Decemberben a természet aludni tér, nincs munka a földeken, van idő ünnepelni, Luca-széket készíteni, betlehemezni – s várni a pislákoló gyertyánál a fényre.
December elején, amikor fordítunk egy lapot a naptáron, eszünkbe villan: vége az évnek. Terveztem tizenkét hónapra. Úgy éltem, ahogy akartam, ahogyan helyes?
Milyen az, mikor az embernek van valamije, ezt az én a gyerekeim nem nagyon tudják. Mert semmijük nincsen. Napközis vagyok egy iskolában, ahol szegény sorsú roma gyerekek tanulnak...
Változik a világ, változom én is – gondoltam tavaly, mikor beiratkoztam távoktatásra a karvai vidékfejlesztési iskolába. Egy pillanatig sem bántam meg, mert azóta minden tanórán a széppel fogok kezet. Idén pedig úgy döntöttem, megkötöm életem első karácsonyi koszorúját.
Torlódnak a feladatok, november közepétől már meg sem állunk. Amikor végre elérkezik a szenteste, fáradtan lerogyunk. És alig szusszanunk, már itt a szilveszter... Hogyan lehet ezen változtatni? Miképp lehet nyugodt, békés a karácsony?
Árpás Lajos karácsonyfa-csemetéket telepített a bényi szőlőhegyre, a tetejére pedig kápolnát épített. A hegyről ma fenyőket árul karácsony táján. Milyen fát vegyünk? – kérdeztük tőle.
"A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz."