Ahogy mostanában tanúi lehetünk az időjárás szokatlan változásainak, ugyanolyan furcsán viselkednek a gondolatok belül.
Gyakran utol sem lehet érni őket. Egyik szalad a másik után. Néha kéz a kézben futnak, találkoznak, majd szétválnak.
Képtelen vagyok követni vagy elkapni őket. Nem is tudom, hol a kezdet és hol van a vég. Ha van végük egyáltalán. Ránézek a listáimra. Kézzel írok, mégis kuszálódnak, ismétlődnek; s így is elmaradnak a sorok végén a pipák. Maguk a feladatok sincsenek végigírva, befejezve. Mintha mindenbe belekapnánk kicsit, és másnap mintha nem is emlékeznénk rá.
Nem is rögzítjük, nem is gondoljuk végig az ötletet. Kívülről nézve is sok a furcsaság. Elindulunk, visszafutunk, elfelejtünk. Valami lemarad, kimarad. Minden zsizseg.
A szél is sejtelmesen járkál a fák közt, himbálóznak a fákon a levelek. Mintha valami készülődne. A következő napon pedig – vagy még előbb – jön egy hirtelen váltás. Nagy zuhanás. Elcsendesül minden. A gondolatok megállnak. Egyáltalán nem sokasodnak. Sőt! Eltűnnek lassan. Nem maradnak szavak sem. Csak csend és üresség. Bámulunk, nem értjük. Értetlenül nézünk, néha talán ostobán is. Valaki megmondaná, mi történik?
Egyik állapot sem jó, egyik sem effektív. Ha csak a gondolataimat figyelem, az egyik helyzetben felszínesek, gyorsak, pontatlanok, a másikban pedig egyáltalán nem termékenyek. Eltűnnek vagy épp használhatatlanok. Túl intenzívek a változások. A világunkból, életünkből adódó sok impulzus megbolondít bennünket, de a természet is. (Nem mintha nem lenne benne jócskán a kezünk is.)
Az idősebbeknek ijesztő ez a kiszámíthatatlanság. Már nem akkor virágzik, nem akkor érik, nem akkor fagy. Nem tudják olvasni, mi történik. A szokatlan időjárás mindannyiunknak nyugtalanító, sokszor mintha egy katasztrófafilmben lennénk. Ki így, ki úgy magyarázza. Csillagállásokkal, új korszakokkal, melyekben felbomlanak az eddigi rendszerek, szerepek és viszonyok. Kapcsolatok az emberek közt, kapcsolatok az ég és az ember közt. Bajban vagyunk.
Én csak stabilitást szeretnék – vagy legalább kiszámíthatóbb változásokat, könnyebb eligazodást. Pedig még nem vagyok öreg.
Ének zeng, tök vigyorog
A képeken őszi ének „zeng”, nő a gomba a bősi erdőben, a Villa Rosa kerti asztalán egy nagy cserép csilipaprika adja a vezérszólamot. A szürke marhák bundája télire pelyhedzik a Kukkonia Farmon, felszedtük az őszi gyökérzöldséget, ismét megjelent a harmat (vagy már a dér). Mert idén nyáron szinte alig volt harmat, ezt is nagy változásként jegyezzük...
