Sok jóakaró családtag segíteni szeretne a szorongón. Sajnos, ártani is tudnak, mert belekényszeríthetik valamibe, amit az nem akar, s újabb traumát élhet meg.
Volt egy kliensem, akinek a férje szolgálati útra ment, és ő félt a lányával egyedül aludni – menni akart az anyjához. Mindenki azt mondta neki, hogy „ne legyen már gyerekes”. Alig bírta kivárni a reggelt, fogta a lányát, és elment vele az édesanyjához. Onnantól kezdve mindig oda ment aludni.
(© Lara Vychuzhanina)
Mi történhet?
Retraumatizálódhatunk, tehát még jobban félni fogunk, ha oda ugrunk, ahol még nem tartunk, s oktalanul kitesszük magunkat a félelemnek. Ez ugyanolyan, mint amikor az ideges embernek azt mondjuk, hogy nyugodjon meg. Még idegesebb lesz tőle. A racionális elmét szólítom meg a kéréssel, de a nem racionális elme válaszol.
Gyulladásemelő stressz
Sok gyulladásos betegséget okoznak a stresszhormonok. Ilyenkor a stressz azokat az immunrendszeri anyagokat sarkallja, amelyek a gyulladást emelik a szervezetben – s azok az anyagok, amelyek a gyulladást csökkentenék, háttérbe szorulnak. Tehát az ember, aki gyakran kerül (nem őrjítő erősségű) stresszállapotba, gyulladásokat is éltethet a szervezetében.
Máté Gábor kanadai orvos írja, hogy magas az aránya azoknak a jófiúknak, akik Crohn-betegségben szenvednek. A jófiúk és jókislányok tudvalevőleg nem tudnak nemet mondani.
S annak az embernek nehéz nemet mondania, aki megengedi, hogy átlépjék a határait – vagy nem tud kiállni magáért. A Crohn-betegek, akikkel én dolgoztam, mind szeretetre méltó és segítőkész emberek voltak, akik mindig mások érdekeit tartották szem előtt.
A szociális stressz, az, hogy az ember hátrébb lép a másikkal szemben, s nem lesz elégedett, gátlólag hathat a gyulladáscsökkentő anyagok működésére. Idős embereknek, akiket a kórházban látogatnak, jobban gyógyulnak a sebeik, mint akiket nem látogatnak (megélik, hogy fontosak).
A SZORONGÁSAINKKAL FOGLALKOZNI KELL
Életünk folyását, azt, ahogy szeretünk vagy éppen élünk, a szorongás, a félelem is befolyásolja. S ezek mind összefüggenek egymással, hisz ha valamitől félünk, akkor nem tudunk nyitott és tiszta szívvel szeretni, mert szorongani fogunk, s azt várjuk, hogy mikor bántanak megint. A szorongásról beszélgetünk Mátyus Zoltán (Pozsonypüspöki) pszichoterapeutával, aki azt mondja, hogy a szorongásainkkal foglalkozni kell. S nem baj, ha utána is jelentkezni fognak, de ha feldolgoztuk őket, akkor már nem fogunk hinni nekik.
A szorongás és a félelem között az a különbség, hogy a félelemnek van valós objektuma, a szorongásnak nincs. Például ha engem valaki megtámad a sötét utcán, ő az objektum, tőle félek. Ha minden sötét utcán félek, az már szorongás, mert az objektum nincs ott.
(© Lara Vychuzhanina)
– Honnan tudhatjuk, hogy adott esetben szorongunk vagy csak egészséges drukk van bennünk?
– Ha az emberben akkurátus mértékben drukk, izgulás vagy feszültség van, az még nem szorongás. Ha már félni fogok valahova elmenni, mert megéltem egy lebőgést, akkor később szorongássá alakulhat. De a belső feszültség még nem szorongás.
– Hogyan tudunk különbséget tenni a kettő között?
– A feszültség is lehet patológiai méretű, olyannyira, hogy egy idő után mérgezni kezdi az életünket. Volt egy kliensem, egy főiskolás lány, aki nagyon éles elméjű diák volt, de feszült volt, mikor felelnie vagy vizsgáznia kellett, így mindig a szintje alatt teljesített. Ez még nem szorongás – mégis azt mondhatjuk, hogy árt az életünk sikerének.
