Idén karácsonyra hatalmas fát szeretnék: mennyezetig érőt vagy akár még magasabbat. Hadd lássák az angyalok is az égből! Még jó, hogy a cipekedést a három fiam megoldja...
Az élet úgy hozta, hogy a négy gyermekünk négy év leforgása alatt csöppent az életünkbe, így gyorsan megtanultam, hogyan szervezzem meg úgy az ünnepet, hogy ne rokkanjunk bele.
Szeretem a karácsonyt. Szeretek bámészkodni a kirakatok előtt, szeretem a kivilágított villamosokat, szeretek forralt bort szürcsölgetni a vásáros fabódék között. Ilyentájt már százzal érzem az ünnepvárás bizsergését, hogy aztán belevessem magamat az előkészületekbe. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom, egy kerámiaangyal áll az asztalomon, fahéj és alma illatú mécses ég a közepén... A kevesebb néha több! – adventben mindig ez volt a jelszavam, s bár a gyerekek mára felnőttek, idén is ennek jegyében állok neki az ünnepi előkészületeknek. Mindenki igényét szem előtt tartom, de a magamét sem hagyom figyelmen kívül.
A trükkjeim egyszerűek. Minden évben mindent ugyanúgy csinálunk: ez az állandóság segít a ráhangolódásban. Például minden évben beszerzek pár új díszt – ma már két óriási fát is fel tudnánk belőlük díszíteni. Minden egyes dísznek története van, az idei szerzeményeim például kottával, hangjegyekkel és G-kulccsal kicifrázott, élénkpiros gömböcskék. Nem véletlenül. Az elmúlt tíz évemet mégiscsak a zene töltötte ki – zenére tanítottam a leendő óvodapedagógusokat, amire szívesen emlékszem vissza.
Karácsonykor általában mindent ugyanúgy teszünk, ezt nevezhetjük formai ragaszkodásnak is a hagyományokhoz. A rosszmájúak azt mondják: ilyenkor minden a látszat körül forog. Igazuk van – és mégsincs igazuk. A formai ragaszkodás is fontos, hiszen ha a forma megmarad, előbb-utóbb megtelik tartalommal. Még ha az emberek nem is tudják, mi az ünnep valódi értelme, a maguk módján akkor is ünnepelnek.
Vannak alvó időszakok, mikor materializálódik a világ, s a karácsony látszólag az ünnepi vacsorát és az ajándékokat jelenti. Ám, ha tartjuk az időpontokat, megvan az esély arra, hogy visszatér a lelki tartalom. Ezért kell a gyermekeinket megtanítani a karácsonyi szokásokra. Hogy emlékezzenek.
Mi kell még a boldog karácsonyhoz?
Ajándék például. Sokáig a legó-építőkocka szerepelt az ajándéklista első helyén, s nekünk, szülőknek csak annyi volt a dolgunk, hogy azokat időben beszerezzük. Csak! Minden követ megmozgattunk az évek során, hogy a kívánságok teljesüljenek. Vásároltunk már bazárból, vettük igénybe külföldi rokon segítségét, hogy a világ másik feléből is idevarázsoljuk az aktuális kedvencet. Az ajándékcsomagok száma korlátozva volt, négyszer három, tehát összesen tizenkettő – meg pár kis figyelmesség nekünk, szülőknek. A legósdobozok mellé minden évben került könyvcsomag s még pár apróság. Talán mondanom sem kell, hogy az ünnepek alatt mindenhol legóba botlottunk... Legó hevert az asztalon, az ágyon, befigyelt a folyosón, furfangosan megbújt a nappali szőnyegében, így aztán sötétben nem volt ajánlatos papucs nélkül közlekedni. Gyermekeim azóta felnőttek, amivel arányosan az ajándékozási szokásaink átalakultak: ma már az számít a legnagyobb ajándéknak, hogy mindnyájan együtt vagyunk.
Novák Zita: Így telik az én karácsonyom!
Az adventi koszorú is fontos!
Az adventi négy hét a karácsonyra készülődés fontos része. A koszorút az udvarunkban álló hatalmas fenyő gallyaiból állítjuk össze, s hol dió vagy más termés díszíti, hol szárított narancskarika, esetleg apró almácskák. Családi hagyomány, hogy a gyertyákat a gyerekek gyújtják meg, életkor alapján. Tavaly én gyújtottam meg az első gyertyát, mivel a nagyfiam külföldön tanul, s idén ez lesz a második gyertya sorsa is. (Azóta a nagylányom is kirepült.) Utána jön a közös ima, majd felhangzik a gyerekkori ének:
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék,
szíveinkből a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, múljon a sötét,
szívünkből a rosszaság is kitakarodjék.
Ég a gyertya, ég, az adventi négy,
azt hirdeti, azt suttogja: Jézus, üdvözlégy! Ámen.
