lesz egy tanyám, szeretném, ha föld is lenne körülötte.
Legelőnek szánnám, szabadon élhetnének ott az állatok; még a szürkemarha is elférne. A szürkemarhát egyébként négy évig kell nevelni húsnak, de nálam addig élhetne, ameddig csak akar – én nem vágnám le.
– Ma csak simogatásra tartja az állatokat? Nem a haszonért?
– Csak és kizárólag azért, hogy szabadon éljenek a szabad ég alatt. Tévedés ne essék, a gondolkodásom nem valóságidegen, én is eszem sertéshúst és marhahúst: azok az állatok arra születtek, hogy megegyük őket. Van állatszállítóm, fuvarozok állatokat, néha vágóhídra is. De mindig azt mondom, hogy gyorsan hajtsák le az állatokat, és már itt se vagyok. Sajnos, egyszer belenéztem egy vágásra váró disznó szemébe... El tudom fogadni, hogy levágják az állatokat, de aki ütlegeli, szidja az állatot, az az én szememben egy gazember. Szeretnék még libákat és pávákat is, dámvadat, de mivel mindent önerőből csinálok, aprópénzre tudom csak váltani az álmaimat. Drága minden, a kerítés is. A pávákhoz speciális tetőszerkezet kell, nehogy kirepüljenek.
– Akkor egyértelműen olyan feleséget keres, aki jóban van a négylábúakkal! Hogyan tudná magát ajánlani, mi jót tud még elmondani magáról?
– A kávét sosem kóstoltam meg, alkoholt nem fogyasztok, nem dohányzom. Szeretek dolgozni, szeretem az állatokat, növényeket, gépeket. Szabadságra nem megyek, de nincs is kedvem hozzá. Cakompakk jól érzem magam, mert szeretem az életemet. Bár vannak fájó pontjaim, de kinek nincsenek?
