Kevés nálunk a szakember, aki egy-egy okos mondatával utat vágna a sűrűben. Mógor Krisztina családkonzulens (Budapest) az életünkre kiható generációs traumákról mesél nekünk.
Manapság egyre több olyan esetről hallani, amikor felnőtt gyerekek átverik idős szüleiket. Elszedik a házát, a lakását, aztán a nagymamit szépen kiteszik az utcára. Sajnos, ilyen a világ: mindenhez papír kell. Még a családi békéhez is.
A férfi otthagyja addig felépített életét, gyerekeit – és belevág egy teljesen új életbe. Egy másik nővel él, másik gyereket nemz, új fészket rak, miután a régit megtagadja. Sokszor mintha az első családja nem is létezett volna, annyira meg akar feledkezni róla.
A gyerekünk kiborít bennünket, gyilkolni tudnánk. Kavarog bennünk a düh, erről az érzésről mégsem beszélünk, nehogy gonosz szülőnek tartsanak bennünket. Mi is az, amiről hallgatunk?
Az a helyzet, hogy a nőknek elegük lett abból, hogy ebben a világban majdnem minden jó a férfiaknak jutott, ők osztják a pénzt és az eszet. Ennyit mi is tudunk, gondolták, és elkezdték másolni a viselkedésüket.
Vajon mi az oka, hogy egyesek jó testvérek, mások pedig nem? Jellem vagy nevelés kérdése? Kérdésemre az ismert pszichológus, egyetemi tanár, Strédl Terézia válaszolt.
"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"