A gyertyagyújtás ma is az év legmeghittebb pillanatának számít, s az anyai szív bele tud sajdulni, hogy évről évre kevesebben ülünk az adventi koszorú titokzatos fényénél. Ám azért mézeskalácsot is sütünk! A karácsonyvárás fontos eseménye a közös mézeskalácssütés. Készül mézes fehér lisztből, laktózmentes és gluténmentes változatban is; s mindig advent első szombatján. Sütés után hagyjuk őket kihűlni, majd mindnyájan az asztal köré ülünk: és díszítünk. Ilyenkor Kinga barátnőm is csatlakozik, mert a tökéletes cukormázat csakis ő tudja elkészíteni grammra kimért tojásfehérjéből és háromszor átszitált porcukorból.
Gyártunk klasszikus mintázatú szívecskéket, gyertyákat, fenyőfákat, harangokat, angyalokat, s mindig akad egy-egy elrontott, vállalhatatlan darab. Igazság szerint nem is egy és nem is véletlenül, azokat ugyanis gyorsan megesszük, a többi pedig jól záródó pléhdobozokba kerül.
Az aprósütikkel is ez a helyzet. Egyszerre megsütjük az összes linzerszívecskét, kókuszkarikát, majd zsupsz, be a dobozba, karácsonyig tilos kinyitni! Nálunk a bejgli semmilyen töltelékkel (sok az allergiás otthon) nem nagy kedvenc, ezért felejtős; karácsony előtt inkább a keksz alapú kókuszgolyóknak és gesztenyegolyóknak esünk neki, mert akkor már nincs sütés.
Nagybevásárlás!
Süti, mézeskalács, ajándékok kipipálva, jöjjön, aminek jönnie kell, méghozzá a nagybevásárlás. Ezt többnapos tervezés előzi meg, s mindig karácsony előtt 5 nappal veszem kézbe a (nagyon hosszú) listát. Akkor már tudom, mit fogok főzni, mennyi kenyér, tej, kávé és egyéb kell ahhoz, hogy legalább 10 napon keresztül zavartalan legyen otthon az ellátás. Hála a jó égnek, elég régen fel fedeztem, hogy az embernek ünnepnapokon sincs két gyomra, elég annyi élelem, mint máskor. Karácsonyeste nálunk is a hagyományos menü (lencseleves, rántott hal krumplisalátával) kerül az asztalra. Bevallom, a következő nap is ezt fogyasztjuk, esetleg sütök még pár szelet lazacot. Karácsony második ünnepén pedig húslevest eszünk házi tésztával, majd pulykamellet rizskörettel, kompóttal. Azután jöhet a káposztaleves tejföllel és a marhapörkölt nokedlivel. Ilyenkor kerül az asztalra az ünnepi torta, mert az aprósütiből ekkorra kifogyunk. Mmmmmm! És ezzel vége is az ünnepi traktának – minek túlbonyolítani? Ha valamelyikünk másra vágyik, a konyha a nap 24 órájában nyitva áll, szabad a főzőcskézés.
(© Kate Herbert)
A takarítás, díszítés sem marad el!
Azzal kezdem, hogy kitakarítom a bejárati ajtó előtti kis teraszt. Az ajtóra felkerül a karácsonyi ajtódísz, a bejárat mellé pedig lámpásokat helyezek: s máris megvan a karácsonyi hangulat. A villogó díszfüzér évek óta ott bújik az ajtó feletti fatetőn, így csak kipróbálom, hogy működőképes-e. A takarítást úgy időzítem, hogy karácsony előtt 3-4 nappal már ne kelljen nagytakarítani, addigra lassan az ablakpárkány és a könyvespolc is ünnepi díszbe öltözik. Így karácsony napjára már csak a fa díszítése marad. Ha négyen nekiesünk, akkor szalon cukorkötözéssel, betlehem kirakással együtt alig egy órát vesz igénybe a rituálé. Közben szól a karácsonyi zene – tudom, ez giccsesen hangzik, de én így szeretem!
Az ünnepi asztalra az erdélyi háziszőttes terítőnk kerül, a gyertya köré díszítést avanzsálok. Utolsó porszívózás a nappaliban, utolsó felmosás a konyhában, és a család asztalhoz ülhet. Pontosan eme pillanatig tartanak az előkészületek, majd kezdődhet a karácsony. Az igazi, amelyik már nem a kápráztatásra vagy a hangulatra fókuszál. Mivel a karácsony lényege nem ez, hanem hogy megszületik megváltónk, Jézus Krisztus. Vagy, ha úgy jobban tetszik, megszületik életünk lényege, a szeretet. Csak ennek fényében van értelme a készülődésnek, az ajándékozásnak, még a legpirinyóbb mézeskalácsnak vagy üvegdísznek is. Szeretet. Elfogadás. Béke. Áldott karácsonyt!