Szorongásnál elindul bennünk egy program, ami szerint elkezdünk élni: s már nem az életre figyelünk, hanem arra a bizonyos programra. Például olyan szakmát és munkahelyet választunk, amit a program diktál, vagy nem merjük elmondani a véleményünket, esetleg elképzelni egy kilépést más irányba.
– Ez reprodukálhat testi tüneteket is?
– Sok esetben a testi panaszok hozzák el az illetőt a „lélekgyógyászhoz”. Amíg oldani tudom a feszültségemet egy pohár borral, addig nem lépek. Egy ötvenes férfi mesélte: „Amikor már negyvennegyedszer mentem éjjel az elsősegélyre, hogy infarktusom van, leültetett az orvos, és azt mondta: »Kovács úr, reggel bejelentkezik egy szakorvoshoz, de nem szívorvoshoz, mert Önnek a szíve egészséges. Itt egy másik szakemberre van szükség!«” Viszont ez a férfi ugyanúgy megélte a mellkasi nyomást, azt, hogy nem tud levegőt venni, szédül és rosszul van, mint egy szívbeteg. Azért lenne fontos mielőbb tudatosítani, hogy miről van szó, mert sokszor már a 14. szakorvost látogatja meg a beteg, és mindegyik azt mondja neki: „Lehet ez is, az is, de nem tudjuk kimutatni.” A szorongó elmének az ilyen beszéd rosszat tesz. Egy másik kliensemnek a feje teteje zsibbadt és égetett, de nem merte bevallani, hogy tünete van. Volt, akinek vándorló fájdalma volt: reggel fájt neki valahol, délutánra már máshol. S mit csinál a szorongó elme? Próbálja megérteni a fájdalmát, és valamilyen ráhatást nyerni.
Mátyus Zoltán pszichoterapeuta
– Zsibbad a nyelvem, mert nem merek bizonyos szavakat kimondani? Ez is lehet?
– Néha igen, néha nem. Volt egy 73 éves kliensem, akinek meggyőződése volt, hogy a műtétje közben tüdőembólián esett át. Azontúl nem mert elaludni éjjelente, mire a fia odaköltözött hozzá, s a másik szobában, nyitott ajtónál aludt. A néni ki volt szolgáltatva annak a félelemnek, hogy alvás közben nem fogja észrevenni, hogy baja történt. Fél évig dolgoztunk a panaszával, és amikor elmúlt, a néni újra elkezdett főzni, s a fiának már nem kellett ott aludnia. Viszont a probléma nem oldódott meg teljesen, mert ezután meg zenét hallott a fejében. Ha ugyanis nem húzzuk ki a szorongás gyökerét, akkor fölvesz egy másik öltözetet. Kiderült, hogy a néni 35 évig szenvedett a bántalmazó férjétől, hetente menekülniük kellett a gyerekeivel éjjelente, mert életveszélyben voltak. Miután a férje elment, a gyerekeknek szentelte az életét, de aztán a gyerekeinek családja lett. Mikor ez kiderült, már nem az embóliáról beszéltünk, hanem a házasságáról, arról, hogy nem mert lépni a boldogság felé: a túlélés volt a programja. A férje a saját hálószobájukba hozta a szeretőit, fenyegette és késsel kergette a családját. Ha ilyen eset áll fenn, akkor leredukálódik az élet: az ember lelkileg kikapcsol, hisz nem tud elmenekülni. Semmi mást nem tart szem előtt, csak a túlélést. A szorongás néha teljesen irracionális: ennek egy bizarr megnyilvánulásával küzdött egy hölgy kliensem, aki Prágában élt és dolgozott. Mindig attól félt, hogy „rájön a nagyvécé”, amikor a metrón ül. Úgy tervezte be az utat minden nap, hogy legyenek toalettes megállók. Később viszont azon kezdett szorongani, mi van, ha előbb lesz nagydolga; pedig nem is volt hasmenése. Odáig jutott, hogy beadta a felmondását a munkahelyén.
Olvass tovább: A szorongásainkkal foglalkozni kell